| |
| Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság |
|
| MPHEST 2023. évi Kongresszusa |
Rendezvény kezdete: 2023.10.27. | Rendezvény vége: 2023.10.28. |
| Helyszín: Pécs, Kodály Központ |
Kedves Kollégák! Az elhúzódó pandémia miatt az MPHEST tudományos kongresszusán utoljára 2017-ben Kecskeméten volt alkalmunk hivatalos formában találkozni. Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy a hosszú kihagyás után 2023 októberében Pécsett a Kodály Központban rendezzük meg az MPHEST Kongresszusát. Remélhetőleg az elmúlt 6 évben sok olyan új szakmai ismeretet, tapasztalatot szereztünk, melyekről érdemes egymásnak személyes találkozó keretében beszámolnunk. Kérem, hogy ismereteiteket előadás formájában minél többen osszátok meg a társaság tagjaival. A kongresszus fő témáit aktualitásuk miatt választottuk ki , de bármilyen más témakörben is várjuk a prezentációkat, mindannyian tudjuk, hogy egy tudományos kongresszus színvonalát az előadások tartalma határozza meg. A vezetőség döntése alapján a kongresszus ideje alatt szervezzük meg a társaság szokásos éves közgyűlését is, a két esemény összekapcsolása remélhetően emeli a résztvevők létszámát. A konferencia szervezői remélik, hogy a rendezvényük tudományos és társasági programja alkalmat ad a kötetlen eszmecserére, szórakozásra is. A szervező bizottság nevében mindenkit szeretettel várunk ősszel a Mecsek lábánál, Pécsett.
A KONGRESSZUS HELYSZÍNE: Pécs, Kodály Központ (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.)
A KONGRESSZUS IDŐPONTJA: 2023. október 27-28.
FŐ TÉMÁK: • Jelentős súlyvesztés utáni testkontúrdeformitások korrekciós lehetőségei • Orvos-esztétikai beavatkozások szövődményei • Regeneratív medicina Az első értesítő megtekinthető ide kattintva
ABSZTRAKT FELHÍVÁS: A kongresszuson előadások bemutatására van lehetőség szóbeli előadás, poszter és esetismertetés formájában. Az előadások rövid szöveges összefoglalóját magyar nyelven, kérjük a www.convention.hu oldalon a rendezvény online absztrakt küldés felületének használatával a részünkre elküldeni szíveskedjenek. Beküldési határidő: 2023. szeptermber 5-ig meghosszabbítva! Bírálati határidő: 2023. szeptember 15.
REGISZTRÁCIÓ: A kedvezményes jelentkezés határideje: 2023.09.20. előtt. Online regisztráció ide kattintva
AKKREDITÁCIÓ: A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére SE-TK/2023.II/00345-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevők 32 kreditpontot szerezhetnek.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. arcállcsont-szájsebészet; 2. bőrgyógyászat; 3. fül-orr-gégegyógyászat; 4. klinikai onkológia; 5. mellkassebészet; 6. orvos (szakirányú szakképesítés nélkül); 7. plasztikai (égési) sebészet; 8. sebészet. A 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 6.§ (1) Szabadon választható elméleti továbbképzésnek minősül: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel. Folyamatos továbbképzés alapján megszerezhető legmagasabb pontértékek: 31-40 pontig minősített továbbképzés esetén: 16 pont.
Dr. Pavlovics Gábor MPHEST Elnöke |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| Szisztémás Amiloidózis Napok továbbképzés |
Rendezvény kezdete: 2023.10.27. | Rendezvény vége: 2023.10.28. |
| Helyszín: Esztergom, Grand Hotel Esztergom |
Kedves Kollégák! A Szisztémás Amiloidózis Napok továbbképzés – a pozitív visszajelzések hatására – 2023-ban is megrendezésre kerül a Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége (MAPOSZ) szervezésében, 2023. október 27-28. között Esztergomban, a Grand Hotel Esztergom****-ban. A rendezvény a maga nemében egyedülálló, hiszen interdiszciplináris jellegű, az alapkutatás is megjelenik a programban, a diagnosztika és terápia teljes spektrumát lefedi. Az előadók között neves külföldi szakember mellett a saját szakmájukban legelismertebb hazai orvosok, kutatók lesznek jelen egy kivételes szépségű és történelmi környezetben. Izgalommal várjuk a betegbemutatással egybekötött echo workshopot is. A weboldal: https://szan.clubservice-event.hu/ Szakmai program: https://clubservice-event.hu/pdf-egyeb/programtervezet_szan_2023.docx.pdf Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt! A Szervező Bizottság nevében: Dr. Pozsonyi Zoltán Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége a Szervező és Tudományos Bizottság elnöke |
|
|
 |
| |
| Magyar Sebész Társaság |
|
| Hands-on pancreassebészeti kurzus műtumorral ellátott cadaverek segítségével |
Rendezvény kezdete: 2023.10.28. | Rendezvény vége: 2023.10.28. |
| Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 58., Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet; Interdiszciplináris Kadáver Műtő |
| A rendezvény Web oldala: http://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=85245&tableid=0&retcode=tanflist |
Kedves hasnyálmirigy sebészet iránt érdeklődő Kollégák!
„Hands-on pancreassebészeti kurzus műtumorral ellátott cadaverek segítségével” címmel új képzést indít a Semmelweis Egyetem. A nemzetközi szinten is úttörő, egyelőre kis létszámú tréning célja a hasnyálmirigy sebészet iránt érdeklődő szakorvosjelöltek, szakorvosok számára „hands-on” típusú lehetőséget biztosítani a gyakorlati tudás megszerzésére, annak mélyítésére, pontosítására.
Az elmúlt években történt technológiai fejlesztések lehetővé tették a cadaverek oly módú tartósítását, mely segítségével élethű modellként szolgál hasüregi műtétek, köztünk pancreas sebészeti beavatkozások elvégzéséhez. E mellett a modern műtumorok jól szimulálják a pancreas fejben elhelyezkedő valódi tumorok számos tulajdonságát. Mindez új lehetőséget teremt az sebészeti képzésben, hisz a résztvevők a legélethűbb módon szembesülhetnek a pancreato-duodenectomia szépségeivel és tanulhatják meg a műtéttani könyvekben nem leírt technikai részleteket. A kurzus helyszíne a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében nemrégiben oktatási célra átadott Interdiszciplináris Kadáver Műtő. A program időhatékony, a tutorok folyamatos, aktív jelenléte véleményünk szerint meghatározó szakmai élményt, gyakorlási lehetőséget nyújt majd a résztvevőnek.
Jelentkezni az Oftex portálon keresztül lehetséges: http://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=85245&tableid=0&retcode=tanflist
Időpont és helyszín: 2023. október 28. Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet; Interdiszciplináris Kadáver Műtő; 1094 Budapest, Tűzoltó utca 58.
A szervezők nevében: dr. Benke Márton, dr. Marjai Tamás, dr. Piros László, dr. Pőcze Balázs, dr. Ruttkay Tamás, dr. Szelle Bálint, dr. Szücs Ákos, dr. Tóth Enikő e-mail: szucs.akos@semmelweis.hu
Az Interdiszciplináris Kadáver Műtőt bemutató kisfilm linkje: https://youtu.be/vUTyaaJhxhU |
|
|
 |
| |
| Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság |
|
| Prima Medica Szakmai Nap 2023 |
Rendezvény kezdete: 2023.10.31. | Rendezvény vége: 2023.10.31. |
| Helyszín: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99., BKIK |
Tisztelt Kollégák!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Prima Medica Egészségközpontok 2023. november 11-én 09:00-16:30-ig a BKIK-ban (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) szakmai napot tart, amely "Az allergiás betegségek korszerű vizsgálati módszerei" címen kerül megrendezésre.
A szakmai napot a Szegedi Tudományegyetem akkreditálta. Orvosoknak 16 kreditpontot igazolhatunk a részvételért. A rendezvény térítésmentes. Jelentkezésüket az OFTEX portálon keresztül várjuk, 2023.11.03-ig.OFTEX portál Rendezvény információval kapcsolatban, kérjük keressék Molnár Zsuzsannát a molnar.zsuzsanna@primamedica.hu e-mail címen.
|
|
|
 |
| |
| Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
| International Conference and Expo on Toxicology and Applied Pharmacology(TOXICOLOGY 2022) |
Rendezvény kezdete: 2022.06.13. 08:00 | Rendezvény vége: 2022.06.14. 06:00 |
| Szakterület(ek): Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Igazságügyi orvostan, Genetika, Kardiológia |
| Tudományos információ: Sharon grace |
| Munkahely neve: Magnus Group |
| Címe: USA, |
| E-mail: toxicology@magnusconference.com |
| Szervező: Sharon Grace |
| Munkahely neve: Magnus Group |
| Címe: USA, |
| E-mail: toxicology@magnusconference.com |
| Helyszín: USA, Magnus Group |
| A rendezvény Web oldala: https://toxicology-conferences.magnusgroup.org/ |
Magnus Group extends immense pleasure and honour to invite you to its “International Conference and Expo on Toxicology and Applied Pharmacology" (TOXICOLOGY 2022) which is going to be held Virtually during June13-14, 2022
The conference deliberations will be on the theme “Tracing Toxicology Advancements for Better Life” and will highlight the most recent breakthroughs and cutting-edge research on today's toxicological issues, providing a unique opportunity for toxicologists, scientists, experts, pharmacists, young and brilliant researchers, business, delegates, and talented student communities from all over the world to gain an understanding and share their experiences in the field of Toxicology and Applied Pharmacology.
Toxicology is a branch of science that studies the deleterious consequences of chemicals, substances, and conditions on humans, animals, and the environment. Toxicology harnesses the power of science to forecast which substances will cause harm and how they will do so, and then disseminates that information to protect public health. Toxicology 2022 provides vital information and expertise that may be used by regulatory agencies, decision-makers, and others to develop programs and policies that reduce human exposure to toxic substances, minimizing or lowering the risk of disease or other adverse health outcomes.
This illustrious event will feature plenary speakers from all over the globe (highly cited), established Keynote speakers, active Invited speakers, and young contributing speakers. It promotes high research and the globalization of high-quality research in general, making discussions and presentations more internationally competitive and focusing attention on recent terrific achievements in the fields of toxicology and applied pharmacology.
We anticipate that this symposium will aid in the discovery of new research avenues, and we hope to see you at Toxicology 2022. |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| 31st European Meeting on Hypertension and Cardiovascular Protection |
Rendezvény kezdete: 2022.06.17. | Rendezvény vége: 2022.06.20. |
| Helyszín: Greece, Athens, Megaron Athens International Conference Centre (MAICC) |
| A rendezvény Web oldala: https://esh2022.eu/ |
ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE is extended: The new deadline is: January 14th, 2022, 23:59 CET Accepted abstracts will be: - Presented in-person or virtually - Available OnDemand after the congress - Presenting Authors younger than 35*, are entitled to a special registration fee Don't miss the chance to promote your science! |
|
|
 |
| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| Third IPNA-ESPN Junior Master Classes Ljubljana (Slovenia) on 20-21 June 2022 |
Rendezvény kezdete: 2022.06.20. | Rendezvény vége: 2022.06.21. |
| Helyszín: Slovenia, Ljubljana, |
| A rendezvény Web oldala: https://www.espn-online.org/ipna-espn-junior-class/ |
Dear friends and colleagues, IPNA members,
We are proud to announce our Third IPNA-ESPN Junior Master Classes (Third Cycle)!
This year, it will be held in hybrid format, in Ljubljana (Slovenia) on 20-21 June 2022, before the 54th Annual Scientific Meeting of the European Society for Paediatric Nephrology.
For this Third Class, we are planning a 2-day course. ESPN and IPNA teachers will review latest updates on Hypertension, Acute Kidney Injury, Chronic Kidney Disease, Dialysis and Transplantation. Additionally, an Interactive Clinico-Pathology session is being planned.
This IPNA-ESPN educational program is especially dedicated to Pediatrics residents, Pediatricians with special interest in Pediatric Nephrology, fellows in Pediatric Nephrology and young Pediatric Nephrologists. The whole program includes three meetings in three consecutive years, the full attendance will allow the achievement of the IPNA-ESPN Master.
A certificate of attendance will be distributed after this meeting.
This course attendance is free of charge, IPNA-ESPN updated membership is mandatory.
To become a new member or renew your membership, please follow this link.
For application procedure, you can send your short CV (birthday information is mandatory) to Prof. Rezan Topaloglu (rezantopaloglu@hacettepe.edu.tr) or to Dr. Ana Teixeira (anafteixeira@gmail.com).
Deadline for applications – 10 April 2022.
This is a great educational offer, do not miss it!
|
|
|
 |