Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság MEAT 2010. évi Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2010.05.06.Rendezvény vége: 2010.05.08. Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Visegrád A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság kétévente életre hívott Kongresszusa 2010. május 6-8-között a Thermal Hotel Visegrádban kerül megrendezésre.
A Konferencia előadásainak összeállításánál az eddigi hagyományokat követjük és fő témaként olyan témaköröket jelöltünk meg, amelyekben az utóbbi időben szemléletváltozás következett be, illetve amelyek már régen nem szerepeltek összefoglaló előadással Konferenciánk programjában. A plenáris ülések mellett ez alkalommal is sor kerül szimpóziumokra, ”meet the professor” előadásokra, rövid előadásokra és poszter bemutatókra.
A kongresszus fő témái:
”Magyar Endokrinológiáért” Érem díjazottjának előadása
Plenáris előadások:
♦ Phaeochromocytoma
♦ Újabb ismeretek a renin-angitenzin-aldoszteron rendszer működéséről
Szimpóziumok:
♦ A laboratórium változó szerepe az endokrin betegségek diagnosztikájában
♦ Endokrin diszruptorok – fikció vagy valós veszély?
♦ New opportunities and challenges in the therapy of neuroendocrine disorders
♦ Fókuszban a mellékhatás:
A vércukorcsökkentő kezelés onkológiai vonatkozásai
A hypophysis-gonad-célszerv tengely megszakításának következményei, kivédésük lehetőségei
Kerekasztal szimpózium:
♦ A primer hiperaldoszteronizmus diagnosztikája a hazai lehetőségek tükrében
Meet the Professor előadások
Pajzsmirigy ultrahang
♦ Real-time gyakorlat és bemutató
Díjnyertesek és ösztöndíjasok előadásai:
♦ MEAT Ifjúsági Díj és Endocrine Society (USA)
magyar ösztöndíjasai
Rövid előadások, poszter-szekciók
Díjkiosztás
♦ MEAT Ifjúsági Díj és Góth Endre Díj
MEAT Közgyűlés
Kedvezményes regisztráció: 2010. március 15-ig.
Regisztráció végső határideje: 2010. április 15.
A regisztráció és szállásfoglalás módját a kapcsolódó dokumentumok tartalmazzák.
Kedves Kolléga! Reméljük, hogy a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁN személyesen is üdvözölhetjük. Őszintén reméljük, hogy a Kongresszus programja elnyeri tetszését és aktívan részt vesz majd előadóként és hallgatóként egyaránt.
a Kongresszus szervezői:
Dr. Igaz Péter egyetemi adjunktus E-mail: igapet@bel2.sote.hu Dr. Patócs Attila tudományos munkatárs E-mail: patatt@bel2.sote.hu
a Kongresszus Programbizottságának elnöke: Dr. Tóth Miklós egyetemi docens E-mail: totmik@bel2.sote.hu
Semmelweis Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.
Központi telefonszám: 4591500/55577 Kapcsolódó dokumentumok (3)

Magyar Immunológiai Társaság 25th EMDS - Annual Meeting of the European Macrophage and Dendritic Cell Society
Rendezvény kezdete: 2011.09.22.Rendezvény vége: 2011.09.24. Tudományos információ: Patrick De Baetselier, Geert Raes & Jo Van Ginderachter Munkahely neve: Vrije universiteit Brussel - VIB E-mail: info@emds2011.eu Helyszín: Belgium, Brussels / Brüsszel, A rendezvény Web oldala: http://www.emds2011.eu/ Important deadlines and limitations:
Please note that registration to this meeting will be strictly limited to 270 participants!
In addition, a number of other limitations and deadlines should be taken into account:
Congress language
English is the official congress language for the EMDS meeting. All oral and poster presentations should be in English. No (simultaneous) translation to other languages will be foreseen.
Early Bird registration deadline: 31st May, 2011
Registration fees increase by € 100.00 after this deadline!
Register now
EMDS Travel award application deadline: 22nd June, 2011
Members of the EMDS (below the age of 35) are welcome to apply for EMDS Conference Travel Awards.
More information
Abstract submission deadline: 15th July, 2011
Submission of abstracts is limited to registered participants of the 2011 EMDS conference.
Submit an abstract now
Reduced registration rate for EMDS members
EMDS members receive € 50.00 discount on the registration rate. The EMDS has an annual individual membership fee of € 25.00. The membership dues should be paid prior to the start of the EMDS meeting in order to take advantage of the reduced registration fee for members. Please bring proof of paid EMDS membership dues for 2011 with you to the registration desk at the EMDS 2011 meeting.
The membership registration form can be downloaded at the EMDS website.
Reduced registration rate for students
Students receive € 100.00 discount on the registration rate. The reduction for students is NOT cumulative with the reduction for EMDS membership. Please bring proof of studentship with you to the registration desk at the EMDS 2011 meeting.
Travel grants & Awards:
-Travel grants (max. € 800; sponsored by EMDS)
-Poster prizes (€ 200; sponsored by EMDS)
-Biannual EMDS prize (€ 5000; sponsored by Becton-Dickinson Biosciences)
Please address all inquiries concerning the EMDS 2011 meeting to the dedicated contact address info@emds2011.eu