|
Magyar Ortopéd Társaság |
|
XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés |
Rendezvény kezdete: 2014.09.19. | Rendezvény vége: 2014.09.20. |
Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi utca 21., MRE Zsinati Székház |
Tisztelettel és szeretettel hívunk minden gyermeksérültet ellátó kollégát, szakdolgozót XXI. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlésre, amelyet idén Budapesten az MRE Bethesda Gyermekkórháza szervez.
A XX. kongresszuson a résztvevők száma 130 felett volt, mely azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb az igény a minőségi gyermektraumatológiai ellátásra. Minden fiatal kollégát bíztatok arra, hogy ne csak résztvevőként jelentkezzen, hanem előadás formájában is mutatkozzon be. Hozza el érdekes eseteit, mutassa be osztálya gyermek traumatológiai tevékenységét. Azért tartom nagyon fontosnak a fiatalok megmutatkozását, mert az előadás elkészítése közben felkészülnek az adott témából. Ne féljenek az esetleges kérdésektől, mert az az érdeklődés jele, és így tisztázhatjuk mindenki számára a felmerülő kétségeket. A fő téma, az alsó végtag sérülések ellátása, tág teret ad a jó előadások számára.
A korábbi kongresszusokon nagy sikert aratott workshop-ok sorában az idén az egyik a kézsebészetben elengedhetetlen mikrosebészeti és különböző ínvarrat technikák gyakorlása, a másik a lágyrész kezelés, bőrvarrat és egyéb bőrhiányos területek fedési lehetőségeinek ismertetése és gyakorlása lesz. A szokásos baráti hangulat és jó közérzet biztosítása felől a rendezőket ismerve nincsenek kétségeim.
Dr. Novoth Béla Gyermektraumatológiai Szekció Elnöke
A regisztrációhoz és a részletes program megtekintéséhez kattintson ide. |
|
|
 |
|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
Igazságügyi pszichiátria tanfolyamot szervez az OPAI |
Rendezvény kezdete: 2014.09.18. 16:00 | Rendezvény vége: 2014.12.13. 20:00 |
Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház-OPAI „B” épület, II. emeleti tanácsterem |
Az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék MA képzése keretében Igazságügyi pszichiátria tanfolyamot szervez az OPAI.
Időpontok, témák:
- 09.18.. Törvényszéki pszichiátria, forenzikus pszichiátria, klinikai kriminológia (Silfen P. & Vizi J.) - 10.02. A pszichiátriai betegek korlátozása, kötelező gyógykezelés, elmemegfigyelés (Baran B.) - 10.16. Büntetőjog és pszichiátria (Zinner T.) - 10.30. Magasabb biztonsági fokozatú forenzikus intézmények (Silfen P. & Gaszner G.) - 11.13. Polgári jog és pszichiátria - belátási képesség, ügyletkötési képesség, gondnokság, támogatott döntéshozatal (Farkas Antónia) - 11.27. Kóros elmeállapot, beszámítási képesség, kényszergyógykezelés (Vizi J.) - 12.13. Családjogi és pszichiátria - szülői alkalmasság, gyermekelhelyezés (Szűrösné Takács Andrea)
Pszichiáter szakorvosok és jelöltek részére 1000 Ft/alkalom. |
|
|
 |
|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
9th European Congress of Mental Health in Intellectual Disability - New horizons for mental health in intellectual and developmental disabilities |
Rendezvény kezdete: 2013.09.12. | Rendezvény vége: 2013.09.14. |
Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné |
Helyszín: Portugal, Estoril, Lisbon, |
A rendezvény Web oldala: http://www.mhid.org |
ORGANIZER: European Association for Mental Health in Intellectual Disability (MH-ID)
COLLABORATION:
1) World Psychiatric Association - Section Psychiatry of Intellectual Disability
2) Fenacerci (Federaçăo Nacional das Cooperativas de Solidariedade Social)
3) ARFIE (Association de Recherche et de Formation sur l'Insertion en Europe)
CONTACT: Dr. Marco Bertelli
E-MAIL: info@mhid.org |
|
|
 |
|
Magyar Immunológiai Társaság |
|
DGfI 2013 - 43rd Annual Meeting of German Society for Immunology |
Rendezvény kezdete: 2013.09.11. | Rendezvény vége: 2013.09.14. |
Munkahely neve: German Society for Immunology DGfI |
Szervező: Nadia Al-Hamadi (Project Manager) |
Munkahely neve: Conventus Congressmanagement & Marketing GmbH |
Címe: Carl-Pulfrich-Straße 1 • 07745 Jena (DE)
www.conventus.de |
Tel: +49 (0)3641 311 63 15 |
Fax: +49 (0)3641 311 62 43 |
E-mail: Nadia.Al-Hamadi@conventus.de |
Helyszín: Germany / Németország, 55122 Mainz, Saarstraße 21, University of Mainz |
A rendezvény Web oldala: http://www.immunology-conference.de |
On behalf of the German Society for Immunology DGfI it is a pleasure for us to invite you to the 43rd Annual Meeting of German Society for Immunology 2013. The conference will take place on September, 11-14, 2013 at the University of Mainz (Germany).
Conference Chairs:
Prof. Dr. rer. nat. Ari Waisman
Johannes Gutenberg University Mainz
Institute of Molecular Medicine
Hochhaus am Augustusplatz, Geb. 905
Obere Zahlbacher Strasse 67
55131 Mainz
Germany
Prof. Dr. Hansjörg Schild
Johannes-Gutenberg-University Mainz
Institute for Immunology
Obere Zahlbacher Straße 67
55131 Mainz
Germany
Conference Language:
The official conference language will be English.
Sessions (inter alia):
• Autoimmunity
• B cells
• Controlling immune responses
• Immune organo-genesis
• Innate effector cells
• Gut (mucosal immunity)
• Pattern recognition
• Signalling
• Tumor immunology |
|
|
 |