Magyar Pszichiátriai Társaság TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2020.09.02.Rendezvény vége: 2020.09.04. Helyszín: Tisztelt Résztvevő!
A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.
Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.
A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.
Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.
Megértését köszönve,
üdvözlettel:
Dr. Móré E. Csaba sk.
osztályvezető főorvos
DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
Felnőtt Pszichiátriai Osztály
Dr. Zsuga Judit sk.
egyetemi docens
a Debreceni Egyetem
Népegészségügyi Kar dékánja
Dr. Frecska Ede sk.
egyetemi docens
DE Klinikai Központ

Magyar Dermatológiai Társulat Diabétesz és szövődményei - interdiszciplináris fórum
Rendezvény kezdete: 2020.09.15. 11:00Rendezvény vége: 2020.09.15. 14:00 Munkahely neve: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége Tel: +36-1-312-3807 E-mail: info@motesz.hu Helyszín: 1083 Budapest, Szigony utca 43., MTA - Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/index.php/diabetesz-es-szovodmenyei A rendezvény a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Magyar Diabetes Társaság, a Negatívnyomás-terápiával a Sebgyógyulásért Egyesület valamint a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)közös szervezésében valósul meg.
A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni az alábbi linken vagy a csatolt űrlap kitöltésével és annak, az info@motesz.hu email címre való visszaküldésével lehet.
http://www.motesz.hu/index.php/diabetesz-es-szovodmenyei
Az adatvédelmi rendeletnek való megfelelés miatt külön jelentkezési űrlap készült az orvosok számára és külön a szakdolgozók számára,
ezért kérjük, hogy a megfelelő adatlapot töltse ki jelentkezéskor.
Üdvözlettel:
Komlósy Dorottya
titkárságvezető
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége
1083 Budapest, Szigony u. 43.
PROGRAM
10.30-11.00 Érkezés, regisztráció
11.00-11.10 Megnyitó
11.10-13:30 Szakmai program
Üléselnökök: Prof. Dr. Balogh Sándor, Prof. Dr. Wittmann István
A neuropathia diabetica klinikuma, diagnosztikája és terápiája Prof. Dr. Kempler Péter
A diabeteszes láb ellátása Prof. Dr. Daróczy Judit
A negatívnyomás-terápia lehetőségei Prof. Dr. Harsányi László
Kardiovaszkuláris kezelés 2-es típusú diabéteszben, az MDT ajánlása alapján Prof. Dr. Wittmann István
13.30. A Szakmai Program zárása
Az Előadások időtartama 30 perc, előadásonként 5 perc diszkusszió.
A szakmai programot követően szendvicsebéd biztosított.
A részvétel ingyenes, előzetes illetve helyszíni regisztrációhoz kötött.
A rendezvény a Medicus Universalis Club akkreditált tanfolyamaként 8 pontértékű.
A rendezvény személyes részvétel mellett online részvételt is biztosít.
Jelentkezés: a www.motesz.hu oldalon online, vagy a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével az info@motesz.hu e-mail címen.
A rendezvény szakmai támogatója a HARTMANN-RICO Hungária Kft. Kapcsolódó dokumentumok (5)
Magyar Dermatológiai Társulat ICTD 2016 - International Conference on Tropical Dermatology
Rendezvény kezdete: 2016.08.11.Rendezvény vége: 2016.08.14. Helyszín: Sri Lanka, Colombo, A rendezvény Web oldala: http://www.ictd2016.org/ WELCOME
The International Conference on Tropical Dermatology, organized by the Sri Lanka College of Dermatologists, will be held in Colombo, Sri Lanka from 11th to 14th August 2016. This is the first ever International Conference on Tropical Dermatology.
Eminent speakers from all over the world will be gracing this event. In keeping with the theme, we look forward to sharing the “topics from tropics” with you.