Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE 2015. évi Vándorgyűlése (ÚJ HELYSZÍN: Szeged, 2015.09.24-27.)
Rendezvény kezdete: 2015.09.24.Rendezvény vége: 2015.09.27. Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: Szeged, Hotel Forrás Tisztelt Kolléganők és Kollégák!
2015. szeptember 24-27. között Szeged városa, a Hotel Forrás ad otthont az MRE éves vándorgyűlésének. A korábbi kongresszusok színvonalát, hagyományait megtartva igyekszünk Önök számára magas színvonalú szakmai programot és élvezetes kikapcsolódást biztosítani. Továbbra is törekedtünk arra, hogy mindenki igényét kielégítendő, a szakmai program kiegyensúlyozott legyen. Ennek fényében ismét lesz továbbképző előadásokból álló, a reumatológia újdonságait bemutató, pontszerző REAKTOR továbbképzés, ezúttal két részben, a kongresszus elején és végén. A kongresszus törzsprogramjában ismét kritérium lesz, hogy előadásra csak eredeti anyagok kerülhetnek, így kizárólag összefoglalók nem kerülhetnek a pódiumra. (A REAKTOR szól erről.) A poszterek esetében, követve a XXI. század technikai fejlődését, már tavaly áttértünk az e-poszterekre, amelyet Pécsett elégedettséggel fogadtak, így ezt a poszter bemutatási formát megtartjuk. Az e-posztereket megjelenítő képernyő mellett több napon és szekcióban prezentálják majd a kollégák kutatásaikat.
Az előadások és poszterek mellett számos szponzorált szimpózium is lesz. Mint minden évben, előre is hálásak vagyunk a gyártóknak, partnereinknek, a támogatásért.
A kongresszus egyik fénypontja a csütörtöki megnyitóhoz kapcsolódóan a Belák-díjak átadása és a hamarosan megszavazandó díjazottak előadásai. Emellett két külföldi tiszteleti tagot is választottunk (Prof Iain McInnes, Glasgow és Prof Georg Schett, Erlangen) akik szintén előadást is tartanak majd. Reményeink szerint más külföldi előadók is pódiumra kerülnek majd. Ismét adunk majd díszoklevelet a hazai reumatológiáért sokat tett kollégáknak.
Szokás szerint az orvos-kongresszusunkkal párhuzamosan zajlik majd a szakdolgozói egyesület (MRSZE) vándorgyűlése. Az MRSZE önálló, jól működő, nagy lépésekben fejlődő szakdolgozói szervezetté vált. Kongresszusunkon betegfórumot is szervezünk.
A szakmai program mellett a három estére igyekeztünk tartalmas kikapcsolódást is szervezni, mely egyelőre legyen meglepetés.
Az MRE elnöksége, vezetősége, a házigazda dr. Kovács László tanár úr, valamint a technikai szervező Congress Service cég nevében minden kedves Kolléganőt és Kollégát szeretettel várunk Szegedre!
Üdvözlettel:
Prof. dr. Szekanecz Zoltán
az MRE és a kongresszus elnöke
Helyszín: Hunguest Hotel Forrás *** (6726 Szeged, Szent Györgyi A. u. 16-24.)
Fő témák:
Gyulladásos és autoimmun reumatológiai kórképek
Degenaratív reumatológiai betegségek
Metabolikus csontbetegségek
Terápiás célpontok - célzott terápiák
Szakmapolitikai kérdések
Varia
A kedvezményes jelentkezés határideje: 2015.06.20.
Online regisztráció >>
További részletes információk, letölthető dokumentumok (értesítő, jelentkezési lap) >>
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 'Start-up és spin-off cégek a hazai egészségiparban' Országos Workshop (Budapest, 2015.09.23.)
Rendezvény kezdete: 2015.09.23.Rendezvény vége: 2015.09.23. Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/startup A ,,Start-up és spin-off cégek a hazai egészségiparban'' c. Országos Workshop Budapesten kerül megrendezésre, 2015. szeptember 23-án.
A KONFERENCIA HELYSZÍNE:
Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
REGISZTRÁCIÓ:
A Jelentkezési lapot mellékeltük. Kérjük, lehetőleg 2015. augusztus 28-ig - pontosan kitöltve - a következő címre megküldeni szíveskedjen: É+L Kft. (Várhegyi László ügyvezető igazgató, 1364 Budapest 4, Pf. 354, 1081 Budapest, Kiss József u. 4., Tel./Fax: 313-2027, E-mail: el.kft@chello.hu)
A rendezvény honlapja: http://www.euuzlet.hu/startup >>
FŐ TÉMÁK:
- forrásbevonási lehetőségek - itthonról vagy külföldről?
- közreműködjön-e az állam egy ötlet, egy találmány kifejlesztésében, s ha igen, meddig?
- facilitátorok (kockázati tőke ipar, technológiai inkubátorok, klaszterek)
- (agilis) projektmenedzsment
- egészséggel, biotechnológiával kapcsolatos szabadalmak Magyarországon
- egyetem-egyetem közötti együttműködések
- egyéb témák, legjobb gyakorlat
A meghívó letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Magyar Diabetes Társaság MDT Családorvosi Munkacsoport VI. Tudományos Ülése
Rendezvény kezdete: 2015.09.19.Rendezvény vége: 2015.09.19. Tudományos információ: Prof. dr. Kempler Péter, dr. Oláh Ilona Tel: +36 (20) 9 687 226 E-mail: csaladorvos@diabet.hu Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika tanterme A rendezvény Web oldala: http://www.diabet.hu/haziorvos A rendezvényt belgyógyászok és családorvosok számára szóló továbbképzésként a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja akkreditálta (SE-TK/2014.II/00153, 14 pont). A részvétel térítésmentes. Jelentkezés az OFTEX portálon, valamint a diabet.hu honlapon lehetséges.
Magyar Pszichiátriai Társaság CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára
Rendezvény kezdete: 2015.09.19.Rendezvény vége: 2015.09.19. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Tudományos információ: Gál Béla Címe: E-mail: macsopekonf@gmail.com Szervező: Linzenbold Ildikó Címe: E-mail: macsopekonf@gmail.com Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/ Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.
Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.
Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.
Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!
Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!
Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform
Kapcsolódó dokumentumok (3)
Magyar Nephrologiai Társaság Asian Pacific Congress of Nephrology (APCN) 2025
Rendezvény kezdete: 2025.12.05.Rendezvény vége: 2025.12.07. Helyszín: Taiwan, Taipei, Beyond being an educational event, our vision for APCN 2025 is to bridge generations and foster innovative approaches to kidney care. By uniting seasoned professionals and the younger generation, we aim to improve the quality of life for Kidney Disease Patients worldwide. Taipei, a vibrant Asian hub with excellent transportation links, offers a rich cultural experience for international guests. We believe hosting the congress here will create an unforgettable and enriching experience for all attendees.
Magyar Nephrologiai Társaság Asian Pacific Congress of Nephrology (APCN) 2025
Rendezvény kezdete: 2025.12.05.Rendezvény vége: 2025.12.07. Helyszín: Taiwan, Taipei, Beyond being an educational event, our vision for APCN 2025 is to bridge generations and foster innovative approaches to kidney care. By uniting seasoned professionals and the younger generation, we aim to improve the quality of life for Kidney Disease Patients worldwide. Taipei, a vibrant Asian hub with excellent transportation links, offers a rich cultural experience for international guests. We believe hosting the congress here will create an unforgettable and enriching experience for all attendees.
doki.NET International Conference on Cardiology and Cardio Care
Rendezvény kezdete: 2025.11.28.Rendezvény vége: 2025.11.29. Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Érsebészet, Gyermekgyógyászat, Nukleáris Medicina, Transzplantációs medicina
Tudományos információ: Jessica Rawson Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 Tel: 6694993828 E-mail: cardiocare@scientexconferences.org Szervező: Jessica Rawson Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 Tel: 6694993828 E-mail: cardiocare@scientexconferences.org Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Du Verger Roissy En France A rendezvény Web oldala: https://www.cardiocare.scientexconference.com/ Scientex Conferences is pleased to welcome all distinguished professionals in the fields of Cardiology and Cardiovascular Care to the International Conference on Cardiology and Cardio Care, set to take place on November 28-29, 2025, in the vibrant city of Paris, France. This premier event serves as a vital gathering for experts, researchers, and practitioners in cardiology, offering a platform to exchange groundbreaking research, innovative practices, and the latest advancements in cardiovascular health.
The event, themed "Cutting-Edge Cardiovascular Solutions: New Horizons in Cardiology and Cardiovascular Care," brings together leading experts, researchers, and healthcare professionals to share groundbreaking advancements, innovative solutions, and clinical insights in the field of cardiology. Connect with peers, explore the latest trends, and contribute to shaping the future of cardiovascular health.
doki.NET 5th International Conference on Cardiology
Rendezvény kezdete: 2025.11.28.Rendezvény vége: 2025.11.29. Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Beaula Gabriella Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Tel: 19292245068 E-mail: heart@scientexevents.com Szervező: Beaula Gabriella Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Tel: 19292245068 E-mail: heart@scientexevents.com Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Allée Du Verger Roissy En France A rendezvény Web oldala: https://www.heart.scientexconference.com/ Join us at the 5th International Conference on Cardiology, a global platform for leading cardiologists, researchers, and healthcare professionals to discuss groundbreaking advancements in heart care and research.
Theme: "Exploring New Horizons in Cardiology and Research"
Why Attend?
• Expert Speakers: Gain insights from global pioneers and thought leaders in cardiology and cardiovascular research.
• Innovative Research: Explore topics such as advanced imaging techniques, AI in cardiology, and cutting-edge treatments for cardiovascular diseases.
• Networking Opportunities: Connect with global leaders, collaborate with peers, and gain fresh perspectives.
Key Highlights:
• Exclusive Sessions and Panel discussions on the latest innovations in Cardiology
• Lectures by the active Investigators
• Keynote forums by Renowned Speakers
• Speaker Forum
• Poster Sessions on latest Innovations in all the relevant Areas
• Panel discussions and interactive sessions.
• Open Innovation Challenges
• Poster Sessions on every career stage
• Young Research Forum
• Post-Doctoral Career Development Session
• B2B Meetings
• Global Networking with 50+ Countries
• Novel techniques to benefit your research
• Best platform for Global business and Networking opportunities
• Excellent platform to showcase the latest products in Cardiology and affiliates
Conference Link: https://www.heart.scientexconference.com/
Conference Brochure Link: https://www.heart.scientexconference.com/brochure
Check the Scientific Program: https://www.heart.scientexconference.com/scientificprogram
Magyar Dermatológiai Társulat ICAMP World Congress Milan (2025.11.27-29.)
Rendezvény kezdete: 2025.11.27.Rendezvény vége: 2025.11.29. Helyszín: Italy, Milan, UNAHOTELS Expo Fiera A rendezvény Web oldala: https://iwcm-congress.com/ Official Congress of Italian Association of Aesthetic Medicine In 2025, the Congress will take place from November 27th to 29th at UNAHOTELS Expo Fiera in Milan, Italy. What’s new in 2025: 3 Focus Macro Areas: Aesthetic Medicine P r a c t i c a l c h a l l e n g e s V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s Dermato Cosmetology V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s Plastic and Cosmetic Surgery V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s English-Italian Simultaneous translation