|
Magyar Táplálkozástudományi Társaság |
|
Aktualitások a táplálkozástudományban – szakértők a nappalinkban - I. szakmai webinárium |
Rendezvény kezdete: 2020.09.15. | Rendezvény vége: 2020.09.15. |
Helyszín: Online, |
Kedves Tagtársunk!
Örömmel értesítjük, hogy a MTTT tagsága és más érdeklődők számára, „Aktualitások a táplálkozástudományban - szakértők a nappalinkban” címmel szakmai webinárium sorozatot szervezünk. Elsősorban a táplálkozástudomány területén jártas, de határterületek iránt is érdeklődő szakemberek számára változatos, érdekes témákban kértünk/kérünk fel neves szakembereket, hogy rövid, egy-másfél órás webináriumok keretében, online platformon keresztül, ingyenesen elérhető előadásokat tartsanak, amelyeket követően előadóink kérdésekre is válaszolnak.
Az MTTT első szakmai webináriuma a COVID-19 humán egészségügyi és élelmiszer-biztonsági vonatkozásairól szól majd.
Felkérésünket elfogadta Prof. Dr Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Rektora, a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója,
Prof. Dr Bánáti Diána, a Szegedi Tudományegyetem leendő Rektori Megbízottja, a Mérnöki Kar egyetemi tanára, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) korábbi elnöke.
A rendezvényt megnyitja és az esemény moderátora Prof. Dr Rurik Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az MTTT Elnöke.
Az előadások nyelve magyar. Az online platformon az előadások diaképei követhetőek lesznek. Az előadásokat technikai okokból nem rögzítjük, azok egy alkalommal hangzanak el. Mivel az online részvétel létszáma az ingyenesen használt platform miatt korlátozott, ezért a regisztráció során előnyben részesülnek a MTTT aktív (tagsági díjukat rendezett) tagjai. Regisztrálni az alábbi email címen lehet: mttt@sph.unideb.hu A regisztrációhoz kérjük a nevet, email címet, munkahely megnevezését. A jelentkezés sorrendjében fogadjuk az érdeklődőket. A jelentkezésről visszajelzést küldünk és az esemény előtt küldjük a linket, információt, hogyan lehet kapcsolódni az eseményhez.
Prof. Dr Rurik Imre MTTT Elnök |

Magyar Diabetes Társaság |
|
MDT Családorvosi Munkacsoport XV. Tudományos Ülése |
Rendezvény kezdete: 2020.09.12. 10:00 | Rendezvény vége: 2020.09.12. 16:00 |
Tudományos információ: Prof. dr. Kempler Péter, dr. Oláh Ilona |
E-mail: csaladorvos@diabet.hu |
Szervező: Stand-Art Event Managemet Kft. |
E-mail: csaladorvos@diabet.hu |
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika tanterme |
A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/haziorvos |
PROGRAM:
Üléselnök: dr. Oláh Ilona, Prof. dr. Várkonyi Tamás
dr. Rosta László: A korai glycaemiás kontroll előnyei
Prof. dr. Várkonyi Tamás: A VERIFY vizsgálat céljai, felépítése és eredményei
Prof. dr. Kempler Péter: A VERIFY vizsgálat eredményeinek elhelyezése a hazai környezetben
Ebédszünet
Üléselnök: Prof. dr. Kempler Péter, dr. Hidvégi Tibor
Dr. Keresztes Katalin: Minden cukorbeteg szívbeteg?
Dr. Oláh Ilona: SGLT2-gátlók a szívelégtelenség kezelésében T2DM-ben
Dr. Hidvégi Tibor: A vércukormérés múltja, jelene és jövője
Prof. dr. Kempler Péter: Indokolt-e neuropathia diabetica kombinált kezelése?
A rendezvényt belgyógyászok és családorvosok számára szóló továbbképzésként a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja SE-TK/2020.II/00054 kódszámmal akkreditálta (14 pont). A részvétel térítésmentes.
Jelentkezés a munkacsoport oldalán és az OFTEX portálon! |
|
|
 |
|
Magyar Reumatológusok Egyesülete |
|
FOCUS MEDICINAE Online Konferencia (2020.10.02.) |
Rendezvény kezdete: 2020.09.10. | Rendezvény vége: 2020.09.10. |
A Biotest Hungaria Kft. tisztelettel meghívja a FOCUS MEDICINAE interdiszciplináris tudományos folyóirat 2020. október 2-án tartandó 12 pontra akkreditált online konferenciájára. Az online konferencia ingyenes, de online regisztrációhoz kötött! Jelentkezés és további információ Kreditpontot csak abban az esetben tudunk jóváírni, ha “Esemény regisztráció” gombra kattintva kitölti adatait és beküldi részünkre. Ha ezt megtette, 2020.10.02-án a rendezvény oldalán, a bal oldalon található video szekcióban tekintheti meg a közvetítést!
A program megtekinthető ide kattintva AKKREDITÁCIÓ Akkreditáció orvosok részéreA tanfolyam a Semmelweis Egyetem által SE-TK/2020.II/00358 kódszámon – tesztvizsga esetén - akkreditált. A tanfolyam orvos résztvevői az online vizsga megléte esetén 12 pontot szerezhetnek. Szakképesítések: 1. belgyógyászat; 2. bőrgyógyászat; 3. csecsemő-gyermekgyógyászat; 4. haematológia; 5. kardiológia; 6. klinikai onkológia; 7. neurológia; 8. reumatológia; 9. szemészet. Akkreditáció szakdolgozók részére A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6. § (1) „SZABADON VÁLASZTHATÓ” elméleti továbbképzésnek minősül: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető pontértékek: 31-40 pontig minősített továbbképzés esetén: 8 pont. |

Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
International Conference and Expo on Toxicology and Applied Pharmacology(TOXICOLOGY 2022) |
Rendezvény kezdete: 2022.06.13. 08:00 | Rendezvény vége: 2022.06.14. 06:00 |
Szakterület(ek): Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Igazságügyi orvostan, Genetika, Kardiológia |
Tudományos információ: Sharon grace |
Munkahely neve: Magnus Group |
Címe: USA, |
E-mail: toxicology@magnusconference.com |
Szervező: Sharon Grace |
Munkahely neve: Magnus Group |
Címe: USA, |
E-mail: toxicology@magnusconference.com |
Helyszín: USA, Magnus Group |
A rendezvény Web oldala: https://toxicology-conferences.magnusgroup.org/ |
Magnus Group extends immense pleasure and honour to invite you to its “International Conference and Expo on Toxicology and Applied Pharmacology" (TOXICOLOGY 2022) which is going to be held Virtually during June13-14, 2022
The conference deliberations will be on the theme “Tracing Toxicology Advancements for Better Life” and will highlight the most recent breakthroughs and cutting-edge research on today's toxicological issues, providing a unique opportunity for toxicologists, scientists, experts, pharmacists, young and brilliant researchers, business, delegates, and talented student communities from all over the world to gain an understanding and share their experiences in the field of Toxicology and Applied Pharmacology.
Toxicology is a branch of science that studies the deleterious consequences of chemicals, substances, and conditions on humans, animals, and the environment. Toxicology harnesses the power of science to forecast which substances will cause harm and how they will do so, and then disseminates that information to protect public health. Toxicology 2022 provides vital information and expertise that may be used by regulatory agencies, decision-makers, and others to develop programs and policies that reduce human exposure to toxic substances, minimizing or lowering the risk of disease or other adverse health outcomes.
This illustrious event will feature plenary speakers from all over the globe (highly cited), established Keynote speakers, active Invited speakers, and young contributing speakers. It promotes high research and the globalization of high-quality research in general, making discussions and presentations more internationally competitive and focusing attention on recent terrific achievements in the fields of toxicology and applied pharmacology.
We anticipate that this symposium will aid in the discovery of new research avenues, and we hope to see you at Toxicology 2022. |
|
|
 |
|
Magyar Immunológiai Társaság |
|
FOOD, MICROBIOTA AND IMMUNITY |
Rendezvény kezdete: 2022.06.06. | Rendezvény vége: 2022.06.09. |
Helyszín: Czech Republik, Prague, |
A rendezvény Web oldala: http://www.fmi2022.eu/registration.php |
Dear friends and colleagues,
The 2nd international conference "Food, microbiota and immunity" will take place on June 6-9, 2022 at Prague, Czech Republic. The conference is organized by the Czech Immunological Society and supported by the program "Food for the future" of the Czech Academy of Sciences. The conference venue is situated in the city center, close to the Vltava river.
This will be a small event promoting discussions, networking and transfer of knowledge to a new generation of scientists. It is intended as a friendly meeting of colleagues working in immunology, microbiology, food research and related fields.
Apart from the lectures covering several major links between the immune system, food and microbiota, you can look forward to a poster session, panel discussions and informal social events to facilitate the transfer of scientific ideas.
Venue: Palace Charitas Karlovo nám. 317, 120 00 Nové Město
Topics:
- The ecology of microbiota
- Microbiota-derived factors
- Host-microbe relationships
- Mechanisms of host-microbe interactions
- Mucosal immunity and tolerance
- Inflammatory diseases and cancer
- Probiotics and functional foods
…and more
Registration and abstract submission is open until 31st May 2022 or until the maximum number of participants is reached.
Download first announcement poster
Register here
|
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
S.I.Tri 2022 - 44th Congress of the Italian Society for Hair Science and Restoration (Prato, Italy, 2022.05.27-29.) |
Rendezvény kezdete: 2022.05.27. | Rendezvény vége: 2022.05.29. |
Munkahely neve: Italian Society Hair Science And Restoration Surgery |
Tel: +393338349750 |
E-mail: segreteria@sitri.it |
Helyszín: Italy, 50123 Florence, Piazza Adua, 1, Palazzo dei Congressi |
A rendezvény Web oldala: https://eventi.sitri.it/en/ |
Live Surgery Workshop ISHRS (2022.05.26.) As part of the 2022 International S.I.Tri. Congress being held in Florence, Italy, the Italian Society for Hair Science and Restoration (S.I.Tri.) and the International Society of Hair Restoration Surgery (ISHRS) have partnered together to present: LIVE SURGERY WORKSHOP on Thursday 26 May 2022
THE ABSTRACT DEADLINE IS 31 DECEMBER 2021Please send an e-mail to: segreteria@sitri.it with all this information: The Early Bird ticket offer for the International S.I.Tri. Congress - Florence is expiring 1st March!
Dear Friends and Colleagues, We finally meet again! We are glat to inform you that S.I.Tri. - Italian Society for Hair Science and Restoration is organizing the 44th International Congress. An International Conference act to promote the latest research in the field of Hair Science and Restoration. Location: Palazzo dei Congressi Piazza Adua, 1 50123 - Florence- Italy Phone: +393338349750 SAVE THE DATE!!
PROGRAM: 26th of May 2022 Hair Restoration Surgery Workshop 27th - 28th - 29th of May 2022 - S.I.Tri. Conference 28th of May 2022 at 19:00 - Gala Dinner (Palazzo della Borsa) From 30th of May 2022 - Chianti Cycling tour MORE INFO COMING SOON |
|
|
 |
|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
The 42nd Annual Meeting of the Korean Society of Nephrology (KSN 2022) |
Rendezvény kezdete: 2022.05.26. | Rendezvény vége: 2022.05.29. |
Helyszín: Virtual, |
A rendezvény Web oldala: http://www.ksnmeeting.kr |
KSN 2022 will be held on May 26-29, 2022. Under the current COVID-19 situation, we anticipate that foreign participants will experience difficulty in entering Korea freely. As such, the Organizing Committee is preparing a virtual format featuring on-line sessions that participants may attend safely.
KSN 2022 is the 7th international meeting since 2016 when the KSN expanded its national scientific meeting to an international meeting. Every year, more than 2,500 kidney professionals attend the annual meeting with some 150 experts from all over the world delivering the latest findings and engaging in high-quality discussions.
Theme: K-Nephrology! Together with Asia!
Important Dates:
Abstract Submission by March 3 (Thu), 2022
Abstract Acceptance Notice on April 6 (Wed), 2022
Online Registration by April 27 (Wed), 2022
|
|
|
 |