Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság Egészségőr Kupa futóverseny orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakdolgozók részére (Budapest, 2016.06.12.)
Rendezvény kezdete: 2016.06.12.Rendezvény vége: 2016.06.12. Helyszín: Budapest, A 2016. június 12-én a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó keretében Egészségőr Kupa néven külön verseny kerül megrendezére, amelyet a BSI-vel együtt szerveznek.
A verseny időpontja: 2016. június 12. vasárnap
A rajt/cél helyszíne: Budapest, 56-osok tere
Az Egészségőr Kupa lényege, hogy egészségügyi csapatok (orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakalkalmazottak) – a verseny abszolút eredménylistáján túl - egymással is vetélkednek az első 3 helyért, külön díjazással (olyan 3, vagy 6 fős futócsapatok mérik össze futásukat, amelyeknek min. 3 tagja egészségügyi dolgozó).
Célunk személyes példamutatásunkkal felhívni a figyelmet az amatőr (nem elit-atléta) szintű, rekreatív, egészségmegőrző futásra, az egészég-tudatos mozgáskultúrára, a fizikai aktivitás, a rendszeres sportmozgás életminőségre gyakorolt pozitív hatására.
Az eseményen való részvétel hírértéke is nagy, öregbítheti az egészségügyi dolgozók megjelenését az egészségmegőrzésben, a prevenciós testmozgást támogatásában.
Csapatépítésnek is kiváló.
Maga a budapesti helyszínű K&H Maraton-váltó és Félmaraton-váltó egyénileg nem megterhelő táv, 6 vagy 3 fő fut fejenként 7 km-t (42 ill 21 km). Egyedüli megterhelést a nyári meleg okozhat, de erre frissítő és hűsítőpontokkal fel van készülve a rutinos szervezőcég.
Amely egészségügyis csapat már előzetesen jelentkezett, automatikusan vagy kérésre bekerül a Kupa nevezői közé.
A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán dr. Zima Endre megalakította a KardioRun futóklubot. Futónagykövetként kedvezményesen nevezhet klubtagokat. Ha bárki csatlakozik a klubhoz, a „KardioRun Futónagyköveti nevezés”megjelölésével kell leadni a nevezést, így 20% kedvezményt kap a nevező személy vagy csapat. Tagsági díj nincs. (kardiorun@gmail.com )
Az esemény információs honlapja:
http://www.futanet.hu/cikk/23-maraton-es-felmaratonvalto/egeszsegor-kupa >>
http://www.futanet.hu/cikk/23-maraton-es-felmaratonvalto >>

Magyar Pszichiátriai Társaság Semmelweis Kutatói Szalon
Rendezvény kezdete: 2016.06.09. 17:00Rendezvény vége: 2016.06.09. 19:00 Tudományos információ: dr. Selényi Csenge Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Tudományos Csoport Címe: 1085 Budapest, Üllői út.26. E-mail: selenyi.csenge@semmelweis-univ.hu Szervező: dr. Selényi Csenge Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Tudományos Csoport Címe: 1085 Budapest, Üllői út.26. E-mail: selenyi.csenge@semmelweis-univ.hu Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 26. I. emelet, Semmelweis Egyetem A rendezvény Web oldala: http://semmelweis.hu/hirek/events/2316/kutatoi-szalon/ Tisztelt Érdeklődő!
Tisztelettel meghívom a soron következő Semmelweis Kutatói Szalonra, mely 2016. június 9-én, csütörtökön 17.00 órakor kerül megrendezésre a Semmelweis Szalonban.
A rendezvényre Önt és Munkatársait is szeretettel várjuk.
Program:
1. Is resting state fmri useful for biomarkers of depression and its treatment?
Prof. Bill Deakin PhD, FRCPsych, FmedSci
Professor of Psychiatry and Director NPU, University of Manchester, Neuroscience and Psychiatry Unit (UK)
2. Toward personalized life: Functional gene variants and population mental health
Prof. Jaanus Harro, Dr.Med.Sc
Professor of Psychophysiology, Department of Psychology, University of Tartu (Estonia)
3. On the neurobiology of attention-deficit/hyperactivity disorder
Prof. Klaus-Peter Lesch, MD
Division of Molecular Psychiatry (MP), ADHD Clinical Research Unit (Wuerzburg, Germany)
Házigazda:
Prof. István Bitter
Doctor of the Hungarian Academy of Sciences
Professor of Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University
Kérem, hogy részvételi szándékát legyen kedves a tudomanyos.rektorhelyettes@semmelweis-univ.hu email címen jelezni.
Üdvözlettel,
Dr. Bagdy György
tudományos rektorhelyettes
Semmelweis Egyetem
Magyar Kardiológusok Társasága SFRR Europe meeting 2016
Rendezvény kezdete: 2016.06.09.Rendezvény vége: 2016.06.11. Helyszín: Budapest, Hungarian University of Physical Education Dear Friends and Colleagues
As a chairman of the SFRR Europe meeting I would like to cordiallyinvite you to the forthcoming annual meeting of the society, which is being held in Budapest, Hungary from June 9-11, 2016. One of the aims of this meeting is to offer opportunities to scientists and medical-health professionals to present their most recent research.
Budapest is one of the most exciting, vibrant capitals in Europe. Budapest was originally made up by the amalgamation of three smaller cities, Buda, the hilly section overlooking the Danube River, Obuda (ancient city from the Roman Empire) and Pest, which is on the east bank of the Danube. Budapest is known as the Queen of the Danube, and the beauty of this city attracts nearly 4.5 million visitors each year. Budapest is in the center of Europe with easy access to most European cities. Budapest is the 6th most popular city in Europe for tourists according toEuromonitor. This city has an historical core, which has been designated as a world heritage site, and the Pest side has a pulsating youthful night life with unique open air pubs, restaurants and bars. You can enjoy galleries, concerts or just enjoy dinner on the beautiful banks of the Danube.
The venue for the conference is on the Buda side, at the Hungarian University of Physical Education, (HUPE), which is only a 5-10 minute walk from several three and four star hotels. The center of the city is just a 20 minute walk awayor five minutes by public transport.
World leading scientists will take part in this meeting, offering an excellent opportunity to medical and health professionals to exchanges ideas and get updated in the exciting field of free radical research and free radical associated diseases.
The meeting has been set up and organized by the International Scientific Committee and the local Organizing Committee representing SFRRE/SFRBM.
We will do our very best to present a very exciting, unforgettable SFRRE meeting for you, in one of the most beautiful, vibrant cities in Europe.
Zsolt RADAK, PhD
Chair of SFRRE-2016
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Diabetes Társaság The 2nd International Conference on Prehypertension and Cardio Metabolic Syndrome
Rendezvény kezdete: 2013.01.31.Rendezvény vége: 2013.02.03. Szakterület(ek): Belgyógyászat
Munkahely neve: Paragon Conventions Tel: +41 22 533 0948 Fax: +41 22 580 2953 E-mail: secretariat@prehypertension.org Helyszín: Spanyolország, 08028 Barcelona, Av. Diagonal 661-671, Hotel Rey Juan Carlos I - Business & City Resort A rendezvény Web oldala: http://www.prehypertension.org/ List of Topics
• Metabolic Syndrome and Vitamin D
• Prediabetes - Mechanisms, Diagnosis and Management
• Pre Levels of CV Risk Factors - Boosting Risk of Events and Deciding Who Should be Treated
• Benefits of Achieving Optimal Risk Factors Level - When, How and with What?
• Prehypertension and Metabolic Syndrome in Different Populations - Epidemiologic Aspects
• Total Cardiovascular Risk Evaluation and Management
• Arterial Properties, Evaluation and Treatment in Metabolic Syndrome
• Cardiac Markers of Preclinical Disease in Metabolic Syndrome Patients
• Effect of Pre Disease Risk Factors in Patients with the Metabolic Syndrome on Morbidity and Mortality
• Which Elderly Patients with Pre Disease should be Considered for Medical Treatment
• Children and Adolescents: Prehypertension and Metabolic Syndrome, Progression of Risk and Diagnosis of Disease
• The Heart, the Brain and the Kidney in Pre Disease and the Metabolic Syndrome
• Addressing the Global CV Risk Factors in Pre Disease and in Disease
• Arterial Properties, Central Blood Pressure and Augmentation Index in Pre Disease and Disease in Patients with Cardiometabolic Syndrome
• Prehypertension, Hypertension and Renal Denervation
• Prehypertension, Pre Diabetes and Dyslipidemia - Estimation of Risk and Therapeutic Approach
Important Dates Deadline for submission of abstracts: September 13, 2012
Deadline for early bird registration: October 15, 2012
Deadline for pre-conference registration: January 22, 2013
Magyar Nephrologiai Társaság 2nd International Conference on Prehypertension and Cardio Metabolic Syndrome
Rendezvény kezdete: 2013.01.31.Rendezvény vége: 2013.02.03. Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: Spain, Barcelona, A rendezvény Web oldala: http://www.prehypertension.org The Conference will aim to deal with all aspects related to early diagnosis, including innovative technologies and treatments, as well as bringing together professionals from the fields of Hypertension, Diabetes, Lipidology, Cardiology, Nephrology, Endocrinology, Internal Medicine, Pharmacology and more.
Magyar Dermatológiai Társulat 1st European School of Dermato-Oncology (EADO)
Rendezvény kezdete: 2013.01.17.Rendezvény vége: 2013.01.19. Szakterület(ek): Bőrgyógyászat
Helyszín: Germany, 10117 Berlin, NH Berlin Friedrichstrasse, NH Berlin Friedrichstrasse A rendezvény Web oldala: http://www.dermato-oncology2013.com/ The EADO initiates a course dedicated to fundamentals in skin cancer targeted to specialists and residents in the final phase of their resident program. They will benefit a comprehensive and updated course to improve their decision-making process for the management of all types and stages of skin cancer, from diagnosis, primary treatment and adjuvant treatment, to the management of loco-regional disease and distant metastatic disease. It is intended to organize this course every year in different countries.
Target Audience
This 2,5-day educational course targets doctors who are actively involved in the treatment of skin cancer. Dermatologists or other specialists who have completed specialist training, or residents in the final year of their training program, are likely to gain the most from this course.
The maximum number of delegates is 100. In order to make the course available throughout Europe, places will be made available on a first come first served basis to all applicants.