Magyar Pszichiátriai Társaság A Pszichológia Napja 2012
Rendezvény kezdete: 2012.02.25.Rendezvény vége: 2012.02.25. Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Aula A rendezvény Web oldala: http://www.mpt.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=425:a-pszichologia-napja-2012&catid=2:mpt-rendezvenyek&Itemid=3 A Magyar Pszichológiai Társaság hagyományteremtő szándékkal indította el 2009-ben a fenti címmel rendezvényét, melyet a Társaság 1928-as megalakulása napjának időpontjához kötöttünk.
Korábbi hagyományainknak megfelelően „A Pszichológia Napja” célkitűzésében egyaránt teret kíván nyújtani szakmánk tudományos ismereteinek terjesztéséhez és az alkalmazott pszichológiai területek megjelenéséhez. Tervezett programunkban ennek megfelelően a tudományos előadásoknak és a pszichológus professziót bemutató rendezvényeknek egyformán hangsúlyos szerepet szánunk. A 2012-es rendezvény fő témája a „Kötődés, párkapcsolat, család” lesz, amely a témában mind elméleti, mind gyakorlati tudással felvértez bennünket.
Idei programunkban a korábbi hagyományok folytatása mellett azt a célt tűztük ki, hogy minél több vidám, oldott, örömteli percet együtt tölthessünk, így a szakmai hivatalos programok mellett nyitottabb, könnyedebb hangvételű eseményeket is tervezünk.
A korábbi évekhez hasonlóan a Pszichológia Napja budapesti rendezvényéhez debreceni helyszínnel a Társaság Kelet-magyarországi Tagozata is csatlakozik.
A programra minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kapcsolódó dokumentumok (1)

Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichológia Napja, Debrecen
Rendezvény kezdete: 2012.02.23. 14:00Rendezvény vége: 2012.02.23. 18:00 Helyszín: Debrecen, Kálvin tér 16., Debreceni Református Kollégium Díszterme A Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2012. február 23-án, csütörtökön a Debreceni Református Kollégiumban A spiritualitás lélektani és teológiai dimenziói címmel tartja a PSZICHOLÓGIA NAPJA rendezvényét, amelyre tisztelettel meghívjuk!
Program: 13.30-14.00 Érkezés
14.00-14.10 Köszöntés:
Dr. Fekete Károly, DRHE
Dr. Bóta Margit, MPT Kelet-magyarországi Tagozat
14.10-15.10 A spiritualitás mélylélektana és patológiája - Dr. Süle Ferenc, pszichiáter, főorvos
15.10-15.45 Megbeszélés
15.45-16.10 Kávészünet
16.10-16.45 A gyülekezet spiritualitása - Dr. Szabó Lajos, egyetemi tanár (Evangélikus Hittudományi Egyetem)
16.45-17.10 Megbeszélés
17.10-17.30 Lelkipásztori hivatás és spiritualitás - Dr. Bodó Sára, egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem)
17.30-18.00 Plénum-beszélgetés
moderátor: Dr. Bugán Antal, DEOEC Mag.Tud.Intézet
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság ASPS/ IQUAM Transatlantic Innovations
Rendezvény kezdete: 2009.04.04.Rendezvény vége: 2009.04.07. Helyszín: France, 75007 Paris, 28 Bis Rue St Dominique, Maison de la Chimie A rendezvény Web oldala: http://www.transatlantic-innovations.org/index.html The scientific program of Transatlantic Innovations has a forward-looking focus on the latest research and breakthrough technology in reconstructive and aesthetic plastic surgery of the face, breast and body. The program will examine the evidence and applications of new technologies and conclude with an IQUAM Consensus Conference chaired by Dr. Connie Neuhann-Lorenz, the results of which will be published in Plastic and Reconstructive Surgery®, and presented to regulatory agencies on both sides of the Atlantic.
CME Certification
We are pleased to announce that the ASPS/IQUAM Transatlantic Innovations meeting has been accredited by the European Association Council for Continuing Medical Education (EACCME) for up to 15 European CME Credits (ECMEC’s). The EACCME is an institution of the European Union of Medical Specialists (UEMS www.uems.net). ECMEC’s are recognized by the American Medical Association towards the Physician's Recognition Award (PRA).
Homepage: www.transatlantic-innovations.org/index.html