Az első riasztó jelek a tengerentúlról érkeztek, és egybeestek az elhízás ottani „járványos” terjedésével. Azt már régebben tudtuk, hogy a felnőttek körében a táplálkozási szokások és az életmód változásával rohamosan terjed az elhízás, a cukorbetegség és a hipertónia, az azonban újdonság volt, és megrázta a közvéleményt, hogy ezek a káros és kóros jelenségek egyre fiatalabb korra tolódtak. Ma már az Egyesült Államokban a túlsúlyos, illetve elhízott gyermekek aránya egyes körzetekben eléri a 30–35 százalékot, de hazánkban is 18–20 százalék körüli ez az arány. Márpedig a súlytöbblettel rendelkezők mintegy harmadának emelkedett a vérnyomása, emellett pedig már gyermekkorban megfigyelhető náluk a cukorháztartás valamilyen fokú zavara. Vegyük hát sorra azt, hogy mit is jelent ez nekünk, orvosoknak, illetve a betegeknek a gyakorlat szempontjából?
Írta: Prof. Dr. Reusz György
Forrás: Hypertonia Magazin 2012/4.
Teljes cikk elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.