Magyar Belgyógyász Társaság Gary Martin Green professzor előadása: REGENERÁCIÓS MEDICINA 20 ÉVÉNEK EREDMÉNYEI A WAKE FOREST EGYETEMEN
Rendezvény kezdete: 2023.03.24.Rendezvény vége: 2023.03.24. Helyszín: 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika tanterme 2023. március 24-én 11.00 órakor a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika tantermében Gary Martin Green professzor a Wake Forest Orvosi Egyetem (North Carolina, USA) Regenerációs Medicina Intézetének igazgatója tart meghívott előadást
REGENERÁCIÓS MEDICINA 20 ÉVÉNEK EREDMÉNYEI A WAKE FOREST EGYETEMEN
címmel, melyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk.
Gary Martin Green professzor a regenerációs medicina világhírű professzora, akinek nevéhez több mint 40 kü-lönböző szerv és szövet laborszintű fejlesztése, a világon első laboratóriumban termesztett szerv, a húgyhó-lyag kialakítása kötődik. A mesterséges húgyhólyag volt az első, amit emberbe ültettek be. Kutatásai alapvető fontosságúak voltak a bionyomtatás lehetőségének kifejlődésében.
Professzor Úr kutatásainak múltjáról és várható jövőjéről is beszámol a 45 perces előadásban.
Dr. Takács István, Intézetvezető professzor - Dr. Molnár Béla, Kutató professzor
Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekgyógyász Továbbképző Tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2023.03.24.Rendezvény vége: 2023.03.24. Helyszín: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1., PTE-KPVK (volt Pedagógiai Főiskola) Nagy előadó terme A tanfolyamra elsősorban Tolna-Baranya-Somogy és Baja gyermekgyógyászait várják a szervezők. A tanfolyam akkredidált, 16 kredit pontot kapnak a résztvevők.
Új helyszín: PTE-KPVK (volt Pedagógiai Főiskola) Nagy előadó terme 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Időpont: 2023.03.24. 09.00-17.00
Részvételi díj: 5000.-Ft
Jelentkezési határidő: 2023.02.20
A program megtekinthető ide kattintva
Jelentkezési lap
Sok szeretettel várják a résztvevőket a szervezők Szekszárdon!
Szakmai szervezők: dr. Harangi Ferenc, dr. Varga Imre osztályvezető főorvos Balassa János Kórház Szekszárd
Technikai szervező: Tensi kft 7621 Pécs,Teréz u. 17.info@tensipecs.hu 067045456111, 06704545603
Magyar Nephrologiai Társaság Szegedi Nefrológiai Klinikopatológiai Ülés
Rendezvény kezdete: 2023.03.23.Rendezvény vége: 2023.03.23. Szervező: Légrády Péter Munkahely neve: Szegedi Egyetem Helyszín: Online, A SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága online megszervezi a Szegedi Nephrologiai Klinikopathológiai Esetbemutatások 40. évfolyamának 7. ülését, melyre tisztelettel meghívjuk.
Három esetet fogunk prezentálni:
1. 72 éves férfi. Bx: RPGN, MPO-ANCA pozitív. Szérum kreatinin 282 umol/L, eGFR 18 mL/min/tf, proteinuria 1,5 g/L, makrohematuria. A vesefunkció 4 hónappal korábban még jó volt. (referálják: Dr. Bajcsi Dóra, Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
2. 22 éves férfi. 5 héttel korábban bevérzett a szeme, SBO-n magas vérnyomásértéket mértek, a vesefunkció beszűkült. Bx a vesefunkcióromlás tisztázására. Szérum kreatinin 362 umol/L, eGFR 19 mL/min/tf; mikrohematuria, proteinuria 48 mg/dL. Bal kamra hypertrophia, az ejekciós frakció 40% alatt. Hasi UH: kicsit kisebb vesék. (referálják: Dr. Fejes Imola, Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
3. 59 éves nő. Bx a vesefunkcióromlás tisztázására. Szérum kreatinin 92 umol/L, eGFR 59 mL/min/tf, albumin 46 g/L, proteinuria 0,5 g/nap. ANA, anti-SSA, anti-cardiolipin pozitív. 6 éve ismert a mikrohematuria. 18 hónappal korábban akut pyelonephritis és cholecystitis kapcsán eGFR 26 umol/L, 3 g/nap proteinuria és mikrohematuria. Cholecystectomiára a vesefunkció javult. (referálják: Dr. Bajcsi Dóra, Dr. Turkevi-Nagy Sándor).
A rendezvény időpontja: 2023. március 23. csütörtök, 16 óra
A rendezvényre az alábbi ZOOM linken lehet csatlakozni:
https://us06web.zoom.us/j/85259427864?pwd=VmEvczYveWlKOG4wNG9nd3NJc0U2dz09
A tudományos ülést a Szegedi Tudományegyetemen utólag akkreditáltatjuk. A pontok jóváírásához szükség van a pecsétszámra, amit az ülés ideje alatt a ZOOM Chat-ben - teljes névvel együtt – Turkevi-Nagy Sándornak kell elküldeni.
Magyar Ortopéd Társaság 4th Advanced Resurfacing Course, Het Pand, Ghent, Belgium
Rendezvény kezdete: 2010.06.16.Rendezvény vége: 2010.06.19. Helyszín: Belgium, Ghent, Het Pand A rendezvény Web oldala: http://www.resurfacing-congress.com Following the success of last year’s Advanced Course of Resurfacing in Ghent (both scientifically and socially), I am pleased to invite you to the 4th Advanced Resurfacing Course on 16-19 June 2010 in “Het Pand” in Ghent, Belgium. Its format remains: the meeting aims to stimulate, educate, and instil the most advanced up-to-date information about resurfacing arthroplasty. A prestigious faculty showcases their experience exceeding 10,000 metal-on-metal hip resurfacing arthroplasty procedures combined! Experts address the newest techniques and bring updates on theory and practice about resurfacing arthroplasty, making it a not-to-miss forum for orthopaedic surgeons. During this interactive course lively discussions and Q&A sessions with participant voting are again at the forefront of the sessions. Instrument /prostheses demonstrations and various workshops should increase knowledge of all resurfacing practitioners. Pertinent basic science and evidence-based elements are presented together with faculty’s practical experience in clinical and technical issues. A trade exhibition will present the most recent advances in equipment while providing the perfect location for refreshment and social encounters. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Dermatológiai Társulat 6th Congress of the European Association of Dermatologic Oncology (EADO)
Rendezvény kezdete: 2010.06.16.Rendezvény vége: 2010.06.19. Tudományos információ: Alexander J. Stratigos, MD (Associate Professor of Dermatology) Munkahely neve: Department of Dermatology, University of Athens Címe: Athens, Greece Munkahely neve: Erasmus Conferences Tours & Travel S.A. Címe: 1, Kolofontos & Evridikis str. - 161 21 Athens, Greece, Tel: +30 210 72.57.693, 72.57.531 Fax: +30 210 72.57.532, 72.59.347 E-mail: info@eado2010.org Helyszín: Greece / Görögország, 16671 Vouliagmeni - Athens, 40, Apollonos str., The Westin Athens Astir Palace Beach Resort A rendezvény Web oldala: http://www.eado2010.org Following the excellent tradition of previous EADO Congresses, the 6th EADO Congress will provide a high level of updated knowledge on melanoma and cutaneous oncology while offering the opportunity to enjoy some of the historical monuments and the natural beauties of Athens and its surroundings.
Scientific Topics: Epidemiology of melanoma, Primary prevention and sun protection, Secondary prevention and early detection of melanoma, Management of nevi, Non-invasive diagnostic procedures, Emerging methods of early detection, Dermoscopy, Histopathology of melanoma, Staging and prognosis of melanoma, Surgical management of melanoma, Sentinel lymph node biopsy, Genetics and genetic testing in melanoma, Immunotherapy of melanoma, New drugs, Management of metastatic melanoma, Targeted therapies, Epidemiology and risk factors of NMSC, Non-surgical treatment of NMSC, Actinic keratoses, Cutaneous lymphoma, Rare tumors (Kaposi sarcoma, Merkel cell carcinoma, histiocytic tumors
IMPORTANT DATES
-Deadline for abstract submission: February 28th, 2010
-Author’s notification: March 20th, 2010
-Deadline for early registration fees: March 31st, 2010
-Deadline for pre-registration: June 15th, 2010 Kapcsolódó dokumentumok (1)