Magyar Diabetes Társaság XIX. Szegedi Diabétesz Nap
Rendezvény kezdete: 2024.11.22.Rendezvény vége: 2024.11.23. Helyszín: Szeged, SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) épületében (átszervezés esetén Rektori Épület Dísztermében). Kedves Kollégák, kedves Barátaim, kedves eddigi és leendő Támogatóink! 2006-ban az I. Szegedi Diabétesz Nap azzal a céllal került megrendezésre, hogy a Dél-alföldi régióban is legyen a háziorvosok, diabetológusok és más szakorvosok, de akár minden, a cukorbetegek ellátásában érdekelt egészségügyi dolgozó számára olyan továbbképző fórum, ahol igény szerint az alapoktól elkezdve a diabétesszel kapcsolatos legújabb ismeretekig a betegséggel kapcsolatos lényeges kérdéseket meg lehet beszélni. Ebben az évben 2024. november 22-23 . között tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Diabétesz Nap az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) épületében (átszervezés esetén Rektori Épület Dísztermében). Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hallgatót, kiállítót, szponzort egyaránt. Kapcsolódó dokumentumok (5)
Magyar Immunológiai Társaság Sejtek közötti és sejten belüli interakciók szerepe az immunválasz kialakításában és szabályozásában
Rendezvény kezdete: 2024.11.21.Rendezvény vége: 2024.11.22. Helyszín: Budapest, OMINT, Közösségi Központ, Lukács Épület, fszt. Helyszín : OMINT, Közösségi Központ, Lukács Épület, fszt. Időpont: 2024.11.21-22. csütörtök-péntek 14 tanfolyami óra, 28 akkreditációs pont. Szabadon választott tanfolyam: akkr. száma: SE-SZTOK/2024.II/00413 Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. allergológia és klinikai immunológia | 2. belgyógyászat | 3. immunológia (képesítés) | 4. labor. haemat. és immunológia | 5. molekuláris biológiai diagnosztikus | 6. reumatológia | 7. rezidensek és szakorvos jelöltek Szakképzésként, szakvizsga előkészítő és rezidensek számára ajánlott: akkr. SE-SZTOK/2024.II/00416 számmal akkreditált tanfolyam A program megtekinthető ide kattintva
Magyar Nephrologiai Társaság Nefropatológiai Esetmegbeszélések
Rendezvény kezdete: 2024.11.21.Rendezvény vége: 2024.11.21. Helyszín: Online, A Semmelweis Egyetem Nefropatológiai Munkacsoportja és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház II. Belgyógyászati Osztály orvosai örömmel hívja meg a nefrológiával foglalkozó orvosokat/kutatókat a Nefropatológiai Esetmegbeszélések soron következő előadására, melyet online szervezünk, november 14-e HELYETT, november 21-én . Időpont: 2024. november 21. csütörtök, 15:30 -17:00Link: https://semmelweis.zoom.us/j/94136077264 Esetek: 39 éves nő. eGFR = 12 ml/min/1,73 m2. Proteinuria = 5-6 g/nap. Glomerularis hematuria. Nephroso-nephritis syndroma. 52 éves férfi. eGFR = 32 ml/min/1,73 m2. Subnephroticus proteinuria. Glomerularis hematuria. Atypusos ANCA. 71 éves férfi. eGFR = 14 ml/min/1,73 m2. Proteinuria = 1,4 g/nap. Glomerularis hematuria. 2024 januárjától gerincpanaszok, melyre nagy mennyiségű NSAID-et szedett. Jelzett cANCA emelkedés. A részvétel díjtalan.A meghívó megtekinthető ide kattintva Dr. Dobi Deján egyetemi adjunktus
Magyar Ortopéd Társaság Open Medical Institute Spinal Surgery szemináriuma
Rendezvény kezdete: 2012.01.22.Rendezvény vége: 2012.01.28. Helyszín: Németország, Salzburg, Arenberg kastély A rendezvény Web oldala: http://www.aaf-online.org/dates-topics-2012.html A szemináriumon a kiválasztott orvosok neves egyetemek oktatóinak és híres szakemberek előadásait hallgathatják meg, eszmecseréken, vitákon, workshopokon vehetnek részt.
Az 1 hetes szeminárium a kiválasztott jelentkezők számára
ingyenes , az Open Medical Institute állja a szeminárium, a szállás, és a teljes ellátás költségeit.
A jelentkezés feltétele: orvosi diploma és jó angol nyelvtudás.
A jelentkezési határidő: 2011. szeptember 30.
Regisztrálni on-line a következő címen lehet: http://aaf.bitmedia.cc/ext/omi/applications/catalog/internal.php?register2=9
Magyar Dermatológiai Társulat 2nd ICAD 2012
Rendezvény kezdete: 2012.01.19.Rendezvény vége: 2012.01.21. Helyszín: Thailand, Bangkok, A rendezvény Web oldala: http://www.euromedicom.com/Emailings/ICAD/icad2012_call1.html The 2nd ICAD 2012 (BANGKOK THAILAND JANUARY 19-20-21, 2012) is designed to be the congress where physicians will have the opportunity to be introduced to the latest techniques and knowledge in Cosmetic Dermatology and safe Anti-Aging and Well-Being medicine, and to attend high standard courses of these specialities.
It will also propose the diversity of the scientific approach, sharing the knowledge from different continents: Europe, America, Middle East, and of course Asia.Moreover, we wish to propose you a very PRACTICAL and interactive congress where most of the presentations will effectively correspond to an application in your daily practice.
This conference is the one not to be missed. Come and benefit from the wisdom and experience of international-class speakers. It will be an investment well spent and a once-in-a-lifetime learning experience. So do please avail yourselves to this opportunity. Don’t miss this opportunity to learn from leading international experts.
SUBMIT YOUR ABSTRACT here >>
Magyar Kardiológusok Társasága IPCES 2011
Rendezvény kezdete: 2011.12.11.Rendezvény vége: 2011.12.14. Tudományos információ: Danai Kindeli Címe: Ethnikis Antistaseos 61 & Chiou 2
152 31 Kato Halandri, Athens, Greece Tel: ++30 210 6723827 Fax: ++30 210 6775135 E-mail: sciprog@icpes2011.com Szervező: Congress Secetariat Munkahely neve: TRIAENA TOURS & CONGRESS S.A. Címe: 206, Syngrou Avenue
176 72 Kallithea, Athens, Greece Tel: ++30 210 7499 353, ++30 210 7499 300 Fax: ++30 210 7705 752 E-mail: info@icpes2011.com Helyszín: Greece, Athens, A rendezvény Web oldala: http://icpes2011.com/cgi-bin/show_page.pl Young Investigators Award - In attention: under 40!
Dear Colleague,
The World Society of Arrhythmias has a long tradition in organizing successful Conferences, like the 1999 Berlin meeting or the 2003 Hong Kong meeting and the 2007 Rome meeting to name a few.
Your presence through a Research Project will attach the scientific status we all expect to the Congress.
In the WSA Congress a YOUNG INVESTIGATORS AWARD is going to be given. If you are under 40 by the abstracts submission deadline, you may apply for your abstract to be included in the judging.
In the Congress there are going to be some special sessions such as:
• FEMALE ELECTROPHYSIOLOGISTS
• YOUNG ELECTROPHYSIOLOGISTS
• HEALTH ECONOMICS IN ARRHYTHMIAS
• HEALTH CARE SYSTEMS AND CARDIAC ELECTRONIC DEVICES
• AFFORDABILITY AND ACCESSIBILITY IN THE WORLD OF ARRHYTHMIAS
HOW TO SUBMIT YOUR ABSTRACT
You can submit your abstract online >>
We would like to thank you for supporting the World Society of Arrhythmias Congress Kapcsolódó dokumentumok (1)