Magyar Pszichiátriai Társaság Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége
Rendezvény kezdete: 2017.04.08.Rendezvény vége: 2017.04.09. Helyszín: Galyatető, Hotel Galya Kedves Doktornők, Doktor Urak!
A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy technikailag megszervezze ezt a magas színvonalú képzést, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.
Prof. Füredi János
A tanfolyam várható kreditpont értéke: 12.
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Részletek és program a kapcsolt dokumentum alatt!
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Kongresszusa (Balatonalmádi, 2017.04.07-09.)
Rendezvény kezdete: 2017.04.07.Rendezvény vége: 2017.04.09. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Kedves Fiatal Sebész Kollégánk!
Szeretnénk felhíni a figyelmeteket a közlegő FISESZ kongresszusra, mely 2017. április 7-9. között kerül megrendezésre Balatonalmádiban a Hunguest Hotel Bál Resortban****.
A kongresszusra három fő témában várunk esetismertetéseket:
(1) Rekonstruktív plasztikai sebészet az általános sebészetben
(2) Traumatológia a sebészetben
(3) IBD és a sebészet
Amennyiben a fenti témák valamelyike felkeltette az érdeklődésed és úgy érzed, hogy egy érdekes esetbemutatóval gazdagítani tudnád a kongresszus programját, úgy töltsd fel az előadásod kivonatát www.fisesz.hu honlapon.
Beküldési határidő: 2017. február 20.
Az elfogadásra került absztraktok a Magyar Sebészetben fognak megjelenni.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a program tematikus, ezért a megadott 3 fő témán kívül egyéb témájú absztraktot nem áll módunkban elfogadni.
Fontos szempont továbbra is az előadások interaktívvá tétele, ezért ahogy azt a korábbiakban már megszokhattátok, az előadás menetébe kérünk szavazással megválaszolható kérdéseket beépíteni, melyre a közönség soraiból egy szavazógép segítségével lehet majd válaszolni.
Üdvözlettel
FISESZ vezetőség
Magyar Dermatológiai Társulat Capio meets Várady - Capio Congress 2018: 33rd International Várady-Workshop
Rendezvény kezdete: 2018.05.04.Rendezvény vége: 2018.05.05. Szervező: Mrs. Nora Röhrig (Secretariat Dr. med. H. P. Steffen) Tel: + 49 (0) 2103 896 189 E-mail: nora.roehrig@de.capio.com Helyszín: Germany, 40210 Düsseldorf, Immermannstr. 41, Hotel Nikko „BUILDING BRIDGES“
WELCOME
Dear collegues and friends,
we are delighted and honored to greet you in
Düsseldorf at the Capio Congress 2018 and the
International Workshop For Phlebology, 33. Várady-
Congress. The congress theme „building bridges“ is
current not only in the City of Düsseldorf but also in
phlebology. Building bridges means to accomplish
connections between established and new therapies,
combinations of procedures for the benefi t of patients
and not least walking over bridges to fi nd new ways in
therapy.
We are looking forward to seeing you in Düsseldorf
Dr. med. H. P. Steffen
Congress President
Prof. Dr. med. Z. Várady
President of Honour International
Forum for Minisurgery of Varicose Veins
Deadline for abstract-submission: March 15th, 2018.
Magyar Dermatológiai Társulat 15th EADV Spring Symposium (Budva, Montenegro, 2018.05.03-06.)
Rendezvény kezdete: 2018.05.03.Rendezvény vége: 2018.05.06. Helyszín: Montenegro, Budva, A rendezvény Web oldala: https://eadvbudva2018.org/ IMPORTANT DATES
Abstract Submission deadline: 14 November 2017
Abstract Evaluation deadline: 22 January 2018
Early Bird Registration deadline: 17 January 2018
Late Registration deadline: 28 February 2018
Opening of the Spring Symposium: 3 May 2018