Magyar Immunológiai Társaság Rendkívüli MIT közgyűlés (Budapest, 2016.12.01.)
Rendezvény kezdete: 2016.12.01.Rendezvény vége: 2016.12.01. Helyszín: 1007 Budapest, Margitsziget, Danubius Grand Hotel Margitsziget Kedves Tagtársaink,
Rendkívüli közgyűlést kell tartanunk a MIT alapszabályának módosítása miatt, melyet az új Ptk ír elő. A (megismételt) közgyűlésre december 1-én 11 órakor, a MESIA konferencia megnyitója előtt kerül sor a Margitszigeten, a meghívót ld. csatolva.
Az alapszabály módosítására két ok miatt került sor: a megváltozott Ptk új előírásai miatt minden civil szervezetnek kötelező megújítani az alapszabályát (2017 március előtt), hogy az megfeleljen az új formának (főleg jogorvoslati lehetőségek beépítése, stb.). A másik ok a vezetőség szándékából fakadt: a választási rend megújítása, egyszerűsítése. Ennek céljából két lépcsősre (előválasztás majd közgyűlési megerősítés) bontottuk a választást, a lényegi munkát a választó közgyűlés előtti időben és a vándorgyűlés első napján (regisztrációkor) kell majd végezni, és a közgyűlés rövid idő alatt, hatékonyan tud majd választani. Ennek a részletes szabályai vannak leírva az új szövegben. További lényeges változtatás lenne az e-mail útján való határozathozatal lehetőségének megteremtése.
Az alapszabály szövegében félkövér kiemeléssel láthatók az új részek (ld. melléklet). A közgyűlésen az alapszabály módosításáról egyben fogunk szavazni. Ha valamely tagtársunk előre írásban kéri, akkor bármely javaslatról/pontról külön-külön szavazunk, és csak a maradékról egyben.
A közgyűlés fontosságára tekintettel megjelenésükre feltétlen számítunk!
Szívélyes üdvözlettel,
Prohászka Zoltán, MIT megválasztott elnöke és Kacskovics Imre a MIT leköszönő elnöke
Meghívó
Tisztelt Tag!
A Magyar Immunológiai Társaság (1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.) meghívja Önt a 2016. december 01. napján 09.00 órakor Danubius Grand Hotel Margitsziget>> -ben (1007 Budapest-Margitsziget) tartandó közgyűlésre .
A közgyűlés napirendi pontjai:
1. Döntéshozatal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek megfelelő továbbműködésről
2. Döntéshozatal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek megfelelő Alapszabály módosításról, valamint egyéb szervezeti, és eljárási szabályok módosításáról, továbbá döntéshozatal a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt új Alapszabály elfogadásáról.
A közgyűlés megtartásának módja: A tagok vagy törvényes képviselőik illetve meghatalmazottjaik közvetlen, személyes jelenlétével megtartott közgyűlés.
Tájékoztatom, hogy a közgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak több mint a fele jelen van.
Amennyiben a közgyűlés az eredetileg meghirdetett időpontban nem határozatképes, úgy a Magyar Immunológiai Társaság elnöke a jelen meghívóban meghirdetett közgyűléssel azonos napon, helyszínen és napirenddel 2016. december 01. napján 11.00 órakor megismételt közgyűlést hív össze és a Társaság megismételt közgyűlést tart, amely közgyűlés az eredeti napirenden szereplő kérdésekben a megjelentek számától függetlenül – a Társaság működőképességének biztosítása érdekében - határozatképes
Budapest, 2016. november 16.
Prof. Dr. Kacskovics Imre sk.
az Egyesület elnöke megbízásából
Prof. Dr. Berki Tímea sk. főtitkár
Melléklet:
M1 - Az új Alapszabály tervezete >>
Magyar Reumatológusok Egyesülete 3rd Meeting of Middle - European Societies for Immunology and Allergology
Rendezvény kezdete: 2016.12.01.Rendezvény vége: 2016.12.03. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Reumatológia
Helyszín: Budapest, Margitsziget A rendezvény Web oldala: http://www.mesiaconference2016.hu Kedves Kollégák! Nagy örömmel invitáljuk Önöket a Közép-Európai Immunológiai és Allergológiai Társaságok 3. Kongresszusára. Időpont: 2016. december 1-3. Helyszín: Danubius Health Spa Resort Margitsziget Fontos határidők: Absztraktbejelentési határidő: 2016. június 30. Kedvezményes jelentkezés határideje: 2016. június 30. Végső jelentkezési határidő: 2016. október 31. A konferencia fő szervezői: Kacskovics Imre MIT elnök és Zeher Margit MAKIT elnök További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: http://www.mesiaconference2016.hu >>
Magyar Reumatológusok Egyesülete 3rd Meeting of Middle - European Societies for Immunology and Allergology
Rendezvény kezdete: 2016.12.01.Rendezvény vége: 2016.12.03. Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Reumatológia
Helyszín: Budapest, Margitsziget A rendezvény Web oldala: http://www.mesiaconference2016.hu Kedves Kollégák! Nagy örömmel invitáljuk Önöket a Közép-Európai Immunológiai és Allergológiai Társaságok 3. Kongresszusára. Időpont: 2016. december 1-3. Helyszín: Danubius Health Spa Resort Margitsziget Fontos határidők: Absztraktbejelentési határidő: 2016. június 30. Kedvezményes jelentkezés határideje: 2016. június 30. Végső jelentkezési határidő: 2016. október 31. A konferencia fő szervezői: Kacskovics Imre MIT elnök és Zeher Margit MAKIT elnök További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: http://www.mesiaconference2016.hu >>
Magyar Dermatológiai Társulat 3rd Meeting of Middle - European Societies for Immunology and Allergology (Budapest, 2016.12.01-04.)
Rendezvény kezdete: 2016.12.01.Rendezvény vége: 2016.12.04. Tudományos információ: Prof. Dr. Zeher Margit MAKIT elnök Helyszín: Budapest, Kedves Kollégák!
Örömmel tájékoztatom a kollégákat, hogy a 2013. október 10-13. között Opatijában megrendezett 2nd Meeting of Middle - European Societies for Immunology and Allergology című Konferencián Magyarország elnyerte a következő, 2016-os konferencia rendezési jogát.
A konferencia főszervezője: Prof. Dr. Zeher Margit MAKIT elnök
Tervezett időpontja: 2016.12.01-04., Budapest.
Magyar Dermatológiai Társulat A nyomor ellátása. Leszakadó néprétegek - a mélyszegénység sajátos ellátási igényei és hatása a közegészségügyre
Rendezvény kezdete: 2016.11.30. 09:00Rendezvény vége: 2016.11.30. 16:00 Tudományos információ: dr. Simek Ágnes Ph.D, orvosszervező Munkahely neve: MOTESZ és a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság E-mail: simek.agnes@gmail.com Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Johan Béla terem A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének interdiszciplináris fóruma
a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság VIII. konferenciája
Program:
Ellátási igények
9:00 dr. A túlélés lehetőségei halmozottan hátrányos helyzetű emberek számára a mai egészségügyi ellátásban dr. Simek Ágnes Ph.D., c. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék
9:30 Többszörös hátrány a prostitúciós iparban prof. dr. Forrai Judit, csoportvezető egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Népegészségtani Tanszék
10:00 Roma gyermekek egészségi állapota, orvosi alapellátása dr. Huszár András, házi gyermekorvos, a HGYE volt elnöke
11:30 A lakóhely szerepe a mélyszegénységben élők kórházi és ambuláns ellátásában dr. Frankfurter Márta, osztályvezető főorvos, Kenessey Albert Kórház, Infektológiai Osztály, Balassagyarmat
11:00 Megbeszélés
11:30 Szünet
Megoldási lehetőségek
12:00 A nyomor kezelése dr. habil. Krémer Balázs, habilitált egyetemi docens, Szociológia Tanszék, Debreceni Egyetem
12:30 A megelőzés legfontosabb eleme: oktatás képzés az óvodától Orbán Zsuzsanna nyugalmazott magyar tanár
13:00 A szociális munka szakmai és etikai elveinek érvényesítése a mélyszegénység kezelése során Nemes Judit, oktatási rektorhelyettes, Wesley János Lelkészképző Főiskola
13:30 Társalmi szervezetek lehetőségei szegény néprétegek egészségügyi ellátásának biztosításában Misetics Bálint, szociológus
14:00 Megbeszélés
A tanfolyam háziorvosok, gyermekorvosok, belgyógyászok, infektológusok és népegészségügyi szakorvosok számára 6 pontra akkreditált. Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság International Conference on Infectious Disease
Rendezvény kezdete: 2024.03.06.Rendezvény vége: 2024.03.07. Tudományos információ: Zeenat Zeenat Williams Munkahely neve: Scitechseries Címe: India, London, London, UK Tel: 04420458748 E-mail: williamszeenat96@gmail.com Szervező: Zeenat Zeenat Williams Címe: UK, London, London, UK Tel: 04420458748 E-mail: williamszeenat96@gmail.com Helyszín: UK, 71-75 London, London, UK, Scitechseries Publishing Limited A rendezvény Web oldala: https://www.scitechseries.com/infectious-disease Join us at the “International Conference on Infectious Diseases”, held in London, UK on March 06-07, 2024, under the theme "Advancing breakthroughs in the field of Infectious Diseases," organized by Scitechseries. This HYBRID EVENT allows you to participate as In-person in London, UK or Virtually from your home or workplace.
This event offers a prime platform for scientists, researchers, and industry representatives to converge, exchange ideas, and showcase their research.
As a speaker, you'll engage with global experts, enhancing your reputation in Infectious diseases Access workshops, and Q&A discussions, gaining insights from fellow thought leaders. Present workshops for in-depth discussions or engage in panel debates.
By participating you will unlock benefits like real networking, collaborating face-to-face with international experts, discussing cutting-edge challenges, technologies, and research across scientific domains. Elevate your profile, expand your knowledge, and make meaningful connections in the field.
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ICE 2024 | Endocrinology Conference, Dubai, 1-3 March 2024
Rendezvény kezdete: 2024.03.01.Rendezvény vége: 2024.03.03. Helyszín: UAE, Dubai, A rendezvény Web oldala: https://icecongress.com/ Dear Colleague, As you attended the ICE Congress in the past, you know from previous experience that ICE Congress offers top-quality science , excellent lectures from international experts and many opportunities to share, connect and grow professionally. The 21st International Congress of Endocrinology (ICE 2024) will take place on 1-3 March 2024 in Dubai. With the abstract submission deadline on 12 September 2023 , we would like to ask for your valuable support to help advance endocrine science and clinical practise. You can do that by submitting an abstract and sharing this opportunity with your professional network. Review the abstract topics and take the next step to push forward your career.Join us now and submit your abstract by 12 September 2023. Congress website ISE TRAVEL GRANTS
As part of its mission, the International Society of Endocrinology is committed to providing support to young investigators and researchers, particularly from underserved regions, to present their research to an international audience. ISE is delighted to make the ISE Travel Grants Program available again for the upcoming ICE 2024 congress in Dubai. The Program is now open for applications through the abstract submission system of the congress.
MORE INFORMATION
Meet the Committee
Why attend
About the venue
Magyar Radiológusok Társasága Minimally-invasive treatments of the Thyroid and Save the Thyroid Course 2024 (Milan, Italy – February, 15th -16th 2024)
Rendezvény kezdete: 2024.02.15.Rendezvény vége: 2024.02.16. Helyszín: Italy, Milan, Minimally Invasive Thyroid Treatments (MITT) are increasingly applied in the clinical practice all over Europe for the treatment for benign and malignant thyroid diseases. The MITT group has been founded in 2018 in Italy, to promote multidisciplinary partnership among physicians with different expertise who share the interest in MITT and to improve the clinical, diagnostic, and therapeutic management of benign and malignant thyroid and parathyroid glands diseases. During the 2024 MITT meeting, the present guidelines on both benign and malignant thyroid disease management will be presented, and the most widely used techniques for ablation will be presented by renowned experts in the field. Also, the most updated evidence on the application of MITT in benign thyroid nodules, autonomously functioning thyroid nodules, and malignant tumours will be illustrated. Furthermore, a series of real-life clinical cases will be presented and discussed between the expert panel and the participants. During the second day, the organization of a thyroid ablation clinical practice will be discussed, with particular focus on preoperative and postoperative patients’ management, possible type of anaesthesia, with the discussion of a video-recorded treatment. In the end, a series of “hot topics” on minimally invasive treatments of the thyroid will be presented and discussed with the participants, including treatment of parathyroid adenomas, complications of MITT and their management, and the problem of nodule regrowth. Hands-on workshops will also be available at the end of the meeting for those who will want to try the different available technologies and techniques on dedicated phantoms. For information: ORGANIZING SECRETARIAT Arseducandi Srl, www.arseducandi.it e-mail: info@arseducandi.it +39 02 58189248