Időpont: 2021. november 25-26.
Helyszín: Art Hotel Szeged (6720 Szeged, Somogyi u. 16.)
1 nap: Ízületpótlás
2. nap: Töréskezelés
Tisztelt Doktor Urak, tisztelt Társasági Tagok!
Mint első Magyarországon alapított, traumatológiai - ortopédiai - gerincsebészeti tudáscentrum, a Sanat Akadémia a négy magyar orvosi egyetemmel való összefogásban tisztelettel meghívja Önt akkreditált “Sanat Akadémia – Ízületpótlás és Töréskezelés” című pontszerző szakorvosi kurzusaira, ezúttal Szegedre.
Az első napon az ízületpótlási tematikával találkozhatnak a résztvevők, ezen belül is térd - és csípőprotetikai modulokkal. A biomechanikai alapokon túl, a protézisek fejlődésével is foglalkozunk, majd műtéti filmek és végül gyakorlati bemutató segítségével adunk átfogó képet a téma kapcsán.
A második, töréskezelési napon a trochanter - humerus és distal radius törésellátás lesz központi témánk, szintén a már említett vizuális anyagokkal és workshopokkal megtámogatva.
A szakmai szekciók zárása esetmegbeszélő csoportokkal történik mindkét napon, melyeknek fő célja, hogy tapasztalatcsere és szakmai tudás átadás valósulhasson meg a résztvevők között.
A képzés kreditpontértéke:
- nap* – Ízületpótlás - 16 pont OFTEX - SA Szeged - 1. nap
- nap* – Töréskezelés – 16 pont OFTEX - SA Szeged - 2. nap
*a tanfolyam két napos, a tanfolyami napok egymástól függetlenül is látogathatóak (ortopédia-traumatológia szakmákra minősítve)
A képzésen történő részvétel ingyenes, az Akadémia mindkét napra térítésmentes cateringet biztosít (ebéd, kávészünet). Igény esetén szálláslehetőségről a Sanat Akadémia munkatársa tud tájékoztatást adni, az esetleges foglalás egyénileg történik, térítés ellenében. Tanfolyamunkat 24 főre hirdetjük, így az azon való részvétel előzetes jelentkezéshez/regisztrációhoz kötött, melyet a lenti elérhetőségeken tudnak megtenni a jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével. A jelentkezések befogadása folyamatos, a részvétel a létszámkeret függvényében kerül visszaigazolásra.
A szegedi kurzusra jelentkezni, vagy további információt kérni a sa@sanatacademy.hu email címen és a 06 30 841 48 95 telefonszámon lehet.
Meghívó
Jelentkezési lap
*A Sanat Akadémia kurzusok megtartását a mindekori járványhelyzet befolyásolhatja, a helyszín - és időpontváltoztatás jogát a szervező fenntartja!
Bízunk benne, hogy résztvevőink között üdvözölhetjük!
Tisztelettel,
Sanat Akadémia