Dr. Harmathy Éva (1933. október 1. – 2017. december 31.) családorvos volt, belgyógyász, akit pszichiátriai érdeklődése vonzott Juhász Pál professzor környezetébe, az ő révén pedig a Bálint-csoport mozgalomba. Elkötelezettsége, aktivitása ismertté tették nevét a „budapesti iskola” értékes lélekgyógyító, lélekelemző hagyományait a pszichoszomatikus szemlélet új vívmányaival ötvöző esetmegbeszéléseken, konferenciákon.
A 90-es évek derekától a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében a medikusok orvosi pszichológiai gyakorlatain készséggel mutatta be működésében is a Bálint-módszert, tudományos diákköri munkákat ösztönzött, tanítványai, a „junior Bálint-csoport”-ok résztvevőiként eljutottak nemzetközi színtérre, Asconába is. Tapasztalatait az intézet szakrendelésén a betegellátásban is kamatoztatta. Amikor a magzatvédelmi törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozatok nyomán a családvédelmi szolgálatok új feladatot kaptak, nevezetesen a terhességmegszakításra „válsághelyzetük” okán jelentkező várandós asszonyok alaposabb tájékoztatását, a védőnők maratoni Bálint-csoportjai szervezésében, érdemi munkájában vállalt oroszlánrészt. Élete utóbbi fél évtizedének betegségeivel éppen alkotóereje összpontosításával küzdött, amikor megírta „Mi is történik a Bálint-csoportban (és mi nem)?” című művét
(lásd: http://magtud.semmelweis.hu/files/Harmathy_Eva_konyve_Balint.pdf).
Humort kedvelő, segítőkész egyéniségének emléke mellett ezt is örökül hagyta ránk.
Dr. Lőrincz Jenő