Magyar Dermatológiai Társulat MOT 2023 - Magyar Onkológusok Társasága XXXV. Kongresszusa (Budapest, 2023.11.09-11.)
Rendezvény kezdete: 2023.11.09.Rendezvény vége: 2023.11.11. Munkahely neve: Weco-Travel Kft. E-mail: mot@wecotravel.hu Helyszín: 1123 Budapest, Jagelló út 1-3., Budapest Kongresszusi Központ A rendezvény Web oldala: https://mot2023.hu/ TISZTELT TAGTÁRSAK! KEDVES KOLLÉGÁK!
A Magyar Onkológusok Társasága® 2023. november 9. és 11. között rendezi meg XXXV. Kongresszusát Budapesten, a Budapest Kongresszusi Központban
(https://www.bcc.hu/hu/kongresszusi-koezpont).
Az előző, 2021. évi, sikeres, szegedi MOT® Kongresszus és a rekordszámú résztvevővel megrendezett, tavaly szeptemberi, balatonfüredi „kis MOT®” Konferenciát követően újra nagy szeretettel hívjuk és várjuk tagtársainkat és az onkológia határterületein dolgozó kollégáinkat, valamint a daganatok elleni küzdelemben aktívan tevékenykedő egyéb tudományos és betegszervezetek tagjait.
Járványügyi korlátozásokra már nem kell számítanunk, de a daganatok elleni közös harcunkban még a mai napig érezzük a COVID-19 pandémia következményeit, amihez az ukrajnai háború okozta, az egészségügyet sem elkerülő gazdasági nehézségek is hozzáadódnak.
A Kongresszus tudományos bizottságában az elnökség tagjain kívül a MOT® szekcióinak vezetőire is számítunk, ami egyben a sokrétű, multidiszciplináris tudományos program biztosítéka is – beleértve a szakdolgozókat és a fiatal onkológusokat is. Az újonnan megalakult Multidiszciplináris Robotsebészeti Szekció is színvonalas tudományos program keretében tekinti át a hazai daganatsebészet legújabb eredményeit.
Emellett – az utazási korlátozások elmúltával – rangos külföldi és hazai előadók meghívását is tervezzük és természetesen teret biztosítunk a Kongresszust támogató cégeknek, hogy szimpóziumok mutathassák be újdonságaikat.
A színvonalas tudományos és közösségi programokra szeretettel várjuk valamennyi tagtársunkat és minden, az onkológia iránt érdeklődő társszakma képviselőjét.
Egészségben és szakmai sikerekben gazdag, békés 2023. évet kívánva,
Prof. Dr. Polgár Csaba elnök
Prof. Dr. Patócs Attila főtitkár
Regisztráció: https://mot2023.hu/regisztracios-dijak/
Az PDF formátumú e-poszterek beküldési határideje: 2023. október 31.

Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság Gyermekanesztézia gyakorlata továbbképző tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2023.11.06.Rendezvény vége: 2023.11.06. Helyszín: Pécs, Tisztelt Kollégák! Szíves figyelmükbe szeretnénk ajánlani a PTE KK AITI szervezésében 2023. november 6-án megrendezésre kerülő, OFTEX-akkreditált „GYERMEKANESZTÉZIA GYAKORLATA” továbbképző tanfolyamunkat. A tanfolyam elsődleges célja olyan kollégák gyermekaneszteziológiai ismereteinek felfrissítése, rendszerezése, akik gyermekek altatásával többnyire alkalomszerűen, talán csak akut esetek kapcsán vagy ügyeleti időben kerülnek szembe. A továbbképző nap 9 interaktív előadása felöleli a gyermekaneszteziológia leggyakoribb területeit, emellett külön tárgyaljuk a perioperatív fájdalom kezelését és az anesztézia során esetleg bekövetkező veszélyhelyzetek ellátását. A tanfolyam helyszíne Pécsett a Janus Pannonius Klinikai Tömb vagy a Szentágothai Kutató Központ valamelyik oktató terme lesz (a jelentkezők számának függvényében, a pontos helyszínről értesítést küldünk.) A megszerzett tudáson kívül a résztvevők 16 kreditponttal is gazdagodhatnak. A továbbképző nap díja 15.000 Ft, jelentkezni az OFTEX portálon keresztül lehet (a honlapon jelenleg látható régebbi program frissítése folyamatban). Üdvözlettel: Kövesi Tamás, Hauser Balázs, Tövisházi Gyula Tervezett program: 9.30 Út a műtőig (preoperatív teendők) - Kövesi Tamás 10.00 „Rutin” gyermeksebészeti műtét anesztéziája - Tövisházi Gyula 10.30 Perforált appendicitis (akut has) - Hauser Balázs 11.00 Szünet . 11.30 Balesetet szenvedett gyermek - Kövesi Tamás 12.00 Fül-orr-gégészeti műtétek - Tövisházi Gyula 12.30 Műtőn kívüli anesztézia - Hauser Balázs 13.00 Szünet . 13.30 Kora- és újszülött anesztézia - Kövesi Tamás 14.00 Perioperatív fájdalomcsillapítás - Tövisházi Gyula 14.30 Veszélyhelyzetek a műtőben - Hauser Balázs 15.00 Tesztírás, tanfolyam zárása .
Magyar Gyermekorvosok Társasága 26th Annual European Society for Paediatric Infectious Diseases (ESPID) Meeting
Rendezvény kezdete: 2008.05.13.Rendezvény vége: 2008.05.16. Munkahely neve: Kenes International / ESPID 2008 Címe: 17 Rue du Cendrier, PO Box 1726
CH-1211 Geneva 1, Switzerland Tel: +41 22 908 0488 Fax: +41 22 732 2850 E-mail: espid@kenes.com Helyszín: Austria, Graz, Messe Center Graz, Stadthalle A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/espid Dear Colleagues,
On behalf of the Local Scientific and Organising Committee, it is my great pleasure to invite you to the 26th Annual ESPID Meeting, to be held May 13-16, 2008 in Graz, Austria.
We are very happy to have the opportunity to host the ESPID meeting for the first time in our country.
The main topic of the conference is “Viral Infections”. It is our intention to provide you with an interesting and high quality Scientific Program discussing epidemiology, diagnosis, prevention, treatment, and clinical presentation of important diseases. Original contributions by clinicians as well as researchers are highly welcome.
Graz is a delightful holiday destination in the southeast of Austria with fascinating environs and a vibrant cultural scene, and is renowned for its friendliness and hospitality. The old town of Graz is a UNESCO world cultural heritage with picturesque courtyards with Gothic, Renaissance and Baroque architecture.
We look forward to welcoming you to Graz for ESPID 2008.
Werner Zenz
Chairman of the Local Organizing Committee
Magyar Stroke Társaság 13th meeting of the European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics
Rendezvény kezdete: 2008.05.10.Rendezvény vége: 2008.05.13. Helyszín: Italy, Genova, A rendezvény Web oldala: http://www.neurosonology2008.it/index.html Recently, the application of ultrasound in neurosciences has significantly widened its horizon, not only in the diagnostic realm thanks to a better image resolution and more accurate flow measurements, but it entered the therapeutic realm with new and very exciting avenues: ultrasound enhanced thrombolysis in acute ischemic stroke, ultrasound-mediated drug delivery, ultrasound-mediated gene delivery. Indeed, over the last few years, we have seen an increasing interest in neurovascular ultrasound especially by young scientists who are dedicated to these aspects of ultrasonography, bringing new ideas and a very modern approach to diagnosis, monitoring, therapy and rehabilitation.
Homepage: www.neurosonology2008.it
Letölthetők további információk a kongresszus honlapjáról és a "Kapcsolódó dokumentumok" alól. Kapcsolódó dokumentumok (1)