 Gabi és én, 2007. július 2-a óta vagyunk itt, a ProFixnál. Balázs, nem sokkal utánunk jött.
Rettentő nehéz volt betunulnunk; nem csupán a program tökéletes és teljes megismerése miatt állt görcsben a gyomrunk kezdetekben. Meg kellett szoknunk, hogy telefonba beszéljünk, ami természetesen nem hatott számunkra az újdonság erejével, viszont most sokkal tudatosabban kell élnünk a hangunkkal, hiszen Felhasználóink nem láthatják az arckifejezésünket, nem érzékelhetik gesztusainkat, és mi sem láthatjuk Felhasználóink arcát. Csak elképzelésünk van egymásról, melynek alapja a hangunk, a hangnemünk, a hanghordozásunk, a beszédstílusunk. Ezeket mind most tanuljuk, szokjuk; hogyan lehet a helyzetnek megfelelő és kellemes hangot megütni és mindemellett magunkat is elfogadtatni, esetleg megszerettetni.
Na és persze, új helyre kerültünk, új kollegákkal, akik már jóideje egy fantasztikus kis összetartó csapatot alkottak. Szerencsére hatalmas erőfeszítéssel, saját munkájuk elvégzése mellett, a mai napig segítenek bennünket a gördülékeny munkavégzés tökéletesítésében, tanítgatnak a nap, mint nap felmerűlő problémák legegyszerűbb megoldásaira, fényezgetik beszédkészségünket, stílusunkat. Úgy érzem, a majdnem három hónap alatt, rengeteget fejlődtünk, de még mindig nem eleget.
Vegyes érzelmekkel indultunk neki ennek az új munkának, és kollegáink önzetlensége mellett hatalmas segítség számunkra, hogy Felhasználóink igyekeznek türelemmel kivárni apró szárnycsapásaink minden akadozó mozdulatát.
A folyamatosan visszatérő kérdések, az újra és újra hallott hangok, az apró nevetések, és a türelem, amivel naponta szembesülünk Felhasználóinkkal való telefonok alkalmával természetesen egy-egy újabb mankó nekünk, kis Bicebócáknak, és az a fent említett gyomorgörcs is már csak aprócska!
Reméljük, idővel mi is rutinos ügyfélszolgálatosok leszünk, és egyre kevesebbet kell egy kérdés hallatán kis türelmet kérnünk, kedves Felhasználóinktól!
Legyen mindenkinek kellemes, esőmentes, napsütéses napja! |
