Magyar Diabetes Társaság XXV. Budapest Diabetes Szimpózium
Rendezvény kezdete: 2024.02.02.Rendezvény vége: 2024.02.03. Helyszín: Budapest, Aquaworld Resort Budapest A rendezvény Web oldala: https://www.stand-art.hu/BDSZ2024 Kedves Kollégák! Szeretettel hívjuk Önöket a XXV. Budapest Diabetes Szimpóziumra, amelyet 2024. február 2-3-án (péntek délután – szombat délelőtt) rendezünk Budapesten az AquaWorld Resort szállóban. A hagyományosan az év elején tartott rendezvényünket a COVID-pandémia után 2023-ban új körülmények között, kicsit módosított felépítéssel újraindítottuk. A rendezvény a Magyar Diabetes Társaság (MDT) évnyitó tudományos rendezvényeként szerepel, a helyszín a 2023-as rendezvényhez hasonlóan az Aquaworld Resort szálló lesz. Péntek délután két megnyitó előadás után szimpóziumokra kerül sor, majd szombat reggel „akadémiai” előadásokat tartalmazó tudományos üléssel folytatódik a rendezvény. A technikai segítséget a szervezésben ismét a STAND-ART Event Management biztosítja. A tudományos program elkészült, a regisztráció feltételei a pdf-dokumentumokban találhatók meg. Szándékunk szerint - évnyitó tudományos rendezvényként - az elmúlt év legfontosabb diabetológiai újdonságairól szeretnénk áttekintést adni. Akkreditált rendezvény lesz (orvosoknak, gyógyszerészeknek 32 pont, szakdolgozóknak 16 pont, a továbbképzés keretein belül). A 2023-ban tartott rendezvényünket a visszajelzések alapján sikeresnek tarthatjuk, 2024-ben is jó hangulatú, a szakmai továbbképzést jól szolgáló rendezvényt igyekszünk szervezni. Szeretettel várjuk Önöket a XXV. Budapest Diabetes Szimpóziumra. Bízunk abban, hogy a régi érdeklődők mellett a fővárosból és vonzáskörzetéből új résztvevőkre is számíthatunk. Budapest, 2023. november 14. Prof. Dr. Jermendy György Prof. Dr. Wittmann István ---------------------------------------------- FONTOS DÁTUMOK Korai, kedvezményes regisztráció határideje: 2023. november 15. Regisztráció határideje: 2024. január 15. Regisztráció díjmentes lemondási határideje: 2024. január 2. A hivatalos megnyitás tervezett időpontja: 2024. február 2., 15:00 óra A hivatalos zárás tervezett időpontja: 2024. február 11., 13:00 óraAkkreditált rendezvény, továbbképzési pontszám orvosoknak, gyógyszerészeknek: 32, szakdolgozóknak 16.
További információ, regisztráció a rendezvény weboldalán ! A Magyar Diabetes Társaság (MDT) pályázata a XXV. Budapest Diabetes Szimpózium továbbképző rendezvényen (2024. febr. 2-3, Budapest, Aquaworld Szálló) történő részvétel támogatására. A pályázat részletei megtekinthetőek IDE KATTINTVA! Kapcsolódó dokumentumok (2)
Magyar Belgyógyász Társaság 24. Gasztroenterológiai Tanfolyam
Rendezvény kezdete: 2024.01.31.Rendezvény vége: 2024.02.03. Helyszín: Budapest és online, A rendezvény Web oldala: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/GTK24 Kedves Kollégák! Az immár 24. Gasztroenterológiai Tanfolyam 2024. január 31-én és február 1-én online, 2024. február 2-án és 3-án a budapesti Radisson Blu Béke szállodában kerül megrendezésre. A hagyományokhoz híven ez alkalommal is az emésztőrendszer betegségeinek legújabb ismeretei kerülnek előtérbe, naprakész felkészültséggel és igényességgel. A hazai gasztroenterológiai közélet jeleseit nyertük meg a témák összefoglalására. A tudományos ülés az eddigiekhez hasonlóan a legújabb ismereteket kínálja az alapellátásban, az emésztőrendszeri betegségekkel foglalkozó szakellátásban dolgozó kollégáknak, a szakorvosjelölteknek, és az egyetemi doktori iskola hallgatóinak egyaránt. Bízunk abban, hogy a tanfolyam előadásait a korábbi évekhez hasonlóan valamennyi részvevő tanulságosnak ítéli majd és az ismereteket a mindennapi gyakorlatban hasznosítani tudja. Az emésztőrendszeri betegségek különböző kérdései iránti fokozott figyelem nemcsak a betegségben szenvedők növekvő száma, hanem a szakadatlanul bővülő ismeretek, új megközelítési módok, változó szakmai előírások miatt is indokolt. A rendezvény előtti napon, csütörtökön online prezentáció formájában további értékes előadásokat teszünk elérhetővé a regisztrált felhasználók számára. Tisztelettel hívjuk és várjuk a 24. Gasztroenterológiai Továbbképző Tanfolyamra és őszintén reméljük, hogy a rendezvény valamennyiünket sok tanulsággal és élménnyel gazdagít.A program megtekinthető ide kattintva További részletek és regisztráció: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/GTK24 Prof. Dr. Tulassay Zsolt akadémikus
Magyar Reumatológusok Egyesülete Visiting Lecture of Jacob M. van Laar from UMC Utrecht (Budapest, 2024.01.26.)
Rendezvény kezdete: 2024.01.26.Rendezvény vége: 2024.01.26. Helyszín: 1083 Budapest, Korányi Sándor utca 2/a, SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Tanterem Az eseményt Prof. Nagy György szervezi, meghívott előadónk Prof. Jacob M. van Laar az Utrechti Egyetemről. Időpont: 2024. január 26. (péntek) 15:15-16:00 Helyszín: SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Tanterem (1083 Budapest, Korányi Sándor utca 2/a) A részvétel ingyenes, regisztrálni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/FXNrCUf5snWRpCA6A A meghívó megtekinthető ide kattintva
Magyar Dermatológiai Társulat ISA 2011 - Munich International Summer Academy of Practical Dermatology
Rendezvény kezdete: 2011.07.24.Rendezvény vége: 2011.07.29. Tudományos információ: Thomas Ruzicka, M. Volkenandt, M. Braun-Falco, C. Rolle Munkahely neve: Department of Dermatology, University of Munich Címe: Frauenlobstr. 9 / Thalkirchner Str. 48
80337 Munich
Germany Tel: +49 (0) 89 5160-6005 E-mail: claudia.rolle@med.uni-muenchen.de Munkahely neve: INTERPLAN Fortbildungswoche GmbH Címe: Albert-Rosshaupter-Str. 65
81369 Munich
Germany Tel: +49 (0) 89 54 82 34-73 Fax: +49 (0)89 54 82 34-42 E-mail: isa@interplan.de Helyszín: Germany / Németország, 81669 Munich /München, Hochstrasse 3, Holiday Inn City Centre A rendezvény Web oldala: http://www.isa2011.com Dear colleagues,
Following the great success of the first Munich International Summer Academy, held in July 2007 with more than 700 participating dermatologists from 38 countries around the world, the organizers from the Department of Dermatology of the Ludwig-Maximilian University of Munich are now enthusiastically preparing for the second meeting.
In order to provide continuing and enriching medical education in practical dermatology, an one-week course will be offered from July 24-29, 2011. The curriculum will both review the broad spectrum of clinical dermatology and introduce the latest scientific advances just starting to impact on our field. Each morning plenary sessions will allow the audience to benefit from the expertise of internationally prominent lecturers dealing with main topics in general dermatology.
In the afternoon several symposia, parallel hands-on courses and workshops will put major emphasis on the acquisition of practical knowledge and in-depth skills in important sub-specialty areas such as surgical and aesthetic dermatology, laser and photodynamic therapy, phlebology, dermatohistopathology, and others. Participants will have the opportunity to meet colleagues from around the world, discuss the newest pharmaceutical developments at the industrial exposition and make new professional and personal friendships that may continue until the next ISA meeting in 2013.
Although an intensive educational experience is the driving force of the ISA 2011, the social and cultural part of a visit to Munich should not be missed. Munich as a cosmopolitan city and capital of Bavaria features a rich cultural life including important collections of classical, modern and contemporary art, in July the famous Munich Opera Festival, shopping at the prestigious Maximilian Street or just having a refreshing beer at one of the many beer gardens. An evening in a historical Bavarian beer hall will immerse you in typical Bavarian traditions, and a boat trip on Lake Starnberg will provide you with an impression of the beautiful Bavarian countryside and nearby Alps. A number of travel stipends will be available for residents and young physicians from emerging countries.
We cordially invite you to join this Second Munich International Summer Academy of Practical Dermatology, which will be held in a central location of Munich during one of the loveliest seasons in our charming city.
Thomas Ruzicka Kapcsolódó linkek (4)
Magyar Pszichiátriai Társaság Individuálpszichológiai Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2011.07.14.Rendezvény vége: 2011.07.17. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
E-mail: congress2011@oevip.at Helyszín: Ausztria, Bécs, A rendezvény Web oldala: http://www.ip-congress.com A nemzetközi Individuálpszichológiai Kongresszusnak idén Bécs a helyszíne abból az alkalomból, hogy 100 éves az Individuálpszichológia.
A kongresszus címe: Szeparáció, Trauma, Fejlődés.
Magyar Immunológiai Társaság Conference of the Frontiers in Immunology Research Network
Rendezvény kezdete: 2011.07.01.Rendezvény vége: 2011.07.04. Helyszín: Horvátország, Split, A rendezvény Web oldala: http://www.firnweb.com The Frontiers in Immunology Research Network (FIRN) invites you to participate in its 2011 Conference to be held in Split, Croatia, at the Le Meridien Lav Hotel, July 1-4.
The conference welcomes researchers from academia, corporations, governments and other organizations. Participants may present their research findings, display their posters, participate in roundtables or simply observe. Subject to your approval, submitted manuscripts will be considered for possible publication in the International Journal of Immunological Studies
To participate as a PRESENTER please submit via email and post ABSTRACTS and/or brief descriptions of POSTERS (of no more than 200 words) along with your complete details by March 30th, 2011 as follows:
Frontiers in Immunology Research Network (FIRN)
64 Holden Street Worcester MA 01605-3109, USA
Tel.: 508-852-3937, Fax: 508-595-0089
Email: khan@firmweb.com
Web: http://www.firnweb.com