Magyar Sebész Társaság Országos Sebész Teniszbajnokság (Szentes, 2015.06.06.)
Rendezvény kezdete: 2015.06.06.Rendezvény vége: 2015.06.06. Helyszín: Szentes, Az Országos Sebész Teniszbajnokság, a magyar sebészek hagyományos páros teniszversenye 2015-ben ismét Szentesen kerül megrendezésre június 6-án, szombaton. Mindenkit szeretettel meghívunk erre az egynapos rendezvényre.
Kérem, hogy mielőbb jelentkezzetek, mert a szállást előre le kell foglalnunk.
Gyülekező a verseny napján délelőtt 9 órakor a teniszpályán.
Sorsolás után kerül sor a mérkőzésekre, a versenyen csak párosok szerepelnek.
A verseny alatt büfét biztosítunk
A verseny végén eredményhirdetés, utána közös vacsora Derekegyházán a vadászházban.
Szállás a vadászházban, önköltséges, igény szerint nálam az alábbi telefonon és e-mail címen lehet jelentkezni.
Nagyon örülnénk, ha részt tudnál venni a tenisz viadalon.
Kérjük, mielőbb jelezd részvételi szándékodat, a párospartner megjelölésével, lehetőleg e-mailben vagy a lenti címen. Természetesen pár nélkül is lehet jelentkezni, a hagyománynak megfelelően a helyszínen fogjuk megoldani a játékosok párosítását.
Baráti üdvözlettel
dr. Assefa Abebe
Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály
6600 Szentes, Sima F. u. 44-58.
E-mail: assefa@freemail.hu
Tel/Fax: 06-63-610-163
Mobil: 06-30-219-1174
Magyar Pszichiátriai Társaság Érzelem, indulat, testi tünetek - CBT
Rendezvény kezdete: 2015.06.05.Rendezvény vége: 2015.06.06. Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Örömmel értesítjük, hogy "Érzelem, indulat, testi tünetek - CBT" címmel 2015. június 5-6-án ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület kongresszusa.
A kongresszus fő témája a kognitív terápia alkalmazásának lehetőségei szomatikus kórképekben.
Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Időpont: 2015. június 5-6.
Részvételi díj:
A kongressz részvételi díja: 17.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak: 12.000,- Ft,
Nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak (diákigazolvánnyal) amennyiben belép az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
Előadásra jelentkezőknek, akiknek az előadását a Szervezőbizottság elfogadta, amennyiben VIKOTE tagok, vagy belépnek az Egyesületbe a kongresszuson a részvétel ingyenes.
A kongresszus regisztrációs díját kérjük 2015. május 31.-ig a VIKOTE 10200823-22214775 számú bankszámlájára átutalni (a közleményben kérjük feltüntetni a jelentkező nevét és a KONG kifejezést).
2015. május 31-t követően befizetést kizárólag a helyszínen történő fizetéssel fogadunk el:
A kongresszus részvételi díja helyszíni fizetéssel: 20.000,- Ft,
VIKOTE tagoknak helyszíni fizetéssel: 15.000,- Ft.
A Konferencia akkreditációja folyamatban van.
További információk a kapcsolódó dokumentumokban! Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság IFCC-WORLDLAB 2008 Fortaleza (Brazil), 28 September to 2 October 2008
Rendezvény kezdete: 2008.09.28.Rendezvény vége: 2008.10.02. Helyszín: Brazilia A rendezvény Web oldala: http://www.fortaleza2008.org/ 20th International Congress of Clinical Chemistry and Laboratory Medicine, XXXV Brazilian Congress of Clinical Analysis VIII Brazilian Congress of Clinical Cytology Fortaleza (Brazil), 28 September – 2 October 2008
Dear Doctor, we are happy to inform you that the new web site of the IFCC-WorldLab Fortaleza 2008 Congress (Fortaleza - Brazil, 28 September - 2 October 2008) www.fortaleza2008.org is on line. In the web site you will find information on the Congress, on Fortaleza, on hotels and tours. The topics of the Congress are also available at the following link http://www.fortaleza2008.org/dn_page.php?p=31 Further information regarding registration and abstract submission will be on line from May 2007. Join our mailing list http://abstract.mzcongressi.com/mailman/listinfo/euromedlab ! You will constantly receive information and updates about the IFCC-WorldLab Fortaleza 2008 Congress. For any further information please do not hesitate to contact the Organizing Secretariat MZ Congressi, Patrizia Sirtori (phone +39 0266802323, fax +39 026686699, e-mail info@fortaleza2008.org ). We hope to meet you all in Fortaleza in 2008! Kindest regards MZ CONGRESSI IFCC-WORLDLAB Fortaleza 2008 Organizing Secretariat Please remember that you can subscribe or unsubscribe from the mailing list whenever you want by simply visiting the web sitehttp://abstract.mzcongressi.com/mailman/listinfo/euromedlab
Magyar Hypertonia Társaság Central European Congress on Obesity: From Nutrition to Metabolic Syndrome
Rendezvény kezdete: 2008.09.25.Rendezvény vége: 2008.09.27. Helyszín: Csehország, Karlovy Vary, A rendezvény Web oldala: http://www.cecon2008.cz A Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszus 2008. 09. 25-27 között kerül megrendezésre a csehországi Karlovy Varyban.
Ha a Magyar Hypertonia Társaság tagságából bárki absztraktot ad be, részvételét a Magyar Elhízástudományi Társaság kifizeti!
Részvételi díj: 230 EUR (utazás autóbusszal, szállás).
Max. 10 fő részvételét vállaljuk.
Absztrakbeadási határidő: 2008. április 20.
Regisztrációs határidő: 2008. június 20.
Szervező:
CECON 2008 Congress Secretariat
Guarant International spol. s. r. o.
Opletalova 22
110 00 Praha 1
tel: +420 284 001 444
fax: +420 284 001 448
e-mail: cecon2008@guarant.cz
További részletes információk, előadás bejelentés, on-line regiszráció a rendezvény Web-oldalán: http://www.cecon2008.cz
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság Critical and Point-of-Care Testing: Managing Technology for the Benefit of All Populations
Rendezvény kezdete: 2008.09.17.Rendezvény vége: 2008.09.20. Szakterület(ek): Diabetológia
Helyszín: Spanyolország, Barcelona, The full program is now available for the CPOCT 22nd International Symposium being held September 17-20, 2008 in Barcelona, Spain. The conference will examine issues of patient safety and outcomes, cost containment, testing for special populations, infectious disease testing, and emerging technology. Keynote speaker Dr. Larry Kricka from the University of Pennsylvania joins an international faculty to discuss the role of POCT in reducing medical errors and improving patient well being. The symposium is sponsored by the AACC CPOCT Division in cooperation with IFCC and Spanish societies SEQC, AEBM, and AEFA. September 17-20, 2008 Catalonia Barcelona Plaza Hotel Barcelona, Spain To see the full program go to http://www.aacc.org/AACC/events/meetings/ Abstracts submission deadline: May 1 Early registration discounts end July 15