Magyar Menopausa Társaság Menopausa Ambulanciák Klubja Óbudán (MAKÓ) 29. Klubnapja
Rendezvény kezdete: 2002.11.30.Rendezvény vége: 2002.11.30. Tudományos információ: Dr. Tóth Károly Sándor E-mail: tksmenopau@hungary.net Helyszín: Régi Sipos Halászkert Vendéglő, Budapest, III. Lajos u. 46. Egy évvel ezelőtt, „10 éves a HPK hazánkban folytatni? abbahagyni? változtatni?” címmel tartottuk összejövetelünket. Azokat a kérdéseket tettük fel és próbáltuk megválaszolni, melyek valójában 2002 nyarán váltak aktuálissá a világ szakmai és laikus médiája számára, a Heart and Estrogen progestin Replacement Study (HERS I és II), valamint a Women's Health Initiative (WHI) vizsgálatok idő előtti leállítását követően. A téma megbeszélésére kerekasztal megbeszélést szervezünk, melyre meghívjuk a vezetőség minden elérhető tagját, mindenképpen azon tagjait, akik a Menopausa Társaság témával kapcsolatos „Nyilatkozatának” megfogalmazásában és a sajtótájékoztató és az azt követő média munka aktív résztvevői voltak.
A meghívó elkészítésének időpontjában még van esély rá, hogy az European Menopause an Andropause Society (EMAS) előadót fog küldeni rendezvényünkre.
(Részletes program a kapcsolódó dokumentumban.) Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Immunológiai Társaság Klinikai immunológia és allergológia I. Elmélet - tanfolyam rezidensek számára
Rendezvény kezdete: 2025.03.10.Rendezvény vége: 2025.03.18. Helyszín: 1023, Frankel Leó út 25-29., OMINT Lukács Épület, Közösségi Központ A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu Ez a tanfolyam rezisensek számára került meghirdetésre, továbbképzési pont nem szerezhető vele. SE-SZTOK/2025.I./00014 Helyszín: OMINT 1023 Budapest, Frankel Leó út 25-29. Lukács Épület, Közösségi Központ Részvételi díj: 55.000.- Ft. Jelentkezési határidő: 2025.03.10. Jelentkezés, további részletek és órarend az OFTEX-en.
Magyar Gyermekorvosok Társasága Bókay Akadémia: A TERMET (achondroplasia)
Rendezvény kezdete: 2025.03.06.Rendezvény vége: 2025.03.06. Helyszín: 1083 Budapest, Bókay u,. 54. I. em, Bókay utcai Gyermekklinika tanterme Szeretettel várjuk a Magyar Gyermekorvosok Társasága tagjait a Bókay Akadémia A TERMET (achondroplasia) című előadássorozatára március 6-án 16 órára Bókay utcai részleg tantermébe (1083 Budapest, Bókay u,. 54. I. em.) vagy online: https://semmelweis.zoom.us/j/93723351652 A Bókay Akadémia előadásai hosszú hagyományokra tekintenek vissza, és évről évre elismert szakemberek segítségével nyújtanak korszerű tudást a szakmai közösség számára. Rendhagyó módon a nyitóelőadások egy-egy betegcsoportot egy másik tudományos paradigma felől értelmeznek és mutatnak be. A klinikai tapasztalatok és a legfrissebb kutatási eredmények megosztásával a Bókay Akadémia jelentős szerepet tölt be a szakterületek fejlődésében.Program: 16:00 - 16:20 Lantos Adriána (Szépművészeti Múzeum) Az aránytalan testalkat megjelenítése a spanyol festészetben (Velasquez és kortársai munkássága) 16:20 - 16:40 Dr. Dobner Sára (SE Gyermekgyógyászati Klinika) Achondroplasiás gyermekek neurológiai gondozásának szempontjai 16:40 - 17:00 Szilágyi Csilla (SE Gyermekgyógyászati Klinika) A nyomás. Achondroplasiás gyermeket nevelő családok pszichés megterhelése 17:00 - 17:20 Dr. Antal-Kónya Violetta (SE Gyermekgyógyászati Klinika) Új terápiás lehetőségek achondroplasiában Az előadásokon való részvétel térítésmentes , regisztrálnia azon kollégáknak szükséges, akik továbbképzési pontjóváírást szeretnének (ez esetben online teszt kitöltésére kerül sor). A tanfolyam összesen 10 továbbképzési pontot ér, Szakma szerinti - Távoktatás tanfolyamon megszerzett nek minősül. Ha a résztvevő nem rendelkezik a felsorolt szakvizsgák bármelyikével, akkor számára szabadon választható tanfolyam i pontként lehet elszámolni a megszerzett pontjait. 1. csecsemő és gyermek fül-orr-gége gyógyászat 2. csecsemő és gyermek kardiológia 3. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia 4. csecsemő- és gyermekgyógyászat 5. gyermek gasztroenterológia 6. gyermek hemato-onkológia 7. gyermekneurológia 8. gyermeksebészet 9. gyermektüdőgyógyászat 10. infektológia 11. iskolaegészségt., ifjúságvéd. 12. neonatológia
ONLINE REGISZTRÁCIÓ: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=89174&tableid=0&retcode=tanflist Jelentkezési határidő: 2025. 04. 15. Csatlakozzon hozzánk, tanuljunk és fejlődjünk együtt! További dátumok és témák a sorozatban: 2025. április 3.: A FÉSZEK https://semmelweis.hu/bokayklinika/oktatas/bokay-akademia/bokay-akademia-a-feszek-2025-aprilis-3-csutortok-1600-ora/ 2025. május 8.: AZ EGÉSZ https://semmelweis.hu/bokayklinika/oktatas/bokay-akademia/bokay-akademia-az-egesz-2025-majus-8-csutortok-1600-ora/
Magyar Nephrologiai Társaság ASN Kidney Week (USA, Philadelphia, 2014.11.11-16.)
Rendezvény kezdete: 2014.11.11.Rendezvény vége: 2014.11.16. Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: USA, Philadelphia, ERA-EDTA 2014. november 11-16. között tartja következő ASN Kidney Week rendezvényét, Philadelphiában, a Pennsylvania Convention Centerben.
Részletek ide kattintva >>