Magyar Sebész Társaság Sebészeti Etika önkéntes szakmai kurzus (Budapest, 2010/2011. tanév)
Rendezvény kezdete: 2010.09.07.Rendezvény vége: 2010.11.30. Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78., SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika tanterme Tisztelt Kollégák!
Ezúton hívjuk fel szíves figyelmét arra, hogy a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika a 2010/2011. tanévben új, önkéntes szakmai kurzust indít SEBÉSZETI ETIKA címmel. Az előadássorozat ugyan alapvetően a graduális képzésben résztvevők tanrendjébe illeszkedik, ám a mellékelt részletes tematika alapján nyilvánvaló, hogy a műtétes szakmákban dolgozók szélesebb körében is érdeklődést kelthet. A sebész és bioetikus kurzusvezetők a résztvevők aktív bevonásával olyan etikai dilemmák kazuisztikus feldolgozását tervezik, amelyekkel a gyakorlati munkában valamennyi sebész kolléga szembesül.
A képzésen túl kiemelt célunk a tapasztalatcsere is. Mottónk ezért: „tanulva tanítsuk egymást!”
Kurzusvezetők:
Dr. Harsányi László egyetemi docens (I. sz. Sebészeti Klinika)
Dr. Kovács József egyetemi docens (Magatartástudományi Intézet)
Óraszám: 14 x 2 tanóra (hetente két óra egy szemeszteren keresztül)
Kurzus ideje: 2010/11 tanév I. szemeszter, keddi napokon 16:30-18:00
Helyszín: Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti Klinika 1082 Üllői út 78, tanterem
Kurzus felvételének feltétele: Orvosi etika stúdiumok teljesítése (kollokvium), s legalább egy szemeszter sebészeti tanulmányok.
A kurzus leírása: A kurzus célja bevezetést nyújtani a sebészeti etika alapvető dilemmáiba. Mindegyik óra a problémák rövid bemutatásával kezdődik, általában egy-egy eset segítségével, majd ezt követi az adott kérdés elméleti kifejtése. Ez a kazuisztikus megközelítés különösen alkalmas az etikai problémák azonosítására és elemzésére.
A kurzus eredményeként a hallgatók képesek lesznek a sebészetben előforduló főbb etikai problémák felismerésére, s rendelkezni fognak azzal a logikai-fogalmi apparátussal, mely lehetővé teszi e gyakori dilemmák hatékonyabb elemzését és feloldását.
Ajánlott: orvostanhallgatóknak, rezidenseknek, szakorvosjelölteknek, szakorvosoknak
A tematika elérhető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Van másik?! Konferencia a gyógyszerek helyettesíthetőségéről
Rendezvény kezdete: 2010.09.07.Rendezvény vége: 2010.09.07. Szakterület(ek): Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Háziorvostan
Tudományos információ: Nagy Tímea Munkahely neve: Medical Tribune Hungary Címe: 1037 Budapest, Montevideo u 3/b Tel: 430-4510 Fax: 430-4519 E-mail: t.nagy@medical-tribune.hu Szervező: Nagy Tímea Munkahely neve: Medical Tribune Hungary Címe: 1037 Budapest, Montevideo u 3/b Tel: 430-4510 Fax: 430-4519 E-mail: t.nagy@medical-tribune.hu Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11., Boscolo Hotel Budapest A rendezvény Web oldala: http://www.medicalonline.hu/rendezveny/helyettesitheto_gyogyszerek?utm_source=endokrinologia.hu&utm_medium=konferenciaaj%C3%A1nl%C3%B3&utm_campaign=helyettesithetoseg Törvényi előírás, hogy a generikus gyógyszer különbözzön az eredetitől méretében, színében, formájában és különbözhet a vivőanyaguk is. Vajon mennyire befolyásolja mindez a hatékonyságukat?
A generikumok 30-90 százalékkal kerülnek kevesebbe az originális készítményeknél. Mi szabja meg az árukat?
Miért különböző a kémiai és biológiai készítmények helyettesíthetősége?
Hogyan válasszunk helyettesítő készítményt, és mikor mire váltsunk?
Lehet-e hatékonyabb a generikus, mint az originális?
Gondolkodjon velünk! - 2010. szeptember 7-én a Medical Tribune orvosok, gyógyszerészek és gyógyszeripari szakemberek számára rendezendő konferenciáján.
A konferencia orvosi és gyógyszerészi akkreditációja folyamatban.
További részletek ide kattintva >>
Magyar Reumatológusok Egyesülete Gyermek-reumatológiai továbbképzés
Rendezvény kezdete: 2010.09.03.Rendezvény vége: 2010.09.03. Helyszín: 1023 Budapest, Ürömi u. 56., Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány Székháza A Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány 1 napos konferenciás továbbképzése reumatológus szakorvosok és szakorvosjelöltek számára Dr. Orbán Ilonka szervezésében.
Helyszín: 1023 Budapest, II. Ürömi u. 56
Időpont: 2010. szeptember 3. péntek
Program:
9.00 - 9.45
Autoimmun betegségek gyermekkori vonatkozásai
Dr. Kiss Emese PhD. egyetemi docens
9.45 - 10.30
Juvenilis idiopathias arthritis (JIA) diagnózisa,
differenciál-diagnózisa
Dr. Sevcic Krisztina
10.35 - 11.00
Térd synovitiszek vizsgálata gyermekkorban
Dr. Bálint Péter PhD.
11.05 - 11.25
Fiatalkori spondylitis ankylopoetica
Dr. Mandl Péter PhD.
11.25 - 11.40 Szünet
11.40 - 12.00
JIA szemészeti szövődményei és azok kezelése
Dr. Vogt Ferenc PhD.
12.05 - 12.30
JIA gyógyszeres kezelése
Dr. Orbán Ilonka
12.35 - 13.00
Ortopédsebész lehetőségei a JIA kezelésében
Dr. Böröcz István PhD.
13.05 - 13.30
JIA gyógytornája
Dr. Mészárosné Tallián Zsuzsa
13.35 - 14.00
Hazai gyermek-reumatológiai ellátás adatai
Dr. Héjj Gábor
14.00 - 16.00
Esetismertetések
A továbbképzésen résztvevők 16 kreditpontot kapnak.
Részvételi díj: 3000 Ft
Várjuk részvételét fenti programunkon!
Jelentkezni a Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítványnál lehet:
1023 Budapest Ürömi u. 56.
Telefon: 326-33-96 Fax: 335-08-76
E-mail: mra@reumatologia.hu
Magyar Reumatológusok Egyesülete MRE Klinikai Immunológiai Szekció Közgyűlése (Sopron 2010.09.25.)
Rendezvény kezdete: 2010.09.02.Rendezvény vége: 2010.09.25. Helyszín: 9400 Sopron, Liszt F. u. 1., Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Az MRE Klinikai Immunológiai Szekció vezetősége szeretettel meghívja a Szekció 2010. évi Közgyűlésére 2010. szeptember 25. szombat 18.00-18.20 között, közvetlenül az MRE Közgyűlését követően .
Helyszín: Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ, előadóterem, Sopron, Liszt Ferenc u. 1.
Napirend:
1. Beszámoló a Szekció éves tevékenységéről
2. A szekció további működésének tervei
Az MRE Klinikai Immunológiai Szekció Vezetősége:
Prof. dr. Czirják László elnök
dr. Kiss Emese
dr. Kovács László
Prof. dr. Szekanecz Zoltán
dr. Polgár Anna titkár
Magyar Stroke Társaság Mind&Brain 56th International Neuropsychiatric Congress (Pula, 2016. június 15-18.)
Rendezvény kezdete: 2016.06.15.Rendezvény vége: 2016.06.18. Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Horvátország, Pula, A rendezvény Web oldala: http://pula-cong.com/ Helyszín: Hotel Histria-Plaza 52000 Pula Verudela Croatia
Dear friends and colleagues,
It is with a great pleasure that we invite you to take part in the Mind & Brain 56th International Neuropsychiatric Congress to be held June 15-18 2016 in the beautiful city of Pula on the Croatian seaside. This year the congress presents an entirely different concept, elaborating three main themes: Neuropsychoanalysis, Neuroinflammation and Neurorepair.
The final program is almost ready!
The congress will include presentations from top scientists, discussions, cases and workshops. It is expected to gather some 400 guests from Croatia and abroad and will be a unique opportunity for all those involved in neurology and psychiatry to share experience, knowledge and solutions to challenges in clinical practice, as well as share the latest scientific achievements and explore how such achievements can be applied. Valuable prizes will be awarded to the best scientific posters selected during the congress. All accepted and presented posters will be considered for the Best Poster Awards.
In the months ahead, we invite you to learn more about the program. All information will be available on the website: http://pula-cong.com/ >>
On behalf of the INPC Kuratorium we wish you a warm welcome at the 56th INPC!
Yours sincerely,
Vida Demarin MD, PhD, FAAN, FAHA, FESO, FEAN
INPC Secretary General
Professor of Neurology
President of the International Institute for Brain Health
Fellow of the Croatian Academy of Sciences and Arts
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság Romanian Plastic and Aesthetic Congress (Bucharest, 8-10 June, 2016)
Rendezvény kezdete: 2016.06.08.Rendezvény vége: 2016.06.10. Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
Helyszín: Romania, Bucharest, A rendezvény Web oldala: http://www.chirurgieplasticaestetica.ro We invite you to attend the first great scientific event organized in partnership by the Romanian Aesthetic Surgery Society-RASS and the Romanian Association of Plastic Surgeons-ROAPS.
During June 8th – 11th 2016, in Bucharest, at Pullman Hotel, there are to be held:
XIVth Congress of the Romanian Association of Plastic Surgeons-ROAPS and
Xth Congress of the Romanian Aesthetic Surgery Society-RASS
ISAPS Symposium - International Society of Aesthetic Plastic Surgery
EASAPS Meeting - European Association of Societies of Aesthetic Plastic Surgery
ROAPS Congress will host the First Conference of Plastic Surgery Residents, and the RASS Congress will host an EASAPS Meeting - European Association of Societies of Aesthetic Plastic Surgery Societies.
Preliminary program >>
Faculty presentations >>
Congress website, online registration: www.chirurgieplasticaestetica.ro >>
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság ISAPS course (Mykonos Island, Greece, 2-4 June 2016)
Rendezvény kezdete: 2016.06.02.Rendezvény vége: 2016.06.04. Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
Helyszín: Greece, Mykonos Island, A rendezvény Web oldala: http://www.mykonosisaps2016.org The ISAPS course will take place in Mykonos Island, Greece from 2-4 June 2016.
Venue: the Royal Myconian Resort & Thalasso Spa Center is a luxury hotel in cosmopolitan Mykonos that combines Cycladic authenticity and contemporary design
Registration deadline: May 12th 2016
Topics:
◾Abdominoplasty & Body Contouring
◾Aesthetic Breast Surgery
◾Aesthetic Reconstructive Surgery
◾Asian Aesthetic Surgery
◾Cosmetic Medicine - (fillers, neurotoxins, lasers, medical skin care)
◾Face and Neck Rejuvenation
◾Fat Transfer
◾Genital Surgery
◾Hair Restoration
◾Minimal Invasive Procedure
◾New Technology New Device
◾Otoplasty
◾Patient Safety & Complications
◾Periocular Rejuvenation
◾Practice Management
◾Research
◾Rhinoplasty
Website: http://www.mykonosisaps2016.org >>