A Magyar Család- és Tudományos Nővédelmi Társaság /MCSNTT/ pályázatot hirdet a marketing szakma iránt nyitott elsősorban egyetemista és főiskolás diákok számára „Biztonságos szerelem” témakörben. Ez a kiírás a „Ne ess pánikba” országos TCR reklámkampány folytatása, amely az abortuszok visszaszorítását tűzte a zászlajára.
Az utódok létrehozása mellett az ember esetében a szexualitás másik célja az örömszerzés, amely elengedhetetlen része az emberi boldogságnak. Az örömszerzés csak görcsök, félelmek nélküli szexuális kapcsolatban teljesülhet. Az MCSNTT ezzel a megmozdulással és ezzel a kiírással szeretné felhívni a figyelmet az abortusz veszélyeire, a fogamzásgátlás módszereire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott. A megfelelő felvilágosítással, szexuális neveléssel megelőzhető lenne a nem kívánt terhesség. A magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről. Ennek részben az az oka, hogy nagyon sok családban a szexualitás tabutéma, holott ajánlott, hogy a szülők erről is őszintén beszéljenek a gyermekeikkel, az intim együttlét kockázatairól, és közösen fedezzék fel a gyermekeikkel a felnőtté válás szép, ám felelősséggel járó korszakát.
Minden tizenévesnek esélyt kell adni arra, hogy megismerje a modern fogamzásgátlási módszereket, és nőgyógyásza segítségével választhasson is közülük. Szülőnek, egészségügyi szakembereknek, pedagógusoknak közös felelőssége, hogy a maga módján tegyen a nem kívánt terhesség megelőzéséért. A terhesség művi megszakítása – ha tudat alatt is – a nő egész életére hatással lehet, nem csupán biológiai, hanem lelki gondokat is okoz. Ennek elkerülése a cél, ezt segítené ez a pályázat is. Éppen ezért minden jó ötletet szívesen venne a Társaság, amely szeretné a díjazott kreatív ötleteket beépíteni a következő kampányába.
Az MCSNTT ezzel a kiírással meg kívánja mozgatni a fiatalok fantáziáját, szeretné, ha minél többen ringbe szállnának, és kreatív koncepcióba öntenék gondolataikat. Kíváncsiak arra, hogy a versenyzők, hogyan képzelik el a biztonságos szerelmet, mit tennének, hogy egyre kevesebben vegyenek részt terhesség-megszakításon.
Több kategóriában is várják az ötleteket, lehet grafikával, fotóval, reklámspottal nevezni, de ha van elképzelésetek egy jól felépített vírus vagy gerillamarketingre, azt is szívesen veszik a szervezők.
A leadási határidő december 5., ekkora várják az anyagokat elektronikus formában a
palyazat@neesspanikba.hu e-mail címre. Érdemes pályázni, hiszen számtalan nyeremény vár a versenyzőkre, meglephetitek magatokat karácsonyi ajándékkal, hiszen az eredményhirdetés december 18-ra várható.
További információ:
www.neesspanikba.hu
További sajtóinformáció:
Fadgyas Zsuzsa
mobil: +36 (20) 933 9619
e-mail:
zsuzsa.fadgyas@diamondagency.hu
http://www.diamondagency.hu
Havasi Laura
mobil: +36 (30) 749 3470
e-mail:
laura.havasi@diamondagency.hu
http://www.diamondagency.hu