| |
| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| Életmódorvostan konferencia |
Rendezvény kezdete: 2023.05.15. | Rendezvény vége: 2023.05.15. |
| Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia |
Tisztelt Kolléga!
Ezúton szeretnénk sok szeretettel meghívni az első, magyarnyelvű Életmódorvostan könyv bemutatójával egybekötött konferenciánkra.
Az életmóddal összefüggő betegségek ma a fejlett világ első számú halálozási okát jelentik. Ezen betegségek gyógyításában és megelőzésében kiemelt szerepe van a helyes táplálkozásnak, rendszeres és megfelelő intenzitású testmozgásnak, egészséges környezeti infrastruktúra biztosításának.
Az életmódorvostan egész Európában újdonságnak számít, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy ennek a módszernek az úttörői lehetünk Magyarországon is. Az Életmódorvostan című szakkönyv átfogóan foglalkozik az életmódtényezők egészséget befolyásoló hatásaival, az életmóddal összefüggő betegségek kórélettanával és gyógyításával, valamint az egyéni életmódorvosi terápia felállításával és annak követésének alapjaival is.
Konferenciánkon a szakmai előadások mellett sor kerül egy politikai kerekasztal beszélgetésre is, ahol a résztvevőknek lehetősége lesz hazánk döntéshozóit kérdezni a témával kapcsolatban.
Konferencia időpontja: 2023. május 15. 10 óra
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Felolvasóterem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
A részvétel ingyenes. Regisztrálni a konferencia2023@emot.hu e-mail címen lehet.
A program megtekinthető ide kattintva
További információért keressen bennünket az info@emot.hu e-mail címen, vagy a +36 30 160-0273 telefonszámon.

| Magyar Immunológiai Társaság |
|
| IL-17 and Related Cytokines Conference |
Rendezvény kezdete: 2012.06.18. | Rendezvény vége: 2012.06.21. |
| Tudományos információ: Kingston Mills and Daniel Cua |
| Címe: Trinity College Dublin, Ireland
Merck Research Laboratories
DNAX Discovery Research,
Palo Alto, CA, USA |
| Szervező: Dr. Sherwood Reichard |
| Címe: 119 Davis Road, Suite 5A Augusta, GA 30907 |
| E-mail: info@dublincytokines2012.com |
| Helyszín: Ireland, Dublin, Trinity Biomedical Sciences Institute, Trinity College |
| A rendezvény Web oldala: http://www.dublincytokines2012.com |
You are invited to participate in the 3rd ICS Midyear Conference in Dublin, Ireland June 18-21, 2012. This year’s meeting will be focused on the important area of IL-17 and Related Cytokines: Basic Biology and Clinical Applications.
Scientific Program: The organizers have put together an outstanding Scientific Program: View the spectacular lineup of speakers and topics at http://www.dublincytokines2012.com/pdf/Dublin2012ScientificProgram.pdf
Registration: Register now and save big at http://www.dublincytokines2012.com/registration_information.php Early registration Deadline April 4, 2012
Abstracts: Deadline April 4, 2012. Please submit as soon as possible and be part of this exciting endeavor http://www.dublincytokines2012.com/abstracts.php
Accommodations: The Society has negotiated special room rates at various hotels near Trinity College in Dublin but rooms are limited and will fill up fast. See the list of hotels at http://www.dublincytokines2012.com/hotel_information.php . Please register directly with the hotels and be sure to mention the “Cytokine Meeting” to receive the special rates.
Dublin is an exciting city to visit and tours throughout Ireland are readily accessible and an overall fantastic experience.
Website: Visit the website for additional information in all these areas, including deadlines for abstracts, registration, hotels and sights to see www.dublincytokines2012.com