|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
Megemlékezés a 70 éve elhunyt Korányi Sándorról - A Magyar Nephrologia Emléknapja (Budapest, 2014.04.12.) |
Rendezvény kezdete: 2014.04.12. | Rendezvény vége: 2014.04.12. |
Szakterület(ek): Nephrologia |
Helyszín: Budapest, Fiumei úti Nemzeti Sirkert Panteonja |
"Amíg lesz magyar klinika és magyar egyetem, Korányi Sándornak, mint a legjobbak egyikének emléke mindig élni fog."
(Haynal Imre nekrológ)
2014. április 12. napján szombaton 11 órakor a fiumei úti Nemzeti Sirkert Panteonjában Korányi Sándor sírjánál megemlékezést tartunk.
A megemlékezésen beszédek hangzanak el a Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) nevében ("Korányi Sándor a nephrologus"), illetve a Korányi Társaság nevében ("Korányi Sándor a belgyógyász").
A megemlékezésre mindenkit szeretettel várunk!
A megemlékezést a Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) kezdeményezte azzal a céllal, hogy hagyományt teremtsenek, és Korányi Sándor halálának évfordulóján minden évben megtartsák a Magyar Nephrológia Emléknapját.
„Ezért vagyunk mi most itt valamennyien, hogy hódoljunk Korányi Sándor, a kiváló orvos és nagyszerű ember emlékének.”
(A Nephrologiai Történeti Bizottság első megemlékezéséből).
Dr. Reusz György
egyetemi tanár
MANET elnöke
Dr. Kárpáti István
egyetemi docens
MANET főtitkára
Dr. Radó János
egyetemi tanár
MANET Történeti Bizottság elnöke
|
|
|
 |
|
Magyar Sebész Társaság |
|
Magyar Sebész Társaság 2014. évi Kongresszusa (Győr, 2014.06.12-14.) |
Rendezvény kezdete: 2014.04.12. | Rendezvény vége: 2014.04.14. |
Szakterület(ek): Sebészet |
Helyszín: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31., ETO Park Hotel |
A rendezvény Web oldala: http://www.mst2014.hu/ |
Helyszín: Győr, ETO Park Hotel
Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.
A rendezvény akkreditált sebészeti továbbképző tanfolyam. Kreditpont-értéke 50 pont.
Főtémák:
• Áthatoló mellkasi és hasi sérülések (egyben az érsebészet és a mellkassebészet szekciója)
• A nyelőcső és a tüdősebészet határterületi kérdései (egyben a mellkassebészet szekciója)
• A májmetastasisok multimodalis kezelése
• Acut pancreatitis kezelése a 2013-as guideline tükrében
• Epeúti sérülések kezelési stratégiája
• Az IBD sebészete
• Új evidenciák az emlőrák kezelésében
• Sebészet és Onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban
• Ellentmondások a hasi sebészetben (face to face debate)
• Korszerű technológiák, új sebészeti eszközök
• A sebészet, a média és a jog
Fontos határidők:
Tudományos összefoglalók beküldése: 2014. március 31.
Értesítés az összefoglalók elfogadásáról: 2014. április 20.
Kedvezményes regisztráció: 2014. április 30-ig.
További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a www.mst2014.hu
|
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
Gyakorlati Allergológia Továbbképző Tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2014.04.11. | Rendezvény vége: 2014.04.12. |
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia |
Tudományos információ: SZERVEZŐ BIZTOTTSÁG: Prof. Dr. Kárpáti Sarolta tanszékvezető egyetemi tanár Prof. Dr. Temesvári Erzsébet egyetemi tanár Dr. Pónyai Györgyi egyetemi adjunktus |
Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Bőr Nemikortani és Bőronkológiai Klinika |
Címe: 1085 Budapest, Mária u. 41. |
Tel: (06 1) 2660465 / 5716 mellék |
Fax: (06 1) 2674685 |
E-mail: temerz@bor.sote.hu |
Szervező: Papp Zsombor |
Munkahely neve: Convention Budapest Kft. |
Címe: H-1461 Budapest, Pf: 11.
Web-információ: www.convention.hu |
Tel: (06 1) 2990184, 2990185, 2990186 |
Fax: (06 1) 2990187 |
E-mail: zspapp@convention.hu |
Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum |
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/GYATT2044 |
TISZTELT KOLLÉGÁK!
Az allergiás betegségek egyidősek az emberiséggel, előtérbe kerülésüket (egyetemi oktatásban történő megjelenés, szakorvos képzés) az allergiás betegek számának robbanásszerû emelkedése magyarázza. A betegszám rohamos növekedése az elmúlt évtizedekben a civilizáció fejlődéséhez köthető, összefüggésbe hozható számos új, az immunválaszt befolyásoló szennyező és allergizáló anyag környezeti megjelenésével. Az allergiás, atópiás immunválasz alapja genetikai diszpozíció, a civilizációs hatásként napi expozícióba kerülő, korábban csak elvétve használt kémiai vegyületek (pl. fémek, növényi anyagok, illatok) napjainkra a leggyakoribb allergénekké váltak.
A globális környezetszennyezés nem csak a humán, hanem a növényi biológiai folyamatra is hat, befolyásolva többek között a pollenek morfológiáját és immunrendszerünkre való hatását is. Az allergiás megbetegedések a gazdaságilag fejlett országok lakosságának közel egyharmadát érinti. Hazai vonatkozásban is hasonló arány tapasztalható az asthmás esetek és a rhinitises valamint a kontakt ekzemában, urticariában szenvedő betegek számának folyamatos növekedésével.A gyógyszer és az élelmiszer allergiás esetek gyakoriságának látványos halmozódása szintén jellemző hazai adat.
A kórképek kivizsgálását segítő diagnosztikai lehetőségek tárháza az utóbbi években egyre bővült. Segítségükkel feltárhatók és igazolhatók a különféle allergiás tüneteket provokáló anyagok, ezen metodikák a differenciál diagnosztikus vizsgálatokat is lehetővé teszik, és ezzel a legfontosabb terápia, a prevenció lehetőségét is megteremtik.
A részben környezeti ártalom eredményeként jelentkező allergia mára multidiszciplináris betegséggé vált. A legtöbb allergén számos szervet érintő tünetcsoportot provokál, alkalmanként egy-egy tünet együttes dominanciájával . Az orvosi ellátásban így az allergiás tünetek, tünet együttesek nem csak a bőrgyógyászati gyakorlatban jelentkeznek, növekvő gyakoriságuk a napi betegellátás szintjén a medicinát mûvelő minden kollégát érint. A terápiás feladatok megoldására az összes szakma "gyakorlati allergológiai" ellátási protokollja kialakult. Erre a gyakorlatra alapozva, az orvostudomány több szakágának (gyermekgyógyászat, bőrgyógyászat, pulmonológia, belgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet, klinikaiallergológia-immunológia) tapasztalatait összegezve állítottuk össze nemzetközileg elismert szakemberek tudására alapozva a továbbképző tanfolyam anyagát , célozva az allergiás betegek kivizsgálásának és ellátásának minden szinten történő javítását.
Prof Dr Kárpáti Sarolta
tanszékvezetõ egyetemi tanár
Prof Dr Temesvári Erzsébet
egyetemi tanár |

Magyar Idegsebészeti Társaság |
|
Istanbul Cadaver Course – Spine – Thoracic, Lumbar Sacral Spine Surgery |
Rendezvény kezdete: 2023.02.24. | Rendezvény vége: 2023.02.26. |
Helyszín: Törökország, |
A rendezvény Web oldala: https://istanbulcadavercourse.com/ |
It is our pleasure to announce that the “ Istanbul Cadaver Course – Spine – Thoracic, Lumbar Sacral Spine Surgery” will be held at The Marmara University, Institute of Neurological Sciences and Marmara University, Faculty of Medicine, Department of Anatomy, and Department of Neurosurgery, in Istanbul, February 24-26, 2023.
The course will be organized in collaboration with the World Federation of Neurosurgical Societies (WFNS) Spine Committee, Middle East Spine Society (MESS) and Turkish Neurosurgical Society Spinal and Peripheral Nerve Surgery Group. |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
BSACI Global Collaborative Online Symposium (online, 2023.02.10.) |
Rendezvény kezdete: 2023.02.10. 08:00 | Rendezvény vége: 2023.02.10. 18:30 |
Helyszín: online |
A rendezvény Web oldala: https://bsaciconference.org/ |
Dear Colleagues, The British Society for Allergy & Clinical Immunology (BSACI) will be hosting a unique Global Collaborative Online Symposium on Friday 10th February 2023 at 08:00 – 18:30 GMT to celebrate the 75th Anniversary of BSACI.
This unique symposium is being supported by EAACI, WAO and AAAAI, covering ‘CLINICAL ALLERGY: STATE OF THE ART 2023’. Visit the website, view the programme and register for the EARLY BIRD DISCOUNT click here. The programme includes: - WAO session on Drug Allergy
- EAACI session on Environmental Impact on Allergy
- BSACI session on Challenges in Allergy
- AAAAI session on Immunotherapy
Special Keynote Lecture: Professor Sir Stephen Holgate will discuss effective interventions on the environmental causes of allergy and what we can do as an allergy community, based on a recent landmark global workshop hosted by the now King Charles III in Scotland. Speakers & Chairs include: Riichiro Abe (Japan), Andrew Bird (USA), Ricardo Madrigal Burgualeta (UK), Sharon Chinthrajah (USA), Claudia Gore (UK), Alexandra Santos (UK), Wayne Schreffler (USA), Jurgen Schwarze (SCOTLAND), Isabel Skypala (UK), Stephen Durham (UK), Pascal Demoly (France) Brian Vickery (USA), Glenis Scadding (UK) to name a few. We are delighted to be working together with our global partners to develop this exciting programme and build closer collaborative initiatives, to share world class knowledge for the benefit of the global allergy community. We look forward to welcoming you to this unique online collaboration.
Best wishes, Stefano Del Giacco EAACI President Mohamed Shamji Vice President Congresses |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
24th IMCAS World Congress (Paris, 2023.01.26-28.) |
Rendezvény kezdete: 2023.01.26. | Rendezvény vége: 2023.01.28. |
Helyszín: France, Paris, |
A rendezvény Web oldala: https://www.imcas.com/en/attend/imcas-world-congress-2023 |
The 24th edition of IMCAS World Congress is back, face-to-face in Paris, France. The global learning event will take place from January 26th to 28th, 2023 and will present the latest in dermatology, plastic surgery and aging science.. Join us to explore the future and revolutionize your practice! Register before Sunday, November 26th and take advantage of the early bird rate.
Registration >> Scientific program >> |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
IPC Global Webinar 1: Psoriasis and Heart Disease: Expert Perspectives on Future Research (online, 2023.01.19.) |
Rendezvény kezdete: 2023.01.19. | Rendezvény vége: 2023.01.19. |
Helyszín: online, |
A rendezvény Web oldala: https://www.psoriasiscouncil.org/event/gw1-psoriasis-heart-disease/?utm_source=Master+List&utm_campaign=bc9e0fcff6-EMAIL_CAMPAIGN_2019_03_14_06_00_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_76ed70c5ae-bc9e0fcff6-98187485 |
Regisztráció >>
Időpont: 15:30 - 16:30 CET
Előadók:
Andrew Blauvelt, MD, MBA Oregon Medical Research Center Portland, Oregon, United States
Joel Gelfand, MD, MSCE University of Pennsylvania Philadelphia, Pennsylvania, United States
Michael Garshick, MD NYU Langone Health New York, New York, United States
Mona Ståhle, MD, PhD (Az MDT 2017. évi Tiszteletbeli Tagja) Department of Medicine, Karolinska Institutet Stockholm, Sweden
|
|
|
 |