Magyar Ortopéd Társaság Kaposi Mór Ortopédiai Napok II. - A rotátor köpeny szakadása Tudományos Ülés
Rendezvény kezdete: 2014.04.10.Rendezvény vége: 2014.04.12. Helyszín: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40., Kaposvári Egyetem – Auditórium Sok szeretettel meghívjuk Kaposvárra a „Rotátor köpeny szakadása” címmel 2014. április 10-12-én rendezett Tudományos Ülésre. A rendezvényt a Magyar Váll,- és Könyöksebészek Egyesülete, a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága és a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztálya közösen szervezi. A bemutató műtétekkel, videoprezentációkkal és workshopokkal tarkított előadássorozat a rotátor köpeny szakadását tekinti át az alapkutatás eredményeitől a rehabilitációig. Újdonság, hogy a program kiegészül a helyszínen végzett betegvizsgálattal és egy rehabilitációs kerekasztal beszélgetéssel, amely során a vállbetegekkel foglalkozó szaktekintélyektől kérdezhetnek a résztvevők. Idén sem maradhat el az előadások anyagából készült könyv, amely a tavalyi év nagy meglepetése volt a közel 300 résztvevő számára. A kurzus orvosoknak akkreditálva lett, gyógytornászok számára folyamatban van. Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt található, de postai úton is kiküldésre kerül. „A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.” (Nelson Mandela) A regisztrációs lap és a részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt található. Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság 11th IQUAM Congress and Consensus Conference (Budapest, 2014.04.10-13.) Kedvezményes regisztrációs lehetőség!
Rendezvény kezdete: 2014.04.10.Rendezvény vége: 2014.04.13. Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
Helyszín: Budapest, A rendezvény Web oldala: http://www.iquam2014.com/ Tisztelt Kollégák!
Zacharias Kaplanidis IPRAS Executive Director levélben kereste meg társaságunkat, melyben informált minket, hogy a 11th IQUAM Congress and Consensus Conference (http://www.iquam2014.com/ ) 2014.04.10-től 2014.04.13-ig Budapesten kerül megrendezésre. Továbbá utalást tett arra vonatkozólag, hogy a kongresszusra regisztrálni kívánók 20% discount-ot kaphatnak. Ezen kedvezmény azonban a direkt online regisztrálás során nem tud érvényesülni. Aki élni kíván a lehetőséggel, kérjük, vegye fel a közvetlen kapcsolatot Mr. Nikos Antonopoulos-al (n.an@zita-congress.gr ) (Head of the congress secretariat).
Tisztelettel:
Dr.Varga János Ph.D
MPHEST elnöke
Magyar Pszichiátriai Társaság WPA International Congress
Rendezvény kezdete: 2012.10.17.Rendezvény vége: 2012.10.21. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Csehország, Prága, A rendezvény Web oldala: http://www.wpaic2012.org/ A rendezvény fő témája: "Focusing on Access, Quality and Humane Care"
A kongresszus web-oldalán on-line jelentkezés és absztraktbeküldés lehetséges.
Magyar Immunológiai Társaság C-HEP 2012 - 2nd World Congress on Controversies in the Management of Viral Hepatitis (C-Hep)
Rendezvény kezdete: 2012.10.18.Rendezvény vége: 2012.10.20. Helyszín: Germany / Németország, Berlin, A rendezvény Web oldala: http://comtecmed.com/chep/2012/Default.aspx
Dear Friends and Colleagues,
Following the success of the 1st World Congress on Controversies in the Management of Viral Hepatitis (C-Hep), we are very pleased to invite you to participate in the 2nd C-Hep Congress which will be held in Berlin, Germany on October 18-20, 2012.
The large attendance and enthusiastic feedback of the 1st Congress held last May in Barcelona highlighted the need for such a meeting focusing on the needs of the busy clinician caring for HCV and HBV infected patients. The C-Hep Congress attempts to summarize all the key new data recently presented – and how it might be implemented in routine care of Hepatitis B and C patients. Overviews, state of the art lectures and controversial debates with the outstanding faculty of prominent world leaders presenting both pro and con positions challenge and explore the optimal treatment for patients, including the appropriate use of new drugs. This educational Congress focuses on clinical practices in Viral Hepatitis and benefits not only Hepatologists and Infectious Diseases specialist, but also general practitioners, internists and primary care physicians with a desire to gain knowledge in these exciting advances.
The format includes a significant allocation of time for interactive debates and questions from the audience to each panel of experts. Participants are encouraged to take an active role in the discussions with faculty members which follow each debate, in a unique and open environment.
We look forward to welcoming you at the 2nd C-Hep Congress in the lovely city of Berlin.
Sincerely,
Jürgen Rockstroh MD (Germany) and Jonathan M. Schapiro MD (Israel)
(Co-Chairpersons)