|
Magyar Rehabilitációs Társaság |
|
Multidiszciplináris Gyógyászati Segédeszköz Szekció (MUGYO) összejövetele |
Rendezvény kezdete: 2013.09.12. 14:00 | Rendezvény vége: 2013.09.12. |
Szakterület(ek): Rehabilitáció |
Helyszín: Budapest, Köves út 1. |
A Multidiszciplináris Gyógyászati Segédeszköz Szekció 2013. szeptember 12-én tartja az első őszi összejövetelét. A szokásnak megfelelően a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, csütörtökön, 14 órakor kezdjük az előadásokat.
Nagyon érdekes, és értékes program alakult ki, amely akkreditálásra is került, tehát a résztvevők 14 pontra számíthatnak. Ennek sajnos az a feltétele, hogy 4000 forintos regisztrációs díjat kell fizetniük azoknak, akik ezekre a kreditpontokra számítanak. Természetesen, aki nem kéri a kreditpontot, annak továbbra is ingyenes a részvétel! Az érdeklődőket szeretettel várjuk, függetlenül a szekció tagságtól!
Ez úton is köszönöm az Otto-Bock segítségét, amely nélkül nem jött volna létre ez az értékes, magas színvonalú program!
Kérem, hogy részvételi szándékot a gyseegyesulet@gmail.com, vagy a mozgrehab.csepel@jahndelpest.hu címen jelentsék be.
A PROGRAM:
1. Eredmények és tapasztalatok a célzott izombeidegzést követő protetikai ellátásoknál – külföldi előadó fordítással (név szeptember 2-án pontosításra kerül), Otto Bock HealthCare Products GmbH, Wien, Kutatás-fejlesztés
2. Új fejlesztések a mikroprocesszoros művégtagoknál – Polonyi Balázs, Otto Bock HealthCare Products GmbH, Wien
3. Komputer vezérelte ortézis gyártás- UlfHarzmann Bauerfeind
4. Hightech a hallásrehabilitációban -Prof. dr. Tamás László
5. Az emberi mozgások elemzésének lehetőségei - gyógyászati segédeszközök alkalmazása a patológiás járások korrekciójában - dr. Mayer Ágnes gyógytornász
6. A Biometrics mérőrendszer alkalmazása a rehabilitációban - Csabai Blanka Gyógytornász
7. A 3d lábscanner az ortopéd cipő méretvételében - dr. Mező Róbert
Budapest, 2013. augusztus 28.
Dr. Mező Róbert

Magyar Sebész Társaság |
|
A Magyar Gyermeksebész Társaság 15. Kongresszusa, nemzetközi részvétellel (Debrecen, 2013.09.12-14.) |
Rendezvény kezdete: 2013.09.12. | Rendezvény vége: 2013.09.14. |
Szakterület(ek): Sebészet, Gyermekgyógyászat |
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ |
A rendezvény Web oldala: http://www.hapscongress2013.com |
Szeretettel meghívjuk a Magyar Gyermeksebész Társaság nemzetközi részvétellel megrendezésre kerülő 15. kongresszusára.
Időpont: 2013.09.12-14.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
A kongresszus hivatalos nyelve: angol
Absztrakt beküldési határidő: 2013. június 10.
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 10.
A részletek megtekintéséhez és az on-line regisztrációhoz keresse fel a rendezvény weboldalát.
http://www.hapscongress2013.com |
|
|
 |
|
Magyar Reumatológusok Egyesülete |
|
16th International Congress on Systemic Lupus Erythematosus |
Rendezvény kezdete: 2025.05.21. | Rendezvény vége: 2025.05.24. |
Helyszín: Canada, Toronto, |
Dear Friends and Colleagues,
We are delighted to extend our warm invitation to the 16th International Congress on Systemic Lupus Erythematosus (LUPUS 2025), to be held from 21-24 May 2025 in the vibrant city of Toronto, Canada.
Building upon the resounding success of the previous event in South Korea, LUPUS 2025 aspires to be a beacon of discovery and innovation in the field of Lupus research. Our primary mission is to delve into the latest advancements, causes, and outcomes of systemic lupus erythematosus (SLE). In particular, we will focus on the potential of personalized approaches to diagnosis, prognosis, and treatment.
Under the theme “LUPUS 2025: Gateway to the Future“, we aim to open the doors to transformative breakthroughs and the dedicated researchers behind them. Toronto, known for its welcoming spirit and multiculturalism, provides an ideal place for this global gathering.
Toronto’s dynamic metropolitan atmosphere pulses with intellectual energy, reflecting the spirit of inclusivity that defines our congress. We welcome participants from around the world to come together in a harmonious exchange of ideas. And when you seek moments of leisure, the city’s scenic beauty and attractions, from the tranquil shores of Lake Ontario to the iconic CN Tower, await your exploration.
We warmly invite you to join us on this exhilarating journey, to engage with fellow researchers, and to play a vital role in shaping the future of Lupus research. Your presence will be invaluable in making this event a resounding success.
We eagerly await your arrival in our splendid city, where together, we will strive to improve the quality of life for individuals living with SLE.
With just two months to go until the LUPUS 2025 Congress, there’s still time to save on registration—but only until April 15! More details on the website |
|
|
 |
|
Magyar Reumatológusok Egyesülete |
|
RheumaPreg |
Rendezvény kezdete: 2025.05.08. | Rendezvény vége: 2025.05.10. |
Helyszín: Austria, Vienna, |
A rendezvény Web oldala: http://www.rheumapreg2025.com |
Welcome back to RheumaPreg Vienna 2025 – Together, let’s shape the future of rheumatology in pregnancy!Regular registration deadline: April 24th, 2025 Venue: Austria Trend Hotel Savoyen Vienna (Rennweg 16 – 1030 Wien, Austria) Topics: - Immunosuppressive therapy of rheumatic diseases during pregnancy and lactation
- Management of Rheumatoid Arthritis, Psoriatic Arthritis, Axial Spondyloarthritis, and Juvenile Idiopathic Arthritis during Pregnancy
- Pregnancy with Lupus
- Antiphospholipid Syndrome: from understanding to evolving management
- Myositis, Scleroderma, Sjögren’s and Vasculitis in pregnancy
- Revisiting Osteoporosis in reproductive years
- Recurrent Pregnancy loss and the role of IVIG therapy: myth and evidence
- From placenta pathology to adverse obstetric outcome: mechanisms and management (Preeclampsia, FGR, Placental insufficiency)
- Challenges of fertility in context of rheumatic disease and social changes
- Artificial reproductive techniques and the role of fertility preservation in rheumatic diseases
- Update on the registries
- Gender medicine
- Navigating Teratogenic Terrain: contraception and management of unintended pregnancy
- Patient perspectives: family planning with rheumatic diseases, the essential role of teamwork
- Paternal rheumatic disease and medication- influence on family planning
- Supporting new mothers with rheumatic diseases: post-partum challenges
- Long-term follow up of children
Do not miss the opportunity to attend the RheumaPreg Conference that will be held in Vienna on 8-10 May 2025! REGISTER HERE The Abstract submission is open! Don't miss the opportunity to submit your paper within December 2, 2025!
SUBMIT YOUR ABSTRACT Do you need a room at at the Lindner Hotel Vienna Am Belvedere? We have reserved a limited number of rooms for attendees! CLICK HERE TO BOOK Find out more on our website www.rheumapreg2025.com
|
|
|
 |
|
doki.NET |
|
3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics |
Rendezvény kezdete: 2025.05.05. | Rendezvény vége: 2025.05.06. |
Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat |
Tudományos információ: Martin Roslin |
Munkahely neve: Scientex Conferences |
Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 |
Tel: +1 202 773 8420 |
E-mail: gynaecology@scientexconference.org |
Szervező: Martin Roslin |
Munkahely neve: Scientex Conferences |
Címe: USA, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200 |
Tel: +1 202 773 8420 |
E-mail: gynaecology@scientexconference.org |
Helyszín: United Arab Emirates, Dubai, Dubai, City Seasons Suites Hotel |
A rendezvény Web oldala: https://www.gynaecology.scientexconference.com/ |
Join us for the 3rd International Conference on Gynecology and Obstetrics, taking place from May 05-06, 2025, in the vibrant city of Dubai, UAE. Under the theme "Global Perspectives in Gynecology and Obstetrics," this conference will bring together leading experts, researchers, and practitioners from around the world to share the latest advancements, innovative practices, and emerging trends in the field. Attendees will have the opportunity to engage in insightful discussions, network with peers, and explore new collaborations, all while experiencing the rich culture and hospitality of Dubai. Don't miss this premier event designed to enhance professional knowledge and improve patient care in gynecology and obstetrics. |
|
|
 |