Magyar Kardiológusok Társasága Magyar Szívsebészeti Társaság XVII. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.11.04.Rendezvény vége: 2010.11.06. Helyszín: 7624 Pécs, Kaptár Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/12 Tudományos témáink a szívsebészet egy-egy fontos, lényeges témakörét ölelik fel, amelyek talán új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel is szolgálhatnak a résztvevőknek. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészeti anesztézia legújabb eredményeiről, hiszen az egyre több társbetegségekkel rendelkező betegek perioperatív (intenzív) kezelése igen nagy jelentőséggel bír. Újdonságként szeretnénk bevezetni a szívsebészet határterületi kérdéseit a mellkas sebészet és érsebészet vonatkozásában. A kongresszuson betekintést szeretnénk nyújtani a technikáiba, eredményeibe, rangos, nemzetközileg is elismert előadók tolmácsolásában. Külön figyelmet kívánunk szentelni az invazív kardiológia jelentős fejlődéséből adódó, az utóbbi években a szívsebészetnek egyre nagyobb kihívást jelentő beavatkozásainak. A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát is ezek a témakörök határoznák meg, felölelve a szívsebészet teljes vertikumát.
Kreditpontok: várhatóan 20 pont Fontos határidők: Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01 Jelentkezési határidő: 2010.10.25 Regisztrációs- és szállásdíj befizetésének határideje: 2010.11.01 Absztrakt beküldés: 2010.09.10 Absztrakt elbírálás: 2010.09.20 Lemondási határidő: 2010.09.03
Magyar Belgyógyász Társaság Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.11.05.Rendezvény vége: 2010.11.06. Szakterület(ek): Gasztroenterológia, Érsebészet, Haematologia, haemostaseologia, Allergológia, klinikai immunológia, Kardiológia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Rehabilitáció, Belgyógyászat
Tudományos információ: Dr. Illés Árpád Munkahely neve: DEOEC III. sz. Belgyógyászati Klinika E-mail: illes@iiibel.dote.hu Szervező: Szalma Márta Munkahely neve: MOTESZ Kongresszus és Utazási Iroda Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36. Tel: (06-1) 311-6687 Fax: (06-1) 312-3807 E-mail: szalma.marta@motesz.hu Helyszín: Kazincbarcika, Mátyás király u. 50., Lukács Hotel A Kongresszus fő témái:
- Angiológia
- Anyagcsere betegségek
- Endokrinológia
- Gasztroenterológia
- Hematológia
- Immunológia
- Kardiológia
- Hypertonia
- Rehabilitáció
- Sürgősségi ellátás – Intenzív terápia
Várjuk az előadások(8 perc + 2 perc vita) és poszter prezentációk bejelentését a tudományos főtémákhoz, elektronikus formában. Kérjük a kollégáktól, hogy minél több érdekes esetet, kazuisztikát is mutassanak be. Az előadások poszter bemutatásra való átsorolásának jogát a kongresszus Szervező Bizottsága fenntartja. Beküldés módja: elektronikusan, E-mail cím: szalma.marta@motesz.hu
Szakmai információ:
Dr. med habil. Illés Árpád, egyetemi docens (illes@iiibel.dote.hu)
Dr. Szomják Edit, egyetemi adjunktus, főorvos (szomjak@freemail.hu)
Tel/Fax: 52 255-218
A kongresszus akkreditált továbbképző tanfolyam. (belgyógyászok, háziorvosok részére)
Határidők:
● Referátum igény bejelentésének határideje: 2010. június 30.
● Absztrakt beküldési határidő: 2010. szeptember 15.
További részletes tájékoztatás a kapcsolódó első értesítőben olvasható.Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Reumatológusok Egyesülete Arthritis psoriatica nap (Budapest, 2010.11.05.)
Rendezvény kezdete: 2010.11.05.Rendezvény vége: 2010.11.05. Helyszín: 1023 Budapest, Ürömi u. 56., MRA Székház Arthritis psoriatica nap címmel 1 napos konferenciás továbbképzést rendez a Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány reumatológus szakorvosok és szakorvosjelöltek számára, Dr. Újfalussy Ilona PhD. szervezésében.
Hely: Bp. 1023 Ürömi u. 56
Időpont: 2010. november 5. péntek
Program:
9.30 - 10.00 Érkezés, regisztrálás
10.00 - 11.00 A psoriasis
(Dr. Varga Adrienn főorvos, PhD. ÁEK)
11.00 - 12.00 Az arthritisek pathogenezise
(Dr. Nagy György BIK)
12.00 - 13.00 Az arthritis psoriatica klinikuma
(Dr. Koó Éva főorvos PhD. BIK)
13.00 - 13.30 Ebédszünet
13.30 - 14.30 A képalkotó módszerek adta segítség az arthritis psoriatica diagnózisában, ill. differenciál diagnosztikájában
(Dr. Bálint Péter főorvos, PhD. ORFI)
14.30 - 15.30 Arthritis psoriatica hagyományos terápiája
(Dr. Seszták Magdolna főorvos, PhD. ORFI)
15.30 - 16.30 Biológiai terápiák
(Dr. Újfalussy Ilona főorvos, PhD. ÁEK)
16.30 - 17.00 Tesztírás, megbeszélés
A továbbképzésen résztvevők 16 kreditpontot kapnak.
Részvételi díj: 3000 Ft
Várjuk részvételét fenti programunkon!
Jelentkezni lehet:
"A Magyar Reumatológia Haladásáért " Alapítványnál
1023 Budapest Ürömi u. 56.
Tel.: 326-3396 Fax: 335-0876
E-mail: mra@reumatologia.hu
Magyar Pszichiátriai Társaság 7th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry
Rendezvény kezdete: 2011.10.19.Rendezvény vége: 2011.10.22. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Cseh Köztársaság, Prága, Clarion Congress Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/prague_cfa/index.html A rendezvényről bővebb információkat talál, ha ellátogat a web-oldalára, ahol jelentkezhet és absztrakt beküldésére is van lehetősége.
Magyar Dermatológiai Társulat 20th EADV Congress
Rendezvény kezdete: 2011.10.20.Rendezvény vége: 2011.10.24. Tel: +351 213155135 Fax: +351 213558002 E-mail: president@eadvlisbon2011.org Helyszín: Portugal, 1300-307 Lisbon, Praça das Indústrias, Lisbon Congress Centre A rendezvény Web oldala: http://eadvlisbon2011.org/event/eadv-2011/ OFFICIAL LANGUAGE
English will be the official language of the Congress. There will be no simultaneous interpretation.
SESSION TYPES
Sessions of different formats will cover all fields of Dermatology and Venereology. Subjects will be treated with different approaches and from different perspectives. The following sessions will be scheduled throughout the duration of the Congress:
- Courses including sessions with live patients
- Symposia, Workshops, Discussion Forums, Focus Sessions, Test Yourself Sessions, Controversies, What’s New and Plenary Lectures
- Short Presentations of selected Posters and Free Communications in thematic sessions
REGISTRATION
At least one author (the first or the presenting author) must register for the Congress within one month after having received notification of acceptance. The abstract will otherwise be withdrawn from the programme.