|
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
MAÉT Vaszkuláris Fórum (Budapest, 2016.02.19.) |
Rendezvény kezdete: 2016.02.19. | Rendezvény vége: 2016.02.19. |
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József utca 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem |
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” következő rendezvénye 2016. 02. 19-én kerül megrendezésre.
A Fórumok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján a jelenlévők szavazása alapján eldöntött „LEGJOBB ESETBEMUTATÁS” díja az előadó számára a Társaság következő kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
Az összejövetel témája:
A MELLKASI AORTA BETEGSÉGEINEK KORSZERŰ KEZELÉSE (ANEURYSMA, DISSECTIO)
Előadók (15 perces előadások):
- Csobay-Novák Csaba (Városmajor, radiológia): CT diagnosztikai újdonságok a mellkasi aorta vizsgálatában
- Szolnoky Jenő (Honvédkórház, szívsebészet): Az aorta ascendens és az ív sebészi kezelésének új lehetőségei
- Bíró Gábor (München, érsebészet): Az aorta descendens aneurysmák és a B típusú dissectiók kezelése
Moderátorok:
Szeberin Zoltán (Városmajor), Vallus Gábor (Honvédkórház)
Bármilyen érgyógyászattal kapcsolatos érdekesnek tartott esetet várunk a Fórum második felére! (5 perces előadások)(bemutatási szándék jelzése a vascforum@gmail.com és a titkar.ersebtanszek@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2016. február 19-én 15-18:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Kérjük, részvételi szándékukat a vascforum@gmail.com email címen jelezzék legkésőbb 2016. 02. 17-ig (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából).
Dr. Pécsvárady Zsolt
a MAÉT elnöke
Dr. Szeberin Zoltán
a MAÉT főtitkára
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Palásthy Zsolt
Dr. Sótonyi Péter
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor

Magyar Dermatológiai Társulat |
|
1st International Summit for Nail Diseases |
Rendezvény kezdete: 2010.07.02. | Rendezvény vége: 2010.07.04. |
Tudományos információ: Dimitrios Rigopoulos |
Munkahely neve: University of Athens, Medical School |
Szervező: ERASMUS CONFERENCES TOURS & TRAVEL S.A. |
Címe: 1, Kolofontos & Evridikis str., 161 21 Athens, Greece
Website: www.erasmus.gr |
Tel: +30 210 7257693 |
Fax: +30 210 7257532 |
E-mail: info@nail2010.gr |
Helyszín: Görögország, Athén, Divani Caravel Hotel |
A rendezvény Web oldala: http://www.nail2010.gr |
Dear Colleagues,
On behalf of the Organizing Committee, we cordially invite you to the 1st INTERNATIONAL SUMMIT FOR NAIL DISEASES to be held from 2nd to 4th of July 2010, in Athens.
The field of Nail Diseases has been attracting the attention of the scientific community over the past 30 years. Our scientific programme will cover the “hottest” topics of our subspecialty including recent developments and therapeutic methods. This goal will be successfully fulfilled thanks to the contribution of distinguished invited speakers with the hope of achieving a fair balance not only between basic and clinical science, but also between preventive and therapeutic approaches. In addition, information on the current state of the art through lectures, sessions and most importantly hands-on workshops with the new data will be presented by the experts in the field.
Furthermore, the city of Athens is the metropolis of western cultural history with unique archaeological sites. The Acropolis, the New Acropolis Archaeological Museum, the National Gallery, and many other museums and archaeological attractions in Athens are musts.
For us this effort was a source of creative joy and stimulating pleasure that we invite you to share with us along with professionals of international scientific reputation during next July 2010 in the vibrant city of Athens.
We look forward to your active participation,
Dimitrios Rigopoulos
Associate Professor of Dermatology
President of the Summit
IMPORTANT DATES
-Deadline for abstract submission: March 15, 2010
-Author’s notification: March 31, 2010
-Deadline for early registration fees: April 15, 2010
-Deadline for pre-registration: June 25, 2010
CALL FOR ABSTRACTS
The Scientific Committee welcomes the submission of abstracts for Poster Presentation ONLY.
The on-line abstract submission is now open.
On-line abstract submission >> |