Magyar Radiológusok Társasága 14th Congress of the World Federation of Interventional and Therapeutic Neuroradiology (Budapest, 2017.10.16-19.)
Rendezvény kezdete: 2017.10.16.Rendezvény vége: 2017.10.19. Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Radiológia
Helyszín: 1051 Budapest, Pesti Vígadó, Vígadó tér 2. A rendezvény Web oldala: http://www.wfitn2017.hu/ Tisztelt Kollégák, kedves Barátaim,
Mint arról bizonyára már értesültetek, a Neurointervenciós Világszövetség 2017. október 16-19. között Budapesten rendezi XIV. Kongresszusát (http://www.wfitn2017.hu >> ).
A hazai neurointervenció maroknyi lelkes csapata mindig is igyekezett aktivan részt venni ezen a fórumon, a világ bármely távoli zugában került is sorra. Most azonban kivételes lehetőség kinálkozik arra, hogy a szélesebb szakmai közönség is megismerkedhessék a neurointervenció rohamosan gyarapodó lehetőségeivel, álljon bár érdeklődése középpontjában az akut stroke, az idegrendszeri érmalformációk, vagy épp a gerinc betegségeinek képvezérelt, minimálisan invaziv kezelése.
Annak érdekében, hogy minél több hazai résztvevőt láthassunk vendégül, Magyarországon dolgozó kollégáink számára kedvezményes részvételi dijat biztosítunk 50 000,- Ft értékben , támogatónk az OTP Bank és a Sántha Kálmán Alapítvány segítségével.
A kedvezményezettek létszáma korlátozott, azokat érkezési sorrendben osztjuk el, ezért kérjük mihamarabb regisztráljatok a http://www.wfitn2017.hu/registration/ >> oldalon.
Kérjük, hogy a regisztráció során a “Registration fee / Note” mezőbe irjátok be:
“Kedvezményezett magyar résztvevő”
Ugyanitt várjuk minél nagyobb számban abstraktjaitokat is a közelgő, május 15-i határidőig!
Az októberi viszontlátásig üdvözölnek a szervezők:
Szikora István
WFITN2017 President,
Kulcsár Zsolt
Vice President, WFITN 2017
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium (Ausztria, 2017.10.14.)
Rendezvény kezdete: 2017.10.14.Rendezvény vége: 2017.10.14. Szakterület(ek): Belgyógyászat, Sebészet
Helyszín: Ausztria, St. Wolfgang Kedves Kollégák!
Trubel és Hölzenbein professzor szívélyes meghívására hívjuk föl a figyelmet.
A 28 éve megrendezésre kerülő Német-osztrák-svájci-magyar Érsebészeti Szimpózium idén október 14-én az osztrák St. Wolfgangban kerül megrendezésre.
A magyar és német érsebészet úttörői által alapított, 2 évente megrendezésre kerülő rendezvénynek felváltva Németország, Ausztria és Magyarország ad otthont.
Az üléssorozat során aktuális érsebészeti témák kerülnek napirendre. A tudományos eszmecsere mellett különös hangsúlyt fektetnek a személyes és baráti kapcsolatok ápolására is a hangulatos környezetben.
A 2017-es szimpózium is közvetlenül az Osztrák Érsebészeti Társaság éves gyűlését követően kerül megrendezésre, amelyre szintén szeretettel várják Önöket.
A magyarországi kollégáknak mindkét rendezvény látogatása díjmentes.
Várjuk az érdeklődők jelentkezését.
Információért kérem, forduljanak a szervező Trubel professzor úrhoz az alábbi elérhetőségen:
Prim. Univ. Prof. Dr. Wolfgang Trubel, Facharzt für Chirurgie und Gefäßchirurgie, Hainburgerstrasse 21, 1030 Wien, E: dr.trubel@vienna.at
Dr. Szeberin Zoltán
MAÉT főtitkár
A meghívó letölthető ide kattintva >>
Magyar Dermatológiai Társulat MDT őszi rezidens továbbképzés: Lézerek bőrgyógyászati alkalmazása (Bp., 2017.10.13.)
Rendezvény kezdete: 2017.10.13.Rendezvény vége: 2017.10.13. Tudományos információ: Prof. Dr. Remenyik Éva Munkahely neve: DE KK Bőrgyógyászati Klinika Munkahely neve: MDT Főtitkári Iroda E-mail: mdtfotitkar@gmail.com Helyszín: 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14. földszint, Janssen Akadémia (Krisztina Palota) A rendezvény Web oldala: http://www.derma.hu/kongresszus.aspx?web_id=&cid=16126&p=0 A 2017. évi őszi MDT rezidens továbbképzés témája a "Lézerek bőrgyógyászati alkalmazása".
A jelentkezés lezárult 2017.09.30-án. Határidőn túli jelentkezésre nincs lehetőség.
A továbbképzésre a szakvizsgával még nem rendelkező REZIDENSEK, SZAKORVOS JELÖLTEK és PHD HALLGATÓK jelentkezését vártuk. (Továbbiakban: "rezidensek"). Csak az érvényes MDT tagsággal rendelkezők jelentkezhettek és vehetnek részt a rendezvényen. (2017 évre és visszamenőleg sem lehet tagdíj hátralék)
Jelentkezni a rendezvény előtt a kapcsolódó online űrlap kitöltésével+beküldésével lehetett.
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 30. A rendezvény ingyenes. Csak a határidőig regisztráló (alábbi online űrlapot kitöltő és beküldő) jelentkezők vehetnek részt. A jelentkezésről október 4-ig visszaigazolást küldünk emailben.
A rezidens résztvevők parkolását a helyszínen nem tudják biztosítani.
Az MDT rendezvényein az MDT tagok számára meghirdetett kedvezményes részvételt, regisztrációs díjakat csak abban az esetben választhatják, ha tagdíjukat 2017-re és visszamenőleg is befizették.
Tudományos Bizottság (szervezők): Prof. Dr. Remenyik Éva, Prof. Dr. Kemény Lajos
Az előadások vázlatai elektronikusan elérhetők lesznek az MDT honlapon belépést követően: www.derma.hu/ - szakmai - rezidens továbbképzés előadások - 2017 (nyomtatott handout nem készül).
A végleges program itt az MDT kongresszusi naptárban elérhető:
Program
9:45–10:15 Érkezés, regisztráció
10:15-11:00 Laser fizika (45 perc)
előadó: Ignácz Ferenc (SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék)
11:00-11:45 A laserek orvosi alkalmazásának elméleti alapjai (45 perc)
előadó: Kinyó Ágnes, Gyulai Rolland (PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika)
(A fény és szövetek interakciója, kromofórok, alapfogalmak (ablatív, non ablatív, TRT, stb.), a bőrgyógyászatban alkalmazott leggyakoribb lézerek és IPL)
11:45-12:15 Non-ablatív rejuvenáció, hegkezelés (30 perc)
előadó: Altmayer Anita (SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika)
12:15-12:45 Vasculáris léziók (30 perc)
előadó: Hudacsek Katalin
12:45-13:00 Kérdések, vita
13:00-13:45 Ebédszünet
13:45-14:15 Pigment foltok, tetoválás eltávolítás (30 perc)
előadó: Garay Géza
14:15-14:30 CO2 laser (15 perc)
előadó: Garay Géza
(rejuvenáció)
14:30-14:45 Er:Yag lézer alkalmazása bőrgyógyászati betegségekben és rejuvenálásban (15 perc)
előadó: Szabó Éva (Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinika)
(teljes ablatív és frakcionált ablatív mód hatásai,alkalmazása)
14:45-15:15 Szőrtelenítés fényenergia felhasználásával (30 perc)
előadó: Remenyik Éva (Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinika)
15:15-15:45 Gyulladásos kórképek (30 perc)
előadó: Kemény Lajos (SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika)
15:45-16:00 megbeszélés, vita (15 perc)
16:00-16:15 teszt (15 perc)
16:15 programzárás
„A Rendezvény a Janssen-Cilag Kft. támogatásával kerül megrendezésre a Janssen Akadémia épületében (1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.).” Kapcsolódó linkek (1)
Magyar Gyermekorvosok Társasága 16. Horvát-Német-Magyar Gyermekgyógyász Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2017.10.13.Rendezvény vége: 2017.10.15. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Horvátország, Cavtat, Helyszín:
Cavtat, Horvátország
Időpont: 2017. október 13-15.
Hivatalos nyelve: angol
Jelentkezni lehet előadással 2017. május 31-ig, Dr. Szabó Lászlónál. E-mail: szabo.laszlo.md@gmail.com
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság SRBSAPS International Congress
Rendezvény kezdete: 2023.10.19.Rendezvény vége: 2023.10.21. Helyszín: Belgrade, A rendezvény Web oldala: https://www.srbsaps.rs/congress-2023/ Dear all, On behalf of the Serbian Association of Plastic Aesthetic Surgeons, we are delighted to invite you to attend the SRBSAPS International Congress to be held in Belgrade the capital city of Serbia from the 19-21. October 2023 in hotel Hyatt. The theme of the conference is “Face, Nose, Breast, Body: Around this theme the conference will deliver a high quality programme, featuring international speakers across plenary sessions and symposia. Other features of the programme will be discussions and debates, industry symposia. The SRBSAPS International Congress will provide opportunities to hear experts and to catch up on the latest science, as well as to become better informed about areas of controversy. The conference will include social events and plenty of possibilities to meet old friends and to make new ones. Belgrade is a vibrant, modern city with a long and interesting history. You will find plenty to do outside of the conference. I look forward to welcoming you in Belgrade in October 2023. Official Congress Website: https://www.srbsaps.rs/congress-2023/ Dr Sinisa Kojic President SRBSAPS
doki.NET 2nd International Conference on Gastroenterology and Hepatology”
Rendezvény kezdete: 2023.10.16.Rendezvény vége: 2023.10.17. Szakterület(ek): Egészségügyi menedzsment, Gasztroenterológia, Belgyógyászat
Tudományos információ: Eva Jones Munkahely neve: Scopus Conferences Címe: Rome, Rome, Rome, Italy Tel: 07452385248 E-mail: gastrohepato@globalexpertsmeet.com Szervező: Eva Jones Munkahely neve: Scopus Conferences Címe: Italy, Rome, Rome, Italy Tel: 7452296024 E-mail: gastrohepato@globalexpertsmeet.com Helyszín: Italy, 011008 Rome, Rome, Italy, Scopus A rendezvény Web oldala: https://gastroenterology.scopusconferences.org We are glad to invite you to be a Speaker at our upcoming conference “2nd International Conference on Gastroenterology and Hepatology” during October 16-17, 2023 at Online Event. We will be glad if you can kindly let us know your availability and acceptance towards this invitation.
https://rebrand.ly/gastrohepato
For more details: https://gastroenterology.scopusconferences.org
PS: Video Presentation: By any reason, if you are unable to join us as a virtual speaker for Gastro Hepato 2023.
Regards
Eva Jones
Program Director | Gastro Hepato 2023
Scopus Conferences
WhatsApp: +44745-229-6024
Email: gastrohepato@globalexpertsmeet.com
Magyar Nephrologiai Társaság 51st EDTNA/ERCA International Conference
Rendezvény kezdete: 2023.10.14.Rendezvény vége: 2023.10.17. Helyszín: Lithuania, Vilnius, A rendezvény Web oldala: https://www.edtnaerca.org/conferences/conferences-vilnius-2023 Dear Colleagues & Friends, It is with great pleasure and pride that we invite you to join us in Vilnius, Lithuania where the 51st EDTNA/ERCA International Conference will take place. The theme of our Conference is “Kidney Care in a challenging world – economic & sustainable implications”. The theme highlights two main topics: economy and sustainability, which are related, sometimes in conflict. But as healthcare professionals we need to consider them as pivotal. Our Conference will take place at the Radisson Blu Hotel Lietuva, which is a standing conference hotel located right by the city centre. Thanks to its unique and varied interior it is the ideal venue for organising conferences. The UNESCO-listed medieval old town of Vilnius is one of Eastern Europe’s biggest and best preserved. Vilnius is a compact and walkable city, filled with urban green spaces and a healthy dose of impressive architecture, tasty eats and all kinds of exciting leisure activities. 46 % of Vilnius is made up of green spaces, so you can definitely expect a breath of fresh air. Please join us at the 51st EDTNA/ERCA International Conference and experience our Scientific Programme, including Educational Sessions and Workshops. Meet our Industry Partners at the Exhibition, share experiences among each other, and meet old and new friends! We are very much looking forward to welcoming you to Vilnius. Ilaria de BarbieriEDTNA/ERCA President
Website: Conference