Megtartották az „Én és az én doktor nénim/ doktor bácsim” című országos gyermekrajz-pályázat díjkiosztó gáláját. A felhívást a Heim Pál 150 – Emlékév keretében a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és a Magyar Gyermekorvosok Társasága mellett a Heim Pál professzor szellemi örökségét őrző nagy gyermekgyógyászati klinikák, valamint a Klebelsberg Központ közösen szervezte. A lehetőség olyannyira népszerű volt, hogy több mint 12 000 pályaműből kellett a szakmai zsűrinek kiválasztania a nyertes alkotásokat.
A Heim Pál 150 – Emlékév keretében tudományos Emlékülés vette kezdetét a MOL Campus rendezvénytermében 2025. november 29-én. A jeles gyermekgyógyászok előadásukban Prof. Dr. Heim Pál gazdag életét, munkásságát, valamint szellemi örökségét mutatták be, kitérve arra, hogy az egyes csecsemő- és gyermekkori betegségek felismerése, kezelése és megelőzése, hogyan változott az elmúlt 150 évben.
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Prof. Dr. Heim Pál gyermekorvos születésének 150. évfordulóját. A bélyeg 40.000 példányban Dinya Gábor grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült, és már kapható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postákon és a www.posta.hu-n.
A hazai modern gyermekorvoslás megteremtője előtt tiszteleg a hazai gyermekgyógyászat. 150 éve született Prof. Dr. Heim Pál, aki nemcsak orvosként, hanem gondolkodóként, nevelőként és értékteremtőként is maradandót alkotott. Az évforduló alkalmából a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és a Magyar Gyermekorvosok Társasága „Gyógyító örökség” mottóval meghirdette a Heim Pál 150 – Emlékévet. Ennek keretében 11.29-én a Fiumei úti sírkertben megemlékezést tartottak.
450 fő részvételével zajlottak a gazdag tudományos programok 2025.11.06-08. között, Balatonalmádiban.
A nívós díjakat minden évben ünnepélyes emlékülésén vehetik át a kitüntetettek, ezúttal a szervezet centenáriumi eseménysorozatát lezáró tudományos kongresszusának keretében, Balatonalmádiban
Az „Én doktor nénim/ doktor bácsim” országos gyermekrajz-pályázat keretében óvodásoktól középiskolásokig ezrek és ezrek ragadtak ceruzát, ecsetet, pasztellt.
Az aláíró hazai társaságok nevében felhívjuk a figyelmet, hogy a gyermekkori ételallergiák diagnózisára az IgG alapú tesztek alkalmatlanok és az ezek alapján elindított diéták gyermekkorban károsak is lehetnek hiányállapotok kialakulásával, vagy akár növelhetik is az allergiák kialakulásának vagy súlyosbodásának az esélyét.
Az Egészségügyi Közlöny 2025. évi LXXV. évfolyam 1. számában megjelent a „Rizikó újszülöttek utógondozása” című egészségügyi szakmai irányelv.
Hazai és nemzetközi kongresszusok, továbbképzések, posztgraduális képzések, online webinárok
Sokszáz ritka betegséget ismerünk, amelyek egyenként valóban ritkák, de összeségükben a gyakoriságuk 1:7000 újszülött, így mindnyájan találkozhatunk velük. Fontos tudni róluk, mivel már nagyon sok formában van betegségmódosító kezelés.
A Magyar Gyermekorvos Társaság törekvése, hogy a gyógyító munka kiemelkedő eredményeit, a szakmai újdonságokat megismertesse a gyermekorvosok széles körével.
Tájékoztató anyagaink: hogyan előzzük meg a bajt, veszélyt elhárító lépések, intézkedések, amelyek védenek egy súlyos állapot kialakulása ellen.
a Magyar Gyermekorvosok Társasága
Dr. Nagy Anikó PhD, Dr. Havasi Katalin PhD, Dr. Kántor Irén, Prof. Dr. Szabó László
Harmat György dr.
MGYT tagdíj összege 2022-től:
HIRDETÉSEK