A célzott terápiák hatékonyságának feltétele a megfelelő perzisz tencia, amit illetően eltérő adatok láttak napvilágot. Az irodalomban leírják a nem, a túlsúly, a dohányzás a csDMARD háttérterápia és a megelőző kezelések perzisztenciát befolyásoló hatását.
Vizsgálatuk során a szerzők saját beteganyagukat feldolgozva elemezték a betegségtípus, a nem, az életkor, a BMI, a dohányzás, a MTX-háttérterápia, a megelőző kezelések száma és a
célzott terápiás szer típusának a kezelés perzisztenciájára gyakorolt hatását.
Retrospektív, megfigyeléses vizsgálatot végeztek, melynek során a centrumukban rheumatoid arthritis (RA), arthritis psoriatica (PsA), spondylitis ankylopoetica (SPA) és spondylarthritis
(SpA) diagnózisok miatt valaha is célzott terápiával kezelt 281 beteg adatait dolgozták fel, és statisztikailag elemezték. Öszszesen 611 terápiás esemény (-indítás) történt, ezek túlnyomó
többsége (407) TNF-gátló volt. A női/férfi arány 101/180 volt, a RA-es betegek között jelentős, a PSA betegek közt enyhe női, a SPA és SpA betegek között jelentős férfidominancia volt.
Az egész beteganyagot tekintve a tocilizumab és a JAK-gátlók medián túlélési ideje volt a leghosszabb (61 (konfidencia-intervallum: 41,7–80,3) hónap és 50 (CI: 36,7–63,3) hónap). Betegségenként lebontva a SPA és SpA betegek terápiás fegyelme (drogtúlélési ideje) volt a legjobb (medián: 62, illetve 59 hónap), ezt követték a RA és PSA betegek (medián 36, illetve 27 hónap). A RA betegek között kiemelkedően jó volt a tocilizumab és a JAK-gátlók perzisztenciája (medián: 61, illetve 52 hónap), a PSA betegek körében a TNF-gátlók és IL-17-gátlók perzisztenciája között nem volt lényeges különbség (medián: 27, illetve 26 hónap). A SPA betegekben a TNF-gátlók perzisztenciája az IL-17-gátlókét meghaladta (medián: 68 vs. 33 hónap), a SpA betegek túlnyomó többsége TNF-gátlót kapott. Az egész betegcsoportra vonatkoztatva a terápia felfüggesztésének esélye első és másodvonalbeli kezelés esetén nem különbözött szignifikánsan, de harmadik, negyedik és ötödik vonalbeli kezelésként meredeken
emelkedett (kockázati arány, HR: 1,76, 2,17, 2,65). Az idősebb életkor enyhén emelte (HR: 1,011), a MTX-háttérterápia viszont jelentősen csökkentette a terápia felfüggesztésének esélyét (HR: 0,34). Gyógyszercsoportonként vizsgálva a TNFgátlók perzisztenciáját javítja, ha az alapbetegség típusa SPA, PSA vagy SpA (HR: 0,22; 0,64; 0,31), a MTX-háttérterápia (HR: 0,30), míg rontja az életkor, a dohányzás és a 2 vagy 3 megelőző kezelés (HR: 1,01, 1,41, 1,92, 4,53). A JAK-gátlók perzisztenciáját rontja a dohányzás és javítja az obezitás (30 feletti BMI) (HR: 5,84, 0,17).
Általában véve a célzott terápiákkal végzett kezelés megszakításának kockázata RA-es betegek esetén lényegesen nagyobb, a MTX-háttérterápia ezt a kockázatot csökkenti, ez utóbbi különösen
a TNF-gátlók esetén érvényesül. Kettő vagy több megelőző kezelés és az idősebb életkor rontja a perzisztenciát. A TNFgátlók perzisztenciáját számos tényező befolyásolja negatívan megelőző kezelés), míg a MTX-háttérterápia képes ezt javítani.
A JAK-gátlók esetében a dohányzás a perzisztenciát rontó, a túlsúly pedig azt javító tényezőnek mutatkozott. Ezen adatok elősegíthetik a személyre szabott kezelést, illetve megkérdőjelezhetik
a TNF-gátlókkal való első vonalbeli kezelés finanszírozási protokollban előírt kényszerének szakmai megalapozottságát.
The efficacy of targeted therapies depends on adequate persistence, for which varying data are available. The effects of gender, obesity, smoking, csDMARD background therapy and
preventive treatments on the persistence are described in the literature.
In their study, the authors analysed the effect of disease type, gender, age, BMI, smoking, MTX background therapy, number of preventive treatments and type of targeted therapeutic agent
on the treatment persistence by processing their own real-life patient data.
They performed a retrospective, observational study in which data from 281 patients ever treated with targeted therapy for RA, PSA, SPA and SpA diagnoses at their centre were processed
and statistically analysed. A total of 611 therapeutic events (initiations) occurred, the vast majority of which (407) were TNF inhibitors. The female/male ratio was 101/180, with a significant
female predominance among RA patients, a slight female predominance among PSA patients and a significant male predominance among SPA and SpA patients.
In the whole patient population, tocilizumab and JAK inhibitors had the longest median survival (61 /conviction interval: 41.7-80.3/ months and 50 /CI: 36.7-63.3/ months, respectively). By
disease, SPA and SpA patients had the best therapeutic discipline (drug survival) (median: 62 and 59 months, respectively), followed by RA and PSA patients (median: 36 and 27 months, respectively). Among RA patients, the persistence of tocilizumab and JAK inhibitors was particularly good (median: 61 and 52 months, respectively), while among PSA patients there was no significant difference between the persistence of TNF inhibitors and IL-17 inhibitors (median: 27 and 26 months, respectively). In SPA patients, the persistence of TNF inhibitors exceeded that of IL-17 inhibitors (median: 68 vs 33 months), with the vast majority of SpA patients receiving TNF inhibitors. For the whole patient group, the odds of therapy discontinuation did not differ significantly between first and second-line treatment, but increased steeply as third, fourth and fifth-line treatment (hazard ratio, HR:1.76; 2.17; 2.65). Older age increased the odds of therapy
discontinuation slightly (HR:1.011), whereas MTX background therapy significantly decreased the odds (HR: 0.34). Examined by drug group, persistence of TNF inhibitors was improved by baseline disease type SPA, PSA or SpA (HR:0.22; 0.64; 0.31), MTX background therapy (HR:0.30), while worsened by age, smoking and 2 or 3 prior treatments (HR: 1.01; 1.41; 1.92; 4.53). Persistence of JAK inhibitors is worsened by smoking and improved by obesity (BMI over 30) (HR: 5.84; 0.17).
In general, the risk of treatment discontinuation with targeted therapies is significantly higher in patients with RA, with MTX background therapy reducing this risk, the latter being particu
