Magyar Nephrologiai Társaság A Magyar Nephrológiai Társaság Közgyűlései (Szeged, 2010.10.21. és 22.)
Rendezvény kezdete: 2010.10.21.Rendezvény vége: 2010.10.22. Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Forrás Szálloda Tisztelt Tagtársunk!
A Magyar Nephrologiai Társaság vezetősége tisztelettel meghívja tagjait a Társaság 2010. évi Közgyűlésére, melyet a Nagygyűlésünk helyén, a kongresszus ideje alatt rendezünk meg.
Az idén két közgyűlést tartunk. Mindkettőt az „A” teremben rendezzük meg.
I. Az Ünnepélyes közgyűlés 2010. október 21-én (csütörtök) 11 óra 30 perckor kezdődik.
Ekkor vehetik át Társaságunk tagjai a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Vese-Alapítvány díjait és ekkor hallgathatják meg a Magyar Vese-Alapítvány beszámolóját is. Társaságunk vezetősége megújította a Magyar Nephrologiai Társaság alapszabályát és javaslatot tesz a közgyűlésnek annak elfogadására.
A közgyűlés programja és a megújított alapszabály ide kattintva tekinthető meg (utóbbi csak felhasználó névvel, jelszóval történt bejelentkezést követően):
Közgyűlés programja >>
Megújított Alapszabály >>
(csak felhasználó névvel, jelszóval történt bejelentkezést követően érhető el. Aki bejelentkezési adatait elfelejtette, kérjük írjon a webtamogatas@nephrologia.hu címre. )
II. A Magyar Nephrologiai Társaság tisztújító közgyűlését 2010. október 22-én (péntek) 18 óra 20 perces kezdettel rendezi meg.
Napirendi pontok:
Túri Sándor: Megnyitó
Kárpáti István: A Magyar Nephrologiai Társaság elmúlt négyéves tevékenysége (Főtitkári beszámoló)
Kiss Éva: A Társaság elmúlt évi pénzügyi beszámolója. Tagnyilvántartás.
Bartha Jenő: Az Ellenőrző Bizottság jelentése a Társaság 2010. évi tevékenységéről
Egyebek
Vezetőség választás
Alapszabályunk értelmében szavazati jogukat csak a Társaságunk érvényes tagsággal rendelkező tagjai gyakorolhatják. Kérjük tagtársainkat, hogy a 2010. évi tagdíj befizetéséről szóló bizonylatot szíveskedjenek a közgyűlés előtt a jelenléti ív aláírásakor bemutatni. Kérjük Társaságunk azon tagjait akik még nem fizették be tagdíjukat, hogy azt a Nagygyűlés előtt rendezzék, amelyet legkésőbb a kongresszusi regisztrációjuk során még megtehetnek.
Megjelenésére feltétlenül számítunk!
Szeretettel várjuk Önöket Nagygyűlésünkre és mindkét közgyűlésünkre!
Magyar Nephrologiai Társaság vezetősége nevében:
Prof. Dr. Túri Sándor elnökDr. Kárpáti István főtitkár
Tisztelt Tagtársunk!
A Vezetőségválasztást Előkészítő Bizottság összeállította azoknak a tagtársaknak a nevét, akiket a MANET új Vezetőségének jelölő listájára javasolt felvenni. Az Ellenőrző Bizottság elnökének a felügyelete alatt a jelenlegi Vezetőség titkos szavazással 24 tagtárs jelölési listára kerülését erősítette meg. A tagtársak a jelölést elfogadták.
A jelöltek rövid életrajzát és fényképét ide kattintva tekinthetik meg >>
(felhasználó nevükkel, jelszavukkal történt bejelentkezést követően. Aki bejelentkezési adatait elfelejtette, kérjük írjon a webtamogatas@nephrologia.hu címre.)
Prof. Dr. Nagy Judit
Jelölő Bizottság elnöke
Magyar Nephrologiai Társaság Magyar Nephrológiai Társaság XXVII. Nagygyűlése
Rendezvény kezdete: 2010.10.21.Rendezvény vége: 2010.10.23. Szakterület(ek): Belgyógyászat, Diabetológia, Gyermekgyógyászat, Haematologia, haemostaseologia, Hipertónia, Kardiológia, Nephrologia, Transzplantációs medicina, Urológia
Tudományos információ: Dr. Túri Sándor Címe: , Szervező: Szalma Márta Munkahely neve: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft. Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36. E-mail: szalma.marta@motesz.hu Helyszín: 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., Forrás Szálloda A rendezvény Web oldala: http://www.nephrologia.hu/hirek.aspx?nid=13049#13049 Fontosabb időpontok:
Kedvezményes fizetési határidő: 2010. július 1.
Absztrakt beküldési határidő: 2010. augusztus 5-ig meghosszabbítva.
Szállásdíj befizetés határideje: 2010. szeptember 20.
Részvétel lemondás határideje: 2010. szeptember 20.
Absztraktok beküldési címe:
szalma.marta@motesz.hu
További részletes információk, jelentkezési lap és a program a kapcsolódó dokumentumokban érhetőek el. Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Dermatológiai Társulat 4th ANTI-AGING™MEDITERRANEAN Congress 2015
Rendezvény kezdete: 2015.04.02.Rendezvény vége: 2015.04.04. Helyszín: Horvátország, Dubrovnik, Hilton Imperial Hotel A rendezvény Web oldala: http://www.anti-age.me Early bird registration ends December 24, 2014.
Who Should Participate?
Anti-Aging Physicians
Dentists
Dermatologists
Endocrinologists
General Practitioners
Gynecologists
Hormone Replacement Therapists
Nurse Practitioners
Nutritionists
Orthopedic Surgeons
Pharmacists
Plastic and Aesthetic Surgeons
Congress Topics
Over the years, Anti-Aging™ Mediterranean has been following the trends and listening to the needs and wants of delegate doctors. You were asking for smaller number of topics discussed by the leading experts that would take you deep into the issues and provide you with the practical knowledge that you can immediately implement in your practices for the benefit of your patients.
Anti-Aging™ Mediterranean 2015 will focus on just two areas, but will go as deep as two whole days allow:
HORMONES - A comprehensive, whole day lecture and workshop on role and application of hormones in anti-aging and longevity medicine will be delivered by the uncrowned “king” of hormone therapy, the man that created the Hormone Society and the World Society of Anti-Aging Medicine (WOSAAM), Dr. Thierry Hertoghe.
STEM CELL - Stem Cell research based on the adult cells is making some great progress in several important areas of medicine. Professor Dr. Catherine Verfaillie is the leading researcher in the development of adult human stem cells. On the other end of the spectrum, several practitioners will demonstrate application of PRP stem cells in the aesthetic medicine and orthopedic medicine, especially repair of knee damage. Dr. John Wong will bring together the two poles as someone who heads a biotechnology corporationMoraga Biotech and keeps in focus the research, the development and commercial delivery of a high-tech product.
WORKSHOPS - Practical, hands-on workshops give medical practitioners an opportunity to improve their knowledge and refine their therapeutic skills while learning from the leading practitioners.
Expert panel - Congress ends with a comprehensive panel discussion moderated by the leading authorities in the field. Panel participants are the heads of the relevant anti-aging, aesthetic medicine, cosmetic dermatology, endocrinology, cardiology and other national European associations.
Magyar Sebész Társaság 9th International EFR-Congress (Bécs, 2015.04.9-11.)
Rendezvény kezdete: 2015.04.09.Rendezvény vége: 2015.04.11. Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: Ausztria, Bécs, A rendezvény Web oldala: http://www.efrcancer.org/efr-congress-2015/ A European Federation of Colorectal Cancer (EFR) Bécsben rendezi 9. Kongresszusát.
Absztraktbejelentési határidő: 2015. március 21.
Fő témák:
• Response to incomplete/complete remission after radiotherapy in rectal cancer
• Optimal treatment sequence in the time of biomarkers
• New approaches in metastatic surgery of liver/lung
• Special considerations of management of CRC in elderly patients
• Challenges in the management of younger patients
• Controversies in the surgical management of metastatic disease
• Functional Imaging: Has the future already started?
• New treatment options: Endoluminal surgery
• Evidence-based treatment of inherited colon cancer
• Personalization or therapy: is there a patient based medicine?
• Strategies for abdominal recurrent disease
• Laparoscopic workshop
További részletes információk, absztraktbejelentés és regisztráció a rendezvény weboldalán: http://www.efrcancer.org/efr-congress-2015/ >>
Magyar Dermatológiai Társulat Symposium on Diagnosis and Treatment of Skin Cancer of the Head and Neck
Rendezvény kezdete: 2015.04.09.Rendezvény vége: 2015.04.10. Tudományos információ: Marion van Zuilen, secretary Munkahely neve: Department of Head and Neck Oncology and Surgery Címe: P.O. Box 90203
1006 BE Amsterdam, the Netherlands Tel: +31-20-512 2550 Fax: +31-20-512 2554 E-mail: kno@nki.nl Helyszín: Hollandia, 1066 CX Amszterdam, Plesmanlaan 121, The Netherlands Cancer Institute, Piet Borst Auditorium A rendezvény Web oldala: http://www.hoofdhalskanker.info/skinsymposium The 12th International Netherlands Cancer Institute
Head and Neck Symposium
Many topics concerning the treatment of skin cancer of the head and neck will be addressed during this two-day symposium that will take place at the Netherlands Cancer Institute in Amsterdam.
We hope that many physicians from the Netherlands as well as colleagues from abroad will be interested in attending the symposium.
Language: The official language of the symposium will be English.
Registration online: http://www.hoofdhalskanker.info/skinsymposium
Registration deadline: The deadline for registration is April 1, 2015.