Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság MEAT 2010. évi Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.05.06.Rendezvény vége: 2010.05.08. Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Visegrád A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság kétévente életre hívott Kongresszusa 2010. május 6-8-között a Thermal Hotel Visegrádban kerül megrendezésre.
A Konferencia előadásainak összeállításánál az eddigi hagyományokat követjük és fő témaként olyan témaköröket jelöltünk meg, amelyekben az utóbbi időben szemléletváltozás következett be, illetve amelyek már régen nem szerepeltek összefoglaló előadással Konferenciánk programjában. A plenáris ülések mellett ez alkalommal is sor kerül szimpóziumokra, ”meet the professor” előadásokra, rövid előadásokra és poszter bemutatókra.
A kongresszus fő témái:
”Magyar Endokrinológiáért” Érem díjazottjának előadása
Plenáris előadások:
♦ Phaeochromocytoma
♦ Újabb ismeretek a renin-angitenzin-aldoszteron rendszer működéséről
Szimpóziumok:
♦ A laboratórium változó szerepe az endokrin betegségek diagnosztikájában
♦ Endokrin diszruptorok – fikció vagy valós veszély?
♦ New opportunities and challenges in the therapy of neuroendocrine disorders
♦ Fókuszban a mellékhatás:
A vércukorcsökkentő kezelés onkológiai vonatkozásai
A hypophysis-gonad-célszerv tengely megszakításának következményei, kivédésük lehetőségei
Kerekasztal szimpózium:
♦ A primer hiperaldoszteronizmus diagnosztikája a hazai lehetőségek tükrében
Meet the Professor előadások
Pajzsmirigy ultrahang
♦ Real-time gyakorlat és bemutató
Díjnyertesek és ösztöndíjasok előadásai:
♦ MEAT Ifjúsági Díj és Endocrine Society (USA)
magyar ösztöndíjasai
Rövid előadások, poszter-szekciók
Díjkiosztás
♦ MEAT Ifjúsági Díj és Góth Endre Díj
MEAT Közgyűlés
Kedvezményes regisztráció: 2010. március 15-ig.
Regisztráció végső határideje: 2010. április 15.
A regisztráció és szállásfoglalás módját a kapcsolódó dokumentumok tartalmazzák.
Kedves Kolléga! Reméljük, hogy a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁN személyesen is üdvözölhetjük. Őszintén reméljük, hogy a Kongresszus programja elnyeri tetszését és aktívan részt vesz majd előadóként és hallgatóként egyaránt.
a Kongresszus szervezői:
Dr. Igaz Péter egyetemi adjunktus E-mail: igapet@bel2.sote.hu Dr. Patócs Attila tudományos munkatárs E-mail: patatt@bel2.sote.hu
a Kongresszus Programbizottságának elnöke: Dr. Tóth Miklós egyetemi docens E-mail: totmik@bel2.sote.hu
Semmelweis Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.
Központi telefonszám: 4591500/55577 Kapcsolódó dokumentumok (3)

Magyar Kardiológusok Társasága XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok
Rendezvény kezdete: 2009.04.03.Rendezvény vége: 2009.04.05. Szervező: Ifjúsági Bizottság Munkahely neve: Magyar Kardiológusok Társasága Címe: 1146 Budapest Cházár A. u. 19. Tel: 461-0665 Fax: 461-0667 E-mail: titkarsag@mkardio.hu Helyszín: 3300 Eger, Fürdő u. 5., Hunguest Hotel Flóra A rendezvény Web oldala: https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia/info.aspx?&sp=58 Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok a hagyományoktól eltérően a 2009. évben a Lillafüredi Palota Szálló felújitási munkálatai miatt Magyarország történelmi városában Egerben, a Hunguest Hotel Flórában kerül megrendezésre, időpontja: 2009. április 3-5.
Az MKT saját honlapján külön helyet biztosít az Ifjúsági Bizottság híreinek, eseményeinek.
A honlap az MKT oldaláról www.mkardio.hu/ifjusag >> érhető el.
Dr. Rácz Ildikó
az MKT Ifjúsági Bizottságának Elnöke

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság European Conference on Pediatric and Neonatal Mechanical Ventilation (EPNV 2016) (Montreux, 25-28 May, 2016)
Rendezvény kezdete: 2016.05.25.Rendezvény vége: 2016.05.28. Szakterület(ek): Aneszteziológia, intenzív terápia
Helyszín: Switzerland, Montreux, A rendezvény Web oldala: http://www.epnv-montreux.org Dear Colleagues,
It is our great honour and pleasure to inform you all about the next EPNV (European Conference on Pediatric and Neonatal Mechanical Ventilation) congress. EPNV 2016 will take place as always in Montreux.
The congress will be held from May 25-28, 2016 at the Montreux Congress Center (as in 2014)
The abstracts submission is open, please click on this link: http://www.epnv-montreux.org >>
The congress registrations are also open: https://www.symporg-registrations.com/epnv2016 >>
Workshop 1a, b and c: Lung ultrasound in the neonatal and paediatric ICU >>
Workshop 2: How to use HFOV in neonates, infants and children (with hands on stations) >>
Workshop 3: Understanding oxygenation and ventilation control concepts >>
Workshop 4: Understanding ventilators, function principals, and specific clinical use >>
We remain at your entire disposal if you may require further information.
On behalf of the organizing committee,
Peter Rimensberger
EPNV 2016 Secretariat /
SympORG SA
Symposium & Conference Organisers
Rue Rousseau 30
1201 Geneva - Switzerland
Tel (central): 00 41 22 839 84 84
Fax: 00 41 22 839 84 85
Email: elaget@symporg.ch
Web: www.symporg.com
Congress website : http://www.epnv-montreux.org >>