Magyar Dermatológiai Társulat MDT Dermatochirurgiai Szekció Szemináriumia
Rendezvény kezdete: 2009.11.10.Rendezvény vége: 2009.11.02. Tudományos információ: Dr. Juhász István, az MDT Bőrsebészeti Szekció elnöke E-mail: ijuhi@yahoo.com Helyszín: Budapest, Szt. Gellért tér 1., Hotel Gellért Kedves Kolléganő, Kolléga úr!
Tisztelettel arra szeretném kérni, hogy szűkebb környezetében a bőrsebészet iránt érdeklődő orvoskollégák figyelmét szíveskedjen az alábbi programra felhívni.
Két Dél-Afrikai bőrsebész kolléga, Prof. Mark Roscher és Dr. Noufal Raboobee, a Nemzetközi Bőrsebész Társaságban (ISDS) régóta ténykedő, kiterjedt magánpraxissal és az intervenciós dermatológiában nagy tapasztalattal rendelkező orvos tart a dermatochirurgia több részterületét érintő szemináriumot. A szakmai program nyelve angol; az időpontja 2009 November 10-én, kedden 18-20 óra. PDF Meghívó és Jelentkezési lap csatolva.
Szponzoraink jóvoltából a regisztráció ingyenes és a program végén frissítőt kínálunk. A mellékelt program brosúrában olvasható tematikus előadások mellett mód lesz informális szakmai tapasztalatcserére is az előadókkal.
A program helyszíne miatt a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, és regisztrálni csak korlátozott számban, legkésőbb 11.05-ig (csütörtök) lehetséges. Regisztrációs szándék esetén kérem vagy a kért adatokkal kitöltött lapot beszkennelve elektronikusan visszajuttatni, vagy a szükséges adatokat (Név, beosztás, mobiltelefonszám, e-mail) egyszerűen e-mailben elküldeni. A regisztráció elfogadásánál az email beérkezését vesszük alapul, a félreértések elkerülése végett!
Köszönettel:
Dr Juhász István
MDT Bőrsebészeti Szekció elnöke
Magyar Sebész Társaság 2. Emlőrák Konszenzus Konferencia
Rendezvény kezdete: 2009.11.09.Rendezvény vége: 2009.11.09. Helyszín: Kecskemét, Festő u. 6., Három Gúnár Rendezvényház A rendezvény Web oldala: http://www.kmk.hu Emlőrák Konszenzus Konferencia legutóbb 10 évvel ezelőtt, Egerben került megrendezésre. Az eltelt idő alatt az emlő diagnosztikájában és az alkalmazott terápiában is jelentős fejlődés ment végbe, mely szükségessé és időszerűvé tette egy újabb konszenzus konferencia megszervezését.
A Szervezőbizottság elnökei:
Prof. Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
Dr. Svébis Mihály a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórházának főigazgatója
Az előadások körét az alábbi szakmai bizottságok és azok legjelesebb képviselői határozzák meg:
1. Diagnosztikus radiológia (bele értve a szűréssel kapcsolatos tevékenységet, valamint az izotópdiagnosztikát is – lympho és csontscintigráfia, PET):
Dr. Forrai Gábor PhD (ÁEK)
2. Sebészet (beleértve a plasztikai sebészetet is): Prof. Dr. Lázár György (SZTE)
3. Patológia (beleértve a citológiát is): Dr. Cserni Gábor MTA doktora (BKMÖ Kórháza)
4. Sugárterápia: Dr. Polgár Csaba med.habil (Országos Onkológiai Intézet)
5. Szisztémás terápia: Prof. Dr. Láng István (Országos Onkológiai Intézet)
6. Epidemiológia, gondozás (beleértve a fokozott kockázatú betegek gondozását, genetikai tanácsadását is): Prof. Dr. Ádány Róza (DEOEC)
A meghívó, a jelentkezési lap és az ajánlott ebédelési helyszínek letölthetőek Web-rendszerünkből a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumok közül.
Magyar Radiológusok Társasága Intervenciós Radiológiai Alaptanfolyam Rezidenseknek
Rendezvény kezdete: 2009.11.09.Rendezvény vége: 2009.11.12. Tudományos információ: Dr. Nagy Endre Munkahely neve: SZTE ÁOK Radiológiai Klinika Címe: 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. Tel: 62-545-438 Fax: 62- 557-520 E-mail: nagyendre8@gmail.com Szervező: Cserháti Klára Munkahely neve: SZTE ÁOK Radiológiai Klinika Címe: 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. Tel: 62/545-741 Fax: 62/545-742 E-mail: aklara@radio.szote.u-szeged.hu Helyszín: Szeged, Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika A rendezvény Web oldala: http://www.szote.u-szeged.hu\radiology
Magyar Dermatológiai Társulat Magyar Tudomány Napjához kapcsolódó Tudományos Ülés: Dermatológia az új évezredben
Rendezvény kezdete: 2009.11.09.Rendezvény vége: 2009.11.09. Helyszín: Budapest, V. Roosevelt tér 9. III. emelet, MTA Székház III. emeleti Félköríves terem Meghívó
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya
Meghívja Önt és munkatársait
A 2009. évi Magyar Tudomány Napjához kapcsolódó
Tudományos ülésre
Dermatológia az új évezredben
Az ülés időpontja: 2009. november 9-e (hétfő) délután 14 óra
Üléselnökök: Dobozy Attila, az MTA rendes tagja
Kemény Lajos, az MTA doktora
Program:
Bevezető:
Kemény Lajos, az MTA doktora: Immunológia, genomika és az őssejtkutatás hatása a bőrgyógyászatra (10 perc)
Szegedi Andrea, az MTA doktora: Immunológia a bőrgyógyászatban (20 perc)
Kárpáti Sarolta, az MTA doktora: Genodermatózisok (20 perc)
Széll Márta, az MTA doktora: Genomika multifaktoriális bőrbetegségekben (20 perc)
Bata Zsuzsanna, az MTA doktora: Őssejtkutatás a dermatológiában (20 perc)
Zárszó:
Dobozy Attila, az MTA rendes tagja (5 perc) Kapcsolódó linkek (1)
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság First Annual QMP Reconstructive Surgery Symposium
Rendezvény kezdete: 2007.09.28.Rendezvény vége: 2007.09.30. Szervező: Andrew Berger Címe: 2248 Welsch Industrial Ct.
St. Louis, MO 63146 Tel: 314-878-7808, Toll-free: 1-800-348-7808 Fax: 314-878-9937 E-mail: aberger@qmp.com Helyszín: USA, St. Louis, Missouri, The Ritz-Carlton A rendezvény Web oldala: http://www.qmp.com/meeting2007/reconstructive/index.htm Venue - The First Annual QMP Reconstructive Surgery Symposium will be held at The Ritz-Carlton, St. Louis, Missouri, on Friday, September 28–30, 2007.
Program Objectives - At the conclusion of this symposium, participants should be able to discuss the clinical decision making and current techniques for various reconstructive surgery procedures of the head and neck, breast, extremity, and thorax and abdomen. Participants should also be able to explain safety considerations and how to avoid and manage complications and optimize results for these procedures. In addition, participants should be able to describe long-term results, benefits, and risks associated with these reconstructive surgery procedures.
Credit Designation - This activity has been planned and implemented in accordance with the Essential Areas and Policies of the Accreditation Council for Continuing Medical Education through the joint sponsorship of Cine-Med and Quality Medical Publishing, Inc. Cine-Med is accredited by the ACCME to provide continuing medical education for physicians.
Cine-Med designates this educational activity for a maximum of 22 AMA PRA Category 1 credit(s}TM. Physicians should only claim credit commensurate with the extent of their particpation in the activity.
Cancellation Policy - Registration is 50% refundable only if a written cancellation is received at the address below by September 1, 2007. No refunds will be given after this date for any reason.
Magyar Kardiológusok Társasága MACCS 2007.
Rendezvény kezdete: 2007.09.27.Rendezvény vége: 2007.09.30. Szervező: International Organizing Secretariat Munkahely neve: ALPHA STUDIO Címe: Via G. Carducci 30, 34125 Trieste, Italy Tel: +39 040 7600101 Fax: +39 040 7600123 E-mail: info@alphastudio.it Helyszín: Opatija A rendezvény Web oldala: http://nuke.maccs2007.org/ Important dates:
Deadline for Hotel booking: August 1, 2007
Deadline for early bird registration fee: June 30, 2007
Deadline for abstract submission: May 15, 2007