Közép-Amerika: azték szíváldozat
A közép-amerikai civilizációk legtöbbjében megtaláljuk az élő szív és vér feláldozásának szokását.
A szertartás gyakorlati kivitelezése hihetetlenül kegyetlen a mai ember szemében. Az áldozat maga lépdelt föl a piramis lépcsősorán az oltárhoz, ahol segédek egy kőasztalra fektették, amely középen kiemelkedő volt.
“Ekkor lépett elő a kivégző pap, a nacom, aki roppant nagy ügyességgel […] megnyitotta mellkasát […], kezével – mint egy dühöngő tigris – megragadta és kitépte az áldozat még dobogó szívét, és egy tálra helyezte. A szívet a tálon a főpapnak adta át, aki sietve friss vérrel kente be a bálványok szobrainak arcát”. Spanyol szemtanúk szerint a beavatkozás nem tartott tovább néhány percnél. A kiömlő majd négy liter vért az istenek szobrain és az oltár körül locsolták szét. Ezután az áldozat lenyúzott holttestét levetették a piramis aljába […]
A jelenlegi ismereteink szerint az aztékok, maják nem „érzéstelenítették” a vértanút. Számukra a „hiperesztézia”, az érzékek felfokozása volt a szertartás sikerének kulcsa, nem pedig tompítása (anesztézia).
Forrás
Japán: a kokoró kalligráfiája
A japán sintó „út az istenekhez (kami)” amelyet gyalogosan kell megtenni. A kami („a világszellem”, „istenek”) az élő és élettelen természetben mindenütt jelen van. Az ember, mint a természet része, eredetileg nem gonosz, ellenkezőleg, tiszta szívében természetes, isteni.
A szív tulajdonságainak első jelentése fényes, ragyogó (akaki kokoró), mint a Nap; a második a tisztasága (kiyoki kokoró), mint egy fehér ékszer; a harmadik szívjellemző az igazságossága (tadasiki kokoró). E négy sajátosság együttesen a szeimei sint: a szellem tisztaságát és derűjét hozza létre. Ez az állapot (sintó) alkalmassá teszi az embert arra, hogy a világszellemmel („sin”) egy úton („tao”) járjon. […]
A „kokoró” szó felöleli a szív szellemi és lelki tulajdonságaival kapcsolatos jelentéseket, míg a „sinzó” szó az orvisi és anatómiai vonatkozásokra szorítkozik. Ennek ellenére, ha a „kokoró” írásképét egy normális szív preparátumára vetítjük, akkor meglepően korrekt anatómiai egyezést tapasztalunk: a lendületes ív a kamráknak, a két „ékezet” a szívből eredő nagy artériákat sejteti, és a bevezető jel utal a vénás beáramlásra is.
Hinduizmus: szívcsakra és gazella
A szívképzetekről az Upanisadokban (ókori ind bölcseleti művek) azt találjuk, hogy „a szív a Brahman, a szív a mindenség… Minden lény otthona a szív, minden lény támasztéka a szív. Ezért a szív a legfőbb Brahman. Nem hagyja el azt a szív, minden lény ahhoz szalad, istenné válva megy az istenekhez, aki ezt tudja, és így szentelődik neki…
” Amit Brahmannak neveznek, az „az emberen kívüli űr. Az emberen kívüli űr pedig (azonos) egy az embere beüli űrrel. Az emberen belüli űr pedig azonos a szív üregével. Ez a teljes, ez változatlan.”
A további misztériumot a hindu szerint a hét csakra jelenti, amelyek a szervezet energiamezőinek csomópontjai: a gáttájéktól a fejtetőig. Az alsó (növényi, állati) és a felső (isteni) hármat a szívcsakra (anhata, nyugodt) köti össze. Innen ered szimbóluma, a két egymásba illesztett háromszög: a hatszög.
Az anhata a teremtő, a létezést és a megmaradást biztosító régió – az Upanisadok szerint – maga a (hüvelyk nagyságú) emberi személy (purusa) lakhelye. A purusa a szívben él. Ez az aprócska entitás a magasabb öntudat első csírájának felel meg, amely éltet, és az emocionális események fölé emel, anélkül, hogy ezek turbulenciáiba beleavatkozna. A csakra eleme levegő, minthogy a szív a tüdők közé ágyazott, és szimbóluma a gazella, a félénk és gyorslábú állat.
Kép: Theosophia Practica (1696)
Kínai medicina: a szívfőminiszer és tartományai
A kínai orvoslás az emberi szervezetet császárának tekinti, akinek főminisztere a szív (Tokaji). A főminiszter az értelem és gondolkodás letéteményese.
A szívfőminiszter önállóan és közvetlenül parancsol a többi szervnek és szervrendszernek, és azok tanácsában ő elnököl. A természetben és így az emberi szervezetben is állandó a harc az együttműködő és ellentétes hatóerők között. Az egészséghez az öt (szív, tüdő, lép, máj, vese) szervrendszer vagy hatószféra harmóniája szükséges.
A kínai, holisztkus (egységben szemlélő) felfogás szerint minden fizikai tünetnek és betegségnek lelki alapjai annak és viszont. Minthogy a szív az „élet gyökere”, a szívenergia megbomlása lelki betegségek kialakulásához vezet, amelyeket testi tünetek követnek. A miniszter gyenge, és a tartományok fellázadnak. A betegségeket a „rossz kormányzás” nyomán, a szervezet különböző részei között fellépő hatalmi harc, egyensúlyzavar és diszharmónia is okozhatja. Ha az energia két ellentétes aspektusa: a „jin” (sötét, receptív, női) és a „jang” (fényes, aktív, férfi) a tartományokban (szervekben) elégtelen vagy túlteng, akkor a kiegyenlítődés hiánya idézi elő az egész birodalom (szervezet) forrongását (betegségek kialakulását).
Maga a szív a jangrendszerek közé tartozik, és szimbolikusan a tűzhöz, a nyárhoz, a Dél-égtájhoz, a Mars-bolygóhoz és a színek közül a vöröshöz kapcsolódik (Tokaji). Elméletük szerint ha a szív „tele” van (állandóan fáradt): szívnagyobbodáshoz, a hirtelen sokk kicsi szívhez, a koszorúér-betegség szűk szívhez (aggodalomhoz, álmatlansághoz), az angina (a kiáradó energia csökkenésével) a szív elzáródásához vezet. A kínai orvos első dolga a szívvonal vizsgálata, majd a pulzust tapintja meg. Az akupunktúrában is a szívvel kezdik a kezelést, az egyensúly helyreállítását.
Forrás
Kereszténység: Isten írása a szíven
Antiochiai Szent Ignác (Kr. u. 50—110/115 körül) a szíriai Antiochia harmadik püspöke volt. Domitianus és Traianus császárok zsidó- és keresztényüldözésének lett vértanúja. Azt hirdette, hogy Krisztus neve „szívébe van írva”. Legendája szerint, amikor halálát követően szívét eltávolították, és relikviák céljából feldarabolták, Krisztis neve arany betűkkel mindegyik részen olvasható volt. Az Ávilai Nagy Szent Teréz szívét eltávolító boncnokok is írásjelként értelmezték a szív falán lévő repedést.
