| |
| Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
| TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2020.09.02. | Rendezvény vége: 2020.09.04. |
| Helyszín: |
Tisztelt Résztvevő!
A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.
Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.
A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.
Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.
Megértését köszönve,
üdvözlettel:
Dr. Móré E. Csaba sk.
osztályvezető főorvos
DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
Felnőtt Pszichiátriai Osztály
Dr. Zsuga Judit sk.
egyetemi docens
a Debreceni Egyetem
Népegészségügyi Kar dékánja
Dr. Frecska Ede sk.
egyetemi docens
DE Klinikai Központ
Felnőtt Pszichiátriai Osztály |
|
|
 |
| |
| Magyar Élet- és Egészségbiztosítási Orvostani Társaság |
|
| MÉBOT Közgyűlés |
Rendezvény kezdete: 2020.08.28. | Rendezvény vége: 2020.08.28. |
| Helyszín: 1062 Budapest, Andrássy út 93., MABISZ székház |
Tisztelt Tagtársunk!
Ezúton értesítjük minden MÉBOT tagtársunkat, hogy 2020. augusztus 24-én 9:00 órára Közgyűlést hirdetünk első időpontként. A Közgyűlés helyszíne: Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika könyvtár, 1083 Budapest, Korányi S. u. 2/a.
A Közgyűlés első időpontjában a tapasztalatunk szerint a tagok kevesebb mint 50%-a szokott megjelenni, így ebben az esetben nem szavazóképes a Közgyűlés, ezért a megismételt Közgyűlés időpontja:
2020. augusztus 28. péntek 15:00 óra.
Az új helyszín: MABISZ székház. Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 93.
A Közgyűlés témái:
- Főtitkári beszámoló a 2019. évi eseményekről.
- Pénzügyi beszámoló
- Egyéb témák
Kérjük, hogy részvételével és szavazatával járuljon hozzá a MÉBOT eredményes szakmai működéséhez.
Várjuk a MÉBOT Közgyűlésen!
Tisztelettel,
MÉBOT Vezetőség
|
|
|
 |
| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| ÖGDV 2015 Jahrestagung |
Rendezvény kezdete: 2015.12.04. | Rendezvény vége: 2015.12.06. |
| Helyszín: Ausztria, Bécs, Reed Messe Wien, Congress Center |
| A rendezvény Web oldala: http://www.oegdv.at/web/index.php/veranstaltungen/jahrestagung-2015 |
Österreichische Gesellschaft für Dermatologie und Venerologie Jahrestagung 2015
Deadline für Abstracteinreichung: 20. Sept. 2015
Liebe Kolleginnen und Kollegen!
In diesem Jahr feiert unsere Gesellschaft den 125. Geburtstag!
Feiern Sie mit uns!
Die ÖGDV wurde im Februar 1890 unter Moriz Kaposi als ihrem ersten Präsidenten gegründet. Wir werden bei der Jahrestagung mit Ehrfurcht auf die 125jährige Geschichte unserer Gesellschaft zurückblicken, die durch unsere Vorgänger erfolgreich geprägt wurde. Unter dem Motto „Tradition ist nicht die Anbetung der Asche, sondern die Weitergabe des Feuers“ soll die neueste Forschung in Österreich praxisrelevant präsentiert werden. Ein festlicher Abend mit besonderen Ehrungen und Überraschungen wird die Jahrestagung abrunden.
Ich möchte Sie sehr herzlich einladen, sich das Datum von 4.-6. Dezember 2015 für unsere Jubiläumsfeier vorzumerken!
Ihre
Angelika Stary |
|
|
 |
| |
| Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
| 17th ESE Postgraduate Training Course on Endocrinology, Diabetes and Metabolism (Albania, Tirana, 2015. 11.19-22.) |
Rendezvény kezdete: 2015.11.19. | Rendezvény vége: 2015.11.22. |
| Helyszín: Albania, Tirana, Hotel Sheraton Tirana |
| A rendezvény Web oldala: http://www.esepostgraduate2015.com/ |
Helyszín: Hotel Sheraton Tirana
A Konferencia témája:
The scientific program of this event is prepare from a group of experts in order to provide valuable insight and latest research and practice in endocrinology which will be presented in plenary lectures and meet-the-expert presentations.
Parallel clinical-cases based learning sessions will allow for a smaller audience and thus facilitate knowledge sharing. We trust that all participants will enjoy this opportunity to update their expertise in clinical endocrinology.
CME accreditation has been applied for as this will improve the perception of the course.
További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény honlapján >> |
|
|
 |
| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| Euroderm Excellence 2015 - 12th European Training Programme for Residenrs in Dermatology |
Rendezvény kezdete: 2015.11.17. | Rendezvény vége: 2015.11.21. |
| Munkahely neve: Triumph Italy srl |
| Címe: Via Lucilio, 60 – 00136 Rome
Website: http://www.triumphgroupinternational.com/ |
| Tel: + 39 06 35530218 |
| Fax: + 39 0635530262 |
| E-mail: eurodermexcellence@thetriumph.com |
| Helyszín: France, 06200 Nice, 223, Promenade des Anglais, Radisson Blu Hotel |
| A rendezvény Web oldala: http://eurodermexcellence.com/ |
Deadline for online registration: June 15th, 2015
Dear Young Colleagues,
This year is the 12th Anniversary of the Euroderm Excellence Training Programme: a unique course offered to the best and brightest residents in Dermatology throughout Europe.
Recent meetings have been held in Italy but this year, as in 2014, we will be based in Nice in the South of France.
For this year, the theme is “Insights and innovations in practical dermatology”.
The task of the experienced international Faculty will be to provide an “in-depth” and “hands-on” course covering the broad range of dermatological practice.
The ultimate objective is to stimulate your mind, and help foster your goal of being a vital part of the future story of our discipline.
Participating in Euroderm Excellence is a privilege.
We aim to provide you with an outstanding teaching programme covering up to date and practical knowledge in the different fields of Dermatovenereology. Moreover, we want to offer the selected Residents an opportunity to share time and experience with their peers from all over Europe, and to have a chance to meet face-to-face with a panel of the leading specialists and opinion leaders in Dermatology and Venereology.
Today, it’s my pleasure to invite you to apply for a place on the Euroderm Excellence 2015 programme, to be held on 17th – 21st November 2015 in Nice, France.
Residents – who should be in the last year of their training programme- will be selected under the auspices of the European Dermatology Forum Coordinator for each country.
Last but not least, we would like to thank our exclusive sponsor Galderma International who makes this program possible.
I am looking forward to seeing you in Nice in November
With best wishes,
Professor Chris Griffiths
Chairman Euroderm Excellence 2015 |
|
|
 |