|
Magyar Nephrologiai Társaság |
|
Semmelweis Szimpózium 2017 |
Rendezvény kezdete: 2017.11.09. | Rendezvény vége: 2017.11.10. |
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb |
A rendezvény Web oldala: http://semmelweis.hu/symposium/semmelweis-szimpozium-2017/ |
NEW CHALLANGES IN MICROBIOLOGY
Időpont: 2017. november 9-10.
Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
A rendezvény weboldala >>
Meghívó >>
Absztrakt beküldés >>
Idén, 2017-ben, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának Orvosi Mikrobiológiai Intézete a Pasteur Tanszéki Csoporttal nyerte el a Symposium rendezési jogát. Nemzetközi részvétellel, több szekcióban megtartott tudományos előadások és poszterek a legújabb mikrobiológiai kutatási eredményeket ismertetik meg széles körben a szakemberekkel, a PhD hallgatókkal valamint a téma iránt érdeklődőkkel.
„New Challenges in Microbiology” azaz a „Mikrobiológia új kihívásai” címmel, négy szekcióban mutatjuk be az Egyetemen végzett, nemzetközileg is elismert kutatási eredményeinket, amelyeket évek óta velünk együttműködő hazai és külföldi munkacsoportok bevonásával értünk el. Ezek alapján az előadások által felölelt fő témák: multidrog rezisztens baktériumok rezisztencia mechanizmusainak megismerésére vonatkozó kutatásaink és ezek alapján új kezelési stratégiák felállítását, a molekuláris diagnosztika módszereit, a human microbiomok szerepét, valamint virológia területén előtérben lévő területeket, mint vírusok immunmoduláns hatásait és egyes újonnan felfedezett vírusok által okozott betegségek lehetséges megelőzésének és kezelésének eredményeit.
A mikrobiológia vitathatatlanul az egyik legrégebben alkalmazott tudomány. A mikrobiológia és a hozzá kapcsolódó tudományágak nagyjai – például Robert Koch, Louis Pasteur, Hőgyes Endre, Semmelweis Ignác Fülöp több mint 150 éve tett felfedezései, ezek klinikai alkalmazásai a mai napig megállják a helyüket. A technikai lehetőségek fejlődésének köszönhetően a tudásunk az emberi és a mikrobiológiai genetikáról drámaian megnőtt, ami a mikrobiológia robbanásszerű fejlődéséhez vezetett. A fertőző ágensek és a gazdaszervezet kölcsönhatásaiban a mikrobiális genomok megismerése, az immunvédekezés kijátszására kifejlesztett mechanizmusaik feltérképezése, a multidrog rezisztens kórokozók gyors elterjedése nagy kihívás elé állítja a tudományos kutatókat.
A 2017. évi Semmelweis Symposium új lendületet ad a Semmelweis Egyetemen zajló bakteriológiai és virológiai kutatásoknak, további hazai és nemzetközi együttműködések kialakításának.
Tisztelettel Várjuk Önt és Munkatársait a Semmelweis Symposium programjain!
Dr. Szabó Dóra
egyetemi tanár
Semmelweis Egyetem
Általános Orvostudományi Kar
Orvosi Mikrobiológiai Intézet
Igazgatója
|
|
|
 |
|
Magyar Kardiológusok Társasága |
|
XXI. Kardiopulmonális Konferencia |
Rendezvény kezdete: 2017.11.10. | Rendezvény vége: 2017.11.11. |
Tudományos információ: Dr. Faludi Réka egyetemi adjunktus |
Munkahely neve: PTE KK Szívgyógyászati Klinika |
Címe: 7624 Pécs, Ifjúság u. 13. |
E-mail: faludi.reka@pte.hu |
Szervező: Régió-10 Kft. |
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12. |
Tel: 62/710-500, 20/469-6190 |
E-mail: info@regio10.hu |
Helyszín: 7815 Harkány, Bartók Béla utca 1., Dráva Hotel Thermal Resort |
A rendezvény Web oldala: http://www.regio10.hu/kardiopulm2017 |
Meghívó:
Szeretettel meghívjuk a kardiopulmonális határterület iránt érdeklődő kardiológusokat, pulmonológusokat, intenzív terápiás szakorvosokat, szív-, és mellkassebészeket, gyerekgyógyászokat és szakdolgozókat Dél-Baranya ismert fürdővárosába, Harkányba, a munkacsoport/szekció éves kétnapos konferenciájára. Foglalkozunk többek között a preoperatív kivizsgálás problémáival, a pulmonális hypertonia kérdéskörével, valamint a légzési és keringési elégtelenség intenzív ellátásával, újabb kezelési lehetőségeivel. A szokásoknak megfelelően kardiopulmonális esetbemutatásokat szervezünk, amire várjuk az absztraktokat. Az előadások után vacsora közben is elmélyíthetjük a személyes kapcsolatokat, barátságokat, szombat délután pedig várlátogatásra invitáljuk a résztvevőket a Tenkes kapitánya híres várába, Siklósra.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Karlócai Kristóf
MKT-MTT Kardiopulmonális Munkacsoport/Szekció elnöke
Faludi Réka
a szervezőbizottság elnöke
További részletek Első értesítő, Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.
A tanfolyamot 13 kreditpontra akkreditálták. |
|
|
 |
|
Magyar Radiológusok Társasága |
|
ESHNR 2020 |
Rendezvény kezdete: 2020.09.10. | Rendezvény vége: 2020.09.12. |
Helyszín: Austria, Salzburg, Auerspergstraße 6, Salzburg Congress |
A rendezvény Web oldala: http://www.eshnr.eu |
33rd Annual Meeting and Refresher Course
Preliminary Dates Abstract submission: February – May, 2020 Notification of acceptance: June 2020 Poster submission: June – August, 2020 Early registration: February – June 30, 2020 Late registration: July 1 – September 9, 2020
ESHNR Abstract Submission Take the chance and become part of the scientific programme of ESHNR 2020! Present your work to leading experts from Europe and all over the world. Selected papers will be accepted for short oral presentations and scientific or educational posters.
Please visit our website for more information: http://www.eshnr.eu |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
Daily Dermato-Oncology 2020 |
Rendezvény kezdete: 2020.09.04. | Rendezvény vége: 2020.09.05. |
Helyszín: Italy, 34124 Trieste TS, Riva del Mandracchio 4, Savoia Excelsior Palace Hotel |
A rendezvény Web oldala: https://daily-dermato-oncology.org/?fbclid=IwAR1mpZW23X7idHh82t_pwjhOGiKedy1KPY42fVeEQm6f8IaM8Ekg2luQk7k |
Daily Dermato-Oncology 2020
A multidisciplinary bridge between private and hospital-based management of melanoma and non-melanoma skin cancers
The 1st Daily Dermato-Oncology Symposium will be the first meeting of a series of educational symposiums in Trieste held under the auspices of the Melanoma World Society (MWS). This multidisciplinary meeting should give an overview of the private and hospital-based management of melanoma and non-melanoma skin cancers. The programs aims to build a bridge between clinical research and daily routine in the diagnosis and treatment of melanoma and other forms of skin cancer. The two-day program is designed as multidisciplinary program targeting on private and hospital based dermatologists, medical oncologists, oncologic surgeons and other specialties from different parts of Europe. It provides an practically relevant overview and update on the most recent studies related to dermatologic oncology.
https://daily-dermato-oncology.org/registration/ |
|
|
 |
|
Magyar Dermatológiai Társulat |
|
Virtual 34th IUSTI-Europe Congress on Sexually Transmitted Infections and HIV/AIDS |
Rendezvény kezdete: 2020.09.03. | Rendezvény vége: 2020.09.05. |
Helyszín: VIRTUAL, |
A rendezvény Web oldala: https://www.iustibucharest2020.com/ |
Virtual 34th IUSTI-Europe Congress on Sexually Transmitted Infections and HIV/AIDS
The Virtual 34th IUSTI-Europe Congress on Sexually Transmitted Infections and HIV/AIDS is starting this week, on 3rd September. Therefore, we kindly inform you that:
The Scientific Presentations of the Congress will be available on the official site https://www.iustibucharest2020.com/, until the 1st of October, ONLY for the participants registered until the 5th of September.
For those of you who have not registered yet, we are pleased to remind you that the participation fees start from 35 EURO and will be frozen for the entire remaining registration period .
Thank you so much and hope to see you online!
Yours sincerely,
IUSTI COMMUNICATION COMMITTEE
|
|
|
 |