Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Az endokrinológia aktuális problémái (Debrecen, 2010.12.10.)
Rendezvény kezdete: 2010.12.10.Rendezvény vége: 2010.12.10. Helyszín: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székház, Nagyterem Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!
Örömmel értesítjük, hogy a DE OEC Belgyógyászati Intézet I. Belklinika Endokrinológia Tanszék, Anyagcsere Tanszék és az MTA Debreceni Bizottsága idén is megrendezi a hagyományos év végi endokrin szimpóziumot Az endokrinológia aktuális problémái. Esetismertetések címmel.
Részvételére, munkatársaival együtt, feltétlenül számítunk! Örülnénk, ha esetismertetéssel gazdagítaná programunkat. A tudományos programot, a korábbi évekhez hasonlóan, egy plenáris előadásokat tartalmazó szekció előzi meg, melyet az ebéd után követnek az esetbemutatások.
Ennek megfelelően a tervezett program a következőképpen alakul:
12.00 „State of the art” előadások
Damjanovich László (DE OEC Sebészeti Intézet): Neuroendokrin tumorok sebészete
Balla József (DE OEC Belgyógyászati Intézet): Ca anyagcsere vesebetegségekben
13.15 Büféebéd a Merck támogatásával
14.00 Érdekes endokrinológiai esetek
16.00 Az endokrinológiai ellátás aktuális kérdései
Nagy Endre (DE OEC Belgyógyászati Intézet)
16.15 A rendezvény zárása
Időpont: 2010. december 10. (péntek)
Hely: Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székház, Nagyterem
(4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.)
A korábbi éveknek megfelelően most is várjuk az érdekes, tanulságos, bemutatásra alkalmasnak tartott eseteket. Az előadások hossza 5-7 perc, melyet 3-5 perc vita követ (a felhasznált idők arányáról a prezentáló dönt).
Kérjük, hogy előadásának címét és szerzőit legkésőbb 2010. december 5-ig emailben elküldeni szíveskedjen.
Kérjük továbbá, hogy részvételi szándékát feltétlenül jelezze (az ebéd miatt).
E-mail: mbodor@gmail.com , telefon: 06-70/329-0414
Szeretettel várjuk!
Dr. Nagy Endre
Dr. Bodor Miklós
Magyar Pszichiátriai Társaság Magyar Pszichológiai Társaság tudományos emlékülése
Rendezvény kezdete: 2010.12.10.Rendezvény vége: 2010.12.10. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: 1071 Budapest, Damjanich u. 41-43., ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Szondi terem A Magyar Pszichológiai Társaság Ranschburg Pál születésének 140. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésére.
Ranschburg Pál a Magyar Pszichológiai Társaság alapító elnöke.
Időpont: 2010. december 10. 14.00-17.00 óra
PROGRAM
Megnyitó
Gyáni Gábor: A kreatív főváros: Ranschburg Pál és Budapest
Lányi Gusztáv: Az első magyarországi kísérleti pszichológiai laboratórium megalapítása (1899)
Czigler István: Ranschburg Pál kísérleti pszichológiai munkássága, hazai és nemzetközi hatása
Lányiné Engelmayer Ágnes: Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógiai pszichológia
Erős Ferenc: Párhuzamok és különbségek: Ranschburg Pál és Ferenczi Sándor
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Lányi Gusztáv
a Pszichológiatörténeti Tagozat elnöke
Magyar Dermatológiai Társulat Magyar Dermatológiai Társulat 83. Nagygyűlése és IX. Dermato-Pharma Szakkiállítás 2010
Rendezvény kezdete: 2010.12.09.Rendezvény vége: 2010.12.11. Szakterület(ek): Onkológia, Bőrgyógyászat
Tudományos információ: Dr. Szegedi Andrea, egyetemi docens Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Tel: 52/ 255-602 Fax: 52/ 255-736 E-mail: aszegedi@dote.hu Szervező: Bagdi Károly ügyvezető igazgató Munkahely neve: Convention Budapest Kft. Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11., weboldal: http://www.convention.hu, Tel: 06-1-2990184, -85, -86 Fax: 06-1-2990187 E-mail: kbagdi@convention.hu Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SOTE NET (Nagyvárad téri Elméleti Tömb) A rendezvény Web oldala: http://www.derma.hu Tisztelt MDT – tagok! Kedves Doktornő / Doktor Úr!
A Magyar Dermatológiai Társulat Elnöksége a decemberi kongresszusra történő kedvezményes regisztráció lehetőségét meghosszabbította 2010. október 20-i határidővel.
Október 20-án 24.00 h utána jelentkezés esetén a regisztrációs díj mértéke a kedvezményes 12.500 Ft-ról 30.000 Ft-ra emelkedik.
Kérjük mindazon tagtársakat, akik szeretnének részt venni a rendezvényen, küldjék el a kitöltött regisztrációs lapot, hogy a kedvezményes regisztrációs díjon vehessenek részt a kongresszuson.
On-line a www.convention címen jelentkezhetnek:
http://www.convention.hu/conferences/customreg/formMDT83hu.html
Kedves Kollégák!
Az MDT Vezetősége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot!
A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben gazdagnak ígérkezik. A sikeres tavalyi nagygyűlésünk után ebben az évben sor kerül a DUDG konferenciára, valamint a gyermek-bőrgyógyászati és a kozmetológiai konferenciára. Ismét csatlakozunk az európai Melanoma Nap rendezvényeihez, és részt veszünk a Pikkelysömör Világnap szervezésében is (részletesen mindezekről a www.derma.hu weboldalon olvashatnak). Ennek a szakmai programokban gazdag évnek lesz a betetőzése az 1928 óta hagyományosan decemberben megtartott nagygyűlésünk, mely idén december 9-11 között, újra a Nagyvárad téren lesz megtartva.
A 2010-es év a választások éve is. Az ez évi nagygyűlésen az MDT Tisztségviselőinek, Vezetőségének megválasztására is sor kerül. A jelenlegi ciklus két évet foglal magában, de a következő Vezetőség megbízatása már 3 évre szól. Arra kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a választáson, így vállalva felelősséget a bőrgyógyászok szakmai szervezetének működéséért.
Az ez évi nagygyűlés kiemelt témái az immunológia – allergológia, valamint az onkológia lesznek. Szívesen fogadjuk az érdekes eseteket, előadásokat a nagygyűlésre, melyet hagyományosan magas pontszámmal ajánlunk figyelmükbe.
Szeretettel várjuk Önöket az MDT nagygyűlésen.
Debrecen, 2010. február 23.
Kemény Lajos
az MDT elnöke
és
Szegedi Andrea
az MDT főtitkára
A kapcsolódó dokumentumok között található értesítőben további információt találnak rendezvényünkről.
Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni e-mail címét, mert ezentúl a levelezés és az értesítések kiküldése kizárólag elektronikus úton történik. E-mail címét csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk.
Kongresszusi naptár:
-értesítés és abstract felhívás postázása: 2010. április 30.
-tudományos összefoglalók visszaküldése: 2010. szeptember 5.
-értesítés az előadások elfogadásáról: 2010. szeptember 20.
-kedvezményes regisztráció a Társaság tagjainak: 2010. október 20.!
-végleges program postázása: 2010. november 10.
-a Magyar Dermatológiai Társulat 83. Nagygyűlése: 2010. december 9-11. Kapcsolódó linkek (1)
Kapcsolódó dokumentumok (7)
Magyar Dermatológiai Társulat 22nd World Congress of Dermatology / 22. Bőrgyógyászati Világkongresszus
Rendezvény kezdete: 2011.05.24.Rendezvény vége: 2011.05.29. Munkahely neve: Congress Secretariat Tel: 822-3476-7700 Fax: 822-3476-8800 E-mail: wcd2011@koconex.com Helyszín: Dél-Korea, Szöul, COEX A rendezvény Web oldala: http://www.wcd2011.org "Connecting the World through Innovative Dermatology
Important Dates:
2008 May: 1st Circular
2009 October: Early Registration, 2nd Circular
2010 March: 3rd Circular, July: Abstract Submission for Speakers, October: Abstract Submission for Free Paper, August 31: Regular Registration, December: Scholarship Application
2011 March 20: Extended Registration
For getting the 2nd anouncement, write to the Congress Secretariat": wcd2011@koconex.com
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Immunológiai Társaság XXVI Congress of the International Society for Advancement of Cytometry
Rendezvény kezdete: 2011.05.21.Rendezvény vége: 2011.05.25. Helyszín: USA Maryland, Baltimore, A rendezvény Web oldala: http://www.cytoconference.org CYTO 2011 will follow the same successful formula as CYTO 2010 with offerings to include:
• The CYTO Symposium - embedded in the middle of the congress reflecting the strengths in cytometry science and applications of the host region. The flexible format for the symposium gives the local organizing committee opportunities to give each CYTO a unique characteristic and provide a distinct platform for future partnered-events.
• State-of-the-Art in Cytometry Lectures addressing Technology, Science and Biomedicine – our way of getting the main meeting off to a great start and to ensure that we stay true to our origins.
• Frontiers Lectures and Plenary Talks – these highly regarded sessions will underpin an outstanding program.
• A new showcase session for Emergent Technologies And Engineering Innovations - showing the determination of ISAC to continue to acknowledge and support creativity in those areas.
• The Hooke Lecture - will continue to address the importance and responsibilities of our discipline framed within a wider context. We expect this to be both informative and inspirational.
• Parallel & poster sessions - for membership participation with an expanded process of peer review creating a high-value program, including a call for peer-reviewed Proceedings Papers to be presented at the meeting and published in Cytometry Part A.
• Workshops and tutorials – with topics that respond to the current needs of the membership with a strong input from affiliated organizations.