Magyar Diabetes Társaság XI. Kelet-Magyarországi Diabetes Hétvége
Rendezvény kezdete: 2019.10.10.Rendezvény vége: 2019.10.12. Helyszín: 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4., Csabagyöngye Kulturális Központ A rendezvény Web oldala: https://stand-art.hu/KDH2019 Kedves Kollégák!
A XI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége (KDH) 2019. október 10-12. között első alkalommal kerül megrendezésre Békéscsabán.
A kétévente összehívott KDH kezdetben kétnapos program volt, és elsősorban a keleti régió munkacsoportjainak adott lehetőséget személyes találkozásra, eszmecserére, gyakorlati problémák megbeszélésére. Az évek során a rendezvény háromnapossá vált, egyre több továbbképző jellegű előadással, speciális (pl. szakdolgozói, dietetikai) szekcióval gazdagodott, jellege regionális helyett ma már inkább országosnak mondható.
A 2019-es rendezvény célja, hogy a diabetológiával és határterületeivel kapcsolatos legújabb tudományos eredmények bemutatása mellett a mindennapi gyakorlat szempontjából fontos témákat (pl. diabetes és műtét, diabetes és terhesség, életmódterápia stb.) járjon körbe. A diabetológusok mellett számítunk a háziorvos és belgyógyász kollégák jelenlétére is, számukra klasszikus továbbképző szekciót szervezünk, ahol összefoglaljuk a 2-es típusú cukorbetegség aktuális kezelési elveit, a ma használatos antidiabetikumok jellemzőit és a modern inzulinkezelés alapjait. Természetesen 2019-ben is lesz gyermekdiabétesz szekció, valamint szakdolgozói blokk is.
Az 1999-ben Miskolcon tartott első KDH egyik elkötelezett támogatója Dr. Gyimesi András volt, aki 15 éves békéscsabai tevékenysége során megreformálta a diabetológiai gondozást, inzulinpumpa centrumot, diabeteses láb ambulanciát indított, megalapozta a felnőtt endokrin ellátást, és bevezette a diabetes ambulancia és háziorvosok együttműködésével megvalósuló ún. „megosztott gondozási modellt”. A betegellátás mellett Főorvos Úr iskolát is alapított, kitanított egy orvosgenerációt, akik közül többen szereztek diabetológus szakképesítést, és folytatják munkájukat a Békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórházban. A Magyar Diabetes Társaság vezetőségének jóvoltából most ez a békéscsabai fiatal és lelkes kollektíva kapott felhatalmazást a XI. KDH megszervezésére.
Kollégáim és a szervezőbizottság nevében szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődő kollégát a rendezvényre!
Dr. Taybani Zoltán
A KDH2019 program- és szervezőbizottságának elnöke
Magyar Pszichiátriai Társaság Türelmetlen halogatók: figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD)
Rendezvény kezdete: 2019.10.08. 18:00Rendezvény vége: 2019.10.08. 20:00 Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-pulay-attila-turelmetlen-halogatok-figyelemhianyos-hiperaktivitas-zavar-adhd/ Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az előadás során bemutatjuk hogyan különböztethető meg az ADHD-s működés a normál működéstől, milyen módon súlyosbíthatják az ADHD tüneteit különböző kognitív és viselkedési változók, és milyen kezelési lehetőségek állnak a terapeuták, orvosok rendelkezésére, hogy hatékony segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Pulay Attila
Magyar Pszichiátriai Társaság SémaMód Konceptualizációs Workshop
Rendezvény kezdete: 2019.10.07. 11:00Rendezvény vége: 2019.10.07. 16:15 Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/semamod-konceptualizacios-workshop/ A workshop célja a sémamódok beazonosításának és a sématerápiás módtérkép felrajzolásának elmélyítése, valamint a terápiás célok és a séma terápiás kezelési terv egyszerű szemléltetési módjainak bemutatása a páciens számára, a módok és módtérkép segítségével.
Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
Előadó: dr. Vankó Tünde
Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00150
Kreditpont: 12
Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE Közép-magyarországi Szekció ülése
Rendezvény kezdete: 2019.10.05.Rendezvény vége: 2019.10.05. Helyszín: Érd, A szekcióülés SOTE által akkreditált tanfolyam is egyben, az Oftexen a tanfolyam SE-TK/2019 II./00315-s kódszámon szerepel.
A tanfolyam orvosknak, gyógytornászoknak 16 kreditpontot ér, nővéreknek 8 pontot.
A tanfolyam reumatológusok, ortopéd- traumatológusok, sportorvosok, radiológusok, rehabilitációs orvosok, háziorvosok számára akkreditált.
A szekcióülés témája: A vállízületi betegségek diagnosztikája, reumatológiai, ortopédiai, sportorvosi és rehabilitációs vonatkozásai.
Az szekcióülés,helyszíne: Dr. Romics László Érdi szakrendelőintézet, Előadóterem (2030 Érd, Felső utca 39-41.)
A tanfolyam regisztrációs díja orvosoknak, gyógytornászoknak 5000.- Ft, asszisztenseknek 3000.- Ft.
A program megtekinthető ide kattintva
Magyar Immunológiai Társaság ESPD 2013 - Biennial Meeting of the European Society of Paediatric Haematology - Immunology 2013
Rendezvény kezdete: 2013.10.04.Rendezvény vége: 2013.10.06. Tudományos információ: Professor Dr. med. Ulrike Nowak-Göttl (Conference Chair) Munkahely neve: Schleswig-Holstein University Institute for Clinical Chemistry Címe: Arnold-Heller-Strasse 3
24105 Kiel
Germany Szervező: Franziska Dölz Munkahely neve: Conventus Congressmanagement & Marketing GmbH Címe: Carl-Pulfrich-Straße 1 . 07745 Jena . Germany
www.conventus.de Tel: +49 (0)3641 311 63 24 Fax: +49 (0)3641 311 62 43 E-mail: franziska.doelz@conventus.de Helyszín: Germany / Németország, 24103 Kiel, Schloßgarten 7, Steigenberger Hotel Conti Hansa A rendezvény Web oldala: http://www.esphi.eu Main Topics/ Abstracts:
. Paediatric Hematology
. Paediatric Coagulation, Thrombosis & Stroke
. Paediatric Immunology
. Half-day laboratory workshop: specific immunology issues as well
as coagulation issues
. Half-day update of guidelines (for example ITP & CHEST,
Hemophilia inhibitor diagnosis & treatment)
. Half-day "hot topics" Hematology, Coagulation, Immunology
Conference Language:
The official conference language is English.
Final Scientific Programme
The meeting will offer an excellent platform for scientific exchange, discussion of knowledge and experience on paediatric haematology, as well as lively interaction with the industrial exhibitors on site. Rewarded speakers from all over the world will be presenting their achievements such as Dr. Jim Bussel from the Institute of Paediatric Haematology/Oncology of the Weill Cornell Medical College, New York, United States. Furthermore, the Paediatric statistic workshop on Sunday will deal with descriptive analysis, logistic regression, survival analysis and ROC.
Registration
For your registration to the conference, please visit the following link: https://mi.conventus.de/online/esphi2013.do.
Social Programme
We will have a general come together on Friday, 4 October 2013 within the conference venue. All participants are cordially invited to meet with colleagues and exhibitors.
On Saturday, 5 October 2013, join us for a fabulous dinner in the Steigenberger Conti Hansa Hotel.
For more information on our conference, please visit the congress website www.esphi.eu.
In case of any questions, the conference agency Conventus will be at your service via mail (franziska.niepel@conventus.de) or phone (+49 3641 31 16-324).
I am looking forward to an interesting meeting and to welcoming you in Kiel!
Yours sincerely
Prof. Dr. med. Ulrike Nowak-Göttl
President of the ESPHI Kapcsolódó linkek (1)
Magyar Tüdőgyógyász Társaság The European Cancer Congress 2013
Rendezvény kezdete: 2013.09.27.Rendezvény vége: 2013.10.01. Helyszín: Hollandia, Amsterdam, A rendezvény Web oldala: http://eccamsterdam2013.ecco-org.eu/ The 17th ECCO – 38th ESMO – 32nd ESTRO European Cancer Congress, Amsterdam, 27 September – 1 October 2013, will once again combine the united efforts of all partner organisations to continue positioning multidisciplinarity as the way forward to best improve the prevention, diagnosis, treatment and care of cancer patients. The recognised multidisciplinary setting of the Congress will provide ideal surroundings for participants to leverage knowledge, promote education and build awareness about oncology - placing the patient at the heart of all our efforts and discussions.