| |
| Magyar Radiológusok Társasága |
|
| XI. Horvát-Magyar-Szlovén radiológus találkozó (Sveti Martin Spa, 2013.10.18-19.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. | Rendezvény vége: 2013.10.19. |
| Szakterület(ek): Radiológia |
| Helyszín: Horvátország, Sveti Martin Spa, Hotel Golfer |
Kedves MRT Tagok!
A XI. Horvát-Magyar-Szlovén radiológus találkozó 2013. október 18-19-én kerül megrendezésre Horvátországban, Sveti Martin Spa-ban, a Hotel Golferben http://spa-sport.hr/ Az érkezés 17-én du. történne, a zárás pedig szombaton kora délután lesz.
A rendezvényre sok szeretettel várnak minden érdeklődő magyar radiológust!
Ez a fórum a tapasztalt kollegák referátumaihoz kapcsolódva elsősorban a fiatal generáció angol nyelvű előadással történő bemutatkozását célozza meg. A korábbi rendezvények alapján biztosak lehetünk benne, hogy egy jó hangulatú, kapcsolatteremtésre és ápolásra kitűnő lehetőséget nyújtó eseményen vehetünk részt.
A hagyományoknak megfelelően, korlátozott számban lehetőség van arra, hogy az előadók a delegáció tagjaként vegyenek részt az eseményen, akiknek költségeit (szállás, étkezés, részvételi díj) a rendezők vállalják.
Kérünk tehát mindenkit, aki delegáció tagként szeretne részt venni a 11. Horvát-Magyar-Szlovén szimpóziumon legkésőbb 2013. június 1-ig (szombat) küldje el szándékát a
fotitkar@socrad.hu e-mail címre.
A bírálati szempontokhoz kérjük adja meg az alábbi adatait:
Név:
Státusz: (rezidens/szakorvosjelölt/szakorvos/egyéb)
Munkahely:
Tagja-e a MRT-nek/rendezett-e tagdíja?
Eddigi oktatási tevékenység:
Eddigi tudományos tevékenység: (előadás, cikk)
A Cakovec-en tartandó angol nyelvű előadás (8 perc) témája:
dr. Morvay Zita
a MRT főtitkára |
|
|
 |
| |
| Magyar Hypertonia Társaság |
|
| IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia |
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. | Rendezvény vége: 2013.10.19. |
| Szakterület(ek): Háziorvostan, Gyermekgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Gasztroenterológia, Genetika, Neurológia, idegsebészet, Pszichiátria, mentálhigiéné, Reumatológia, Szülészet-nőgyógyászat, Belgyógyászat |
| Helyszín: Budapest, Novotel Centrum |
| A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com |
A konferencia több szakorvosi terület számára szabadon választható, pontszerző továbbképzés, 32 pont szerezhető.
Főbb témák: bionika – egy kibontakozó orvosi technológia, biztosítás-orvostan, infektológia, diabetológia, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysisbetegségek, hypertonia, utazásorvostan, immunológia
Regisztrációs díj: bruttó 37 ezer Ft, ami a tudományos programon való részvétel lehetőségét és a kávészüneti ellátást tartalmazza. |
|
|
 |
| |
| Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság |
|
| MHTT Szakdolgozók Fóruma (Kecskemét, 2013.10.18-19.) |
Rendezvény kezdete: 2013.10.18. | Rendezvény vége: 2013.10.19. |
| Szakterület(ek): Haematologia, haemostaseologia |
| Helyszín: 6000 Kecskemét, Három Gúnár Rendezvényház, Batthyány u. 1-7. |
A Magyar Haematológiai és Transzfuziológiai Társaság továbbképző konferenciát szervez haematológiai-, transzfuziológiai szakasszisztensek, szakápolók részére.
A továbbképző jellegű előadások mellett lehetőséget teremtünk az egyes munkacsoportok bemutatkozására, a saját tapasztalatok, esetek bemutatására, megvitatására, szakmai és társasági eszmecserére is.
A továbbképzés akkreditálásra kerül.
A konferencia időpontja: 2013. október 18-19.
Helyszíne: Kecskemét, Három Gúnár Rendezvényház
Címe: 6000 Kecskemét Batthyány u. 1-7.
Bízunk abban, hogy a színvonalas szakmai program mellett a
kellemes időtöltés is maradandó élményt nyújt majd.
Szeretettel várjuk rendezvényünkön!
A PROGRAM letölthető ide kattintva >>
A meghívó letölthető ide kattintva >>
Jelentkezési lap >>
|
|
|
 |
| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| Német-Osztrák-Magyar Érsebészeti Szimpozium (Erlangen, 2015.05.15-16.) |
Rendezvény kezdete: 2015.05.15. | Rendezvény vége: 2015.05.16. |
| Szakterület(ek): Belgyógyászat |
| Helyszín: Németország, Erlangen, |
| A rendezvény Web oldala: http://www.kelcon.de |
Kedves Kollégák!
2015. május 15-16-án Professor Werner Lang vezetésével Erlangenben szervezzük a már hagyományos Német-Osztrák-Magyar Érsebészeti Szimpoziumot, melyen - ezúttal először - svájci kollégák is részt vesznek. Várjuk a kollégák jelentkezését, elsősorban német nyelvű előadások bejelentésével, azonban angol nyelvű előadásokat is szivesen fogadunk. További információ a www.kelcon.de weboldalon a DACHH Symposium név alatt olvasható, illetve tőlem is kérhető. Az absztraktokat kérjük mielőbb, de legkésőbb 2015. január 31-ig az a.robinette@kelcon.de email címre küldeni.
Üdvözlettel
Prof. Dr. Menyhei Gábor
a MAÉT elnöke
e-mail: menyhei.gabor@pte.hu
|
|
|
 |
| |
| Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
| 4th International Congress on Neurobiology and Psychopharmacology (ICNP2015) |
Rendezvény kezdete: 2015.05.14. | Rendezvény vége: 2015.05.17. |
| Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné |
| Helyszín: Greece, 72100 Agios Nikolaos, 21 Akti Koundorou, Dessole Hermes Hotel |
| A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/4icnpepatg/ |
Dear colleague
The International Society on Neurobiology and Psychopharmacology (ISNP) announces the organization of the 4th International Congress on Neurobiology and Psychopharmacology (ICNP2015) which will take place in Agios Nikolaos Crete Greece, in May 14th - 17th, 2015.
The congress is co-organized by the World Psychiatric Association and this year will have a special focus on psychiatry in private practice and primary care.
All available information can be found at http://www.psychiatry.gr. The site will be updated continuously.
Submission of abstracts can be done only electronically at the congress site.
Important Deadlines:
DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION
November 31st, 2014
DEADLINE FOR POSTER ABSTRACTS SUBMISSION
March 1st, 2015
DEADLINE FOR FULL POSTER SUBMISSION IN ELECTRONIC FORMAT (PPT or PPTX)
March 31st, 2015
CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education to provide 21 CME credits.
POSTER Awards:
The ISNP also announces 5 awards for the 5 best posters which will be presented during the 2015 conference. |
|
|
 |
| |
| Magyar Gyermekorvosok Társasága |
|
| ESPID 2015, the Annual Meeting of the European Society for Paediatric Infectious Disease |
Rendezvény kezdete: 2015.05.12. | Rendezvény vége: 2015.05.16. |
| Helyszín: Germany, Leipzig, |
| A rendezvény Web oldala: http://www.espid2015.kenes.com/ |
| ESPID 2015, the Annual Meeting of the European Society for Paediatric Infectious Disease will take place 12-16 May, 2015 in Leipzig, Germany. |
|
|
 |
| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| 1st Annual Congress of European Society for Vascular Medicine (Berlin-Potsdam,2015.05.10-12.) |
Rendezvény kezdete: 2015.05.10. | Rendezvény vége: 2015.05.12. |
| Szakterület(ek): Belgyógyászat |
| Helyszín: Németország, Berlin-Potsdam, |
| A rendezvény Web oldala: http://www.cong-o.de |
ESVM jelenleg 13 európai angiológiai és érsebészeti társaságot tömörít magában és többek csatlakozása folyamatban van.
Az ESVM 2015. május 10-12. között Berlin-Potsdamban rendezi éves nagygyűlését, melynek fő témája: "Harmonising Vascular Medicine in Europe"
További részletes információk, regisztráció a rendezvény weboldalán: http://www.cong-o.de
May 10–12, 2015
Berlin-Potsdam, Germany
|
|
|
 |
| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| EORNA Congress 2015 |
Rendezvény kezdete: 2015.05.07. | Rendezvény vége: 2015.05.10. |
| E-mail: eornac2015@eornacongress.eu |
| Helyszín: Olaszország, Róma, |
| A rendezvény Web oldala: http://eornacongress.eu/ |
7th European Operating Room Nurses Congress
Dear Colleagues,
in response to the numerous requests received, we are happy to inform you that the Early Bird Registration deadline for the 7th European Operating Room Nurses Congress in Rome from 7th to 10th May 2015 has been extended to April 3, 2015.
|
|
|
 |