|
Magyar Radiológusok Társasága |
|
Felhívás Komplex Emlődiagnosztikai Jártassági Vizsgára (Szeged) |
Rendezvény kezdete: 2013.05.23. | Rendezvény vége: 2013.05.24. |
Szakterület(ek): Radiológia |
Helyszín: Szeged, Szegedi Tudományegyetem |
A rendezvény Web oldala: http://www.aek-radiologia.hu |
Kedves Kollégák!
Tájékoztatunk benneteket, hogy a következő Komplex Emlődiagnosztikai Jártassági Vizsgát 2013. május 23-án és 24-én (csütörtök–péntek) rendezzük a Szegedi Tudományegyetemen. A jelentkezéseket a honlapokon található nyomtatványon az Honvédkórház Központi Radiológiai Diagnosztika Osztály titkárságára kell postán elküldeni.
A jelentkezés folyamatos ugyan, de a vizsgára besorolást a jelentkezések sorrendjében és a kapacitás függvényében határozzuk meg. A két vizsganapon 10-10 fő vizsgáztatására van lehetőség és ennek megfelelően értesítjük ki azokat, akik beleférnek ebbe a keretbe.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik már megfelelő gyakorlattal és elméleti felkészültséggel rendelkeznek mind a szűrés, mind a klinikai emlődiagnosztika területén!
Részletek az alábbi honlapon megtalálhatók: http://www.aek-radiologia.hu (Link-ek menüpont)
Felhívjuk a figyelmet, hogy a hatályos „Minimum feltételek”-ben az Emlődiagnosztikai Jártasság kötelezettsége szerepel. (Magyar Közlöny 2012.64. 10260.old.)
Üdvözlettel:
MRT Emlődiagnosztikai Szekció és a Vizsgabizottság |
|
|
 |
|
Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság |
|
XI. DOWN-SZIMPÓZIUM: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből |
Rendezvény kezdete: 2013.05.23. | Rendezvény vége: 2013.05.25. |
Tudományos információ: Szentmiklóssy Mária |
Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12. |
Tel: 62/548-485 |
E-mail: congress@congresstravel.hu |
Szervező: Prof. Dr. Szabó János |
Címe: 6720 Szeged, Somogyi u. 4. |
Tel: 62/545-134 |
Fax: 62/545-699 |
E-mail: office.ogen@med.u-szeged.hu |
Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 13., SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület |
A rendezvény Web oldala: http://congresstravel.hu/downsyndrome2013 |
A Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete 2013. május 23-24-25-én XI. DOWN-SZIMPÓZIUM: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből címmel tudományos fórumot és továbbképzést rendez, amelyre tisztelettel meghívja a hazai és a szomszédos országok szakembereit előadás tartására, illetve résztvevőként.
Helyszín:
SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület
6720 Szeged, Dóm tér 13.
Fő témák:
1. A magzati orvostudomány: új orvosi specialitás (magzatgyógyászat)
2. A perikoncepcionális gondozás. Magzatvédő vitaminok
3. Várandósgondozás a 12. hétig
4. A korai magzati veszteség új szemlélete. Genetikai vagy endokrin ok? Mi az, ami megelőzhető?
5. A perikonceptionális és a várandósság alatti optimális vitaminellátás. Mi a sok, mi a kevés?
6. A magzati kromoszóma rendellenességek szűrése és diagnosztikája
7. Nem invazív szűrés anyai vérből
8. Újdonságok és innovációk a szűrés és a genetikai tanácsadás terén
9. Ritka (monogénes) betegségek és intrauterin szűrésük. Az ultrahang szerepe
10. Magzati szív és más strukturális rendellenességek szűrése az I., II. trimeszterben
11. A 10-12. heti komplex szűrés a magzati és anyai kórképek korai felismerésére
12. A toxaemia korai diagnózisa és prevenciója. Epigenetikai vonatkozások
13. Fetal programming: a szülészeti kórképek és komplex betegségek transzgenerációs eredete
14. Paradigmaváltás a többes terhességek gondozásában
15. Az Astraia szülészeti-nőgyógyászati számítógépes program FMF adatkezelés tanfolyam
16. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
17. Segítő szervezetek, fejlesztő terápiák
18. Ultrahang gyakorlat
Kredit pont:
Szakképesítések, amelyekhez 50 ponttal szakma szerinti pontszámként elszámolható:
- szülészet-nőgyógyászat,
- gyermeknőgyógyászat
- klinikai genetika,
- csecsemő és gyermekgyógyászat,
- neonatológia,
- háziorvostan,
- megelőző orvostan és népegészségtan,
- radiológia, plusz további 5 szakképesítés lásd www.oftex.hu.
A fenti felsorolásban nem szereplő minden egyéb szakképesítés esetében 50 ponttal szabadon választhatóként számolható el.
Tudományos szervező:
Prof. Dr. Szabó János, egyetemi tanár és
Dr. Széll Márta tanszékvezető egyetemi docens
SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet
Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek
Megelőzéséért és Gyógyításáért
6720 Szeged, Somogyi u. 4.
Tel.: +36 62/545-134, Fax: +36 62/545-699
E-mail: isa@comser.szote.u-szeged.hu
Általános információ:
C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
6720 Szeged, Dugonics tér 12.
6701 Szeged, Pf. 898.
Tel./fax: +36 62/548-485
E-mail: congress@congresstravel.hu
További részletek ide kattintva >> |

Magyar Nephrologiai Társaság |
|
The 15th Congress of the international Society for Peritoneal Dialysis |
Rendezvény kezdete: 2014.09.07. | Rendezvény vége: 2014.09.10. |
Szakterület(ek): Nephrologia |
Helyszín: Spain, Madrid, |
A rendezvény Web oldala: http://www.ispdmadrid2014.com/ |
Dear Colleagues and Friends,
On behalf of the Organizing Committee, it is a great pleasure to invite you to the 15th Congress of ISPD, which will be held in Madrid, Spain, from September 7th to 10th, 2014.
During the past years the increasing number of participants confirmed that the field of peritoneal dialysis is flourishing and increasingly contributing to cutting edge research in nephrology. In particular ISPD as a society is growing and expanding. More young physicians and scientists are joining the community, bringing fresh enthusiasm and new ideas, from many parts of the world!
The 15th Congress of ISPD will be an excellent opportunity to realize the changes in the field and to envision new perspectives for basic and clinical research. The ground breaking translational program will draw together experts from all over the world and will encompass innovations in diagnosis, advances in clinical practice, novel therapeutic approaches, and new insights into cellular and animal models. In addition, specific educational sessions, covering a basic knowledge will be available to encourage the participation of ISPD junior members.
Spain and Portugal are European countries involved in the field of peritoneal dialysis and the Group of Peritoneal Studies from Madrid (IRSIN, REDinREN, Hospitals La Paz and La Princesa) and Hospital San Antonio, from Porto are two of the leading research groups in peritoneal pathophysiology and peritoneal function. Besides, the city of Madrid with its historical background and long-standing tradition is a cosmopolitan and stimulating place able to inspire and entertain scientists from around the world.
Thus, we are confident that the enchanted charm of our city will be a trend setter for the future of peritoneal dialysis!
We hope you will join us for a symphony of outstanding science and take a little extra time to enjoy the beauty of Madrid!
We look forward to meeting you!
With our best wishes,
The Organizing Committee

Magyar Immunológiai Társaság |
|
IGSIC Konferencia (USA, Dallas, 2014.09.11-13.) |
Rendezvény kezdete: 2014.09.11. | Rendezvény vége: 2014.09.13. |
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia |
Helyszín: USA, Dallas, |
A rendezvény Web oldala: http://igsic2014.wordpress.com/ |
Dear colleagues,
We are pleased to announce the third annual International Graduate Student Immunology Conference (IGSIC). IGSIC 2014 will be hosted at the University of Texas Southwestern Medical Center in Dallas, Texas, USA on September 11-13, 2014.
IGSIC provides an annual venue for immunology graduate students to present their research and develop long lasting professional relationships with their peers in immunology, which is critical for establishing future collaborations.
Throughout the conference series, participants will attend seminars from leading immunologists who conduct cutting-edge research in different sub-disciplines of immunology. To our knowledge, this conference is the only meeting of its kind -- a student-organized, student-focused event. In order to promote attendance by graduate students worldwide, the meeting fees are kept low (30 USD).
The conference includes:
- Oral and poster presentations presented by the attendees
- Keynote seminar series by faculty members from the hosting institution
- One-on-one meetings with UT Southwestern Immunology
Program faculty
Further information can be found on our website (http://igsic2014.wordpress.com/), and Facebook group (https://www.facebook.com/groups/igsic/). These sites will be updated regularly; meeting registration will open in March. If you know of students interested in registering, please encourage them to register early so that visa requirements can be fulfilled.
Please contact us with any questions concerning the conference (IGSIC2014@UTSouthwestern.edu).
Regards,
IGSIC 2014 Organization Committee |