Magyar Reumatológusok Egyesülete Együtt Élni a Reumatoid Artritisszel - betegtalálkozó artritiszes páciensek számára
Rendezvény kezdete: 2009.03.19.Rendezvény vége: 2009.03.19. Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8., ELTE Gólyavár A Magyar Reumatológusok Egyesülete 2009. március 19-én 11:00 és 14:00 között az ELTE Gólyavárban (1088 Budapest,Múzeum krt. 6–8) „Együtt Élni a Reumatoid Artritisszel” címmel betegtalálkozót rendez artritiszes páciensek számára. A rendezvény támogatója a Magyar Reumabetegek Egyesülete .
A rendezvényen az artritiszes betegek előadások formájában, illetve betegtársaik beszámolóin keresztül információkat kaphatnak a betegséggel kapcsolatban. E mellett a találkozó célja, hogy segítséget nyújtson az e kórban szenvedők részére a betegséggel való együttéléshez. A rendezvényen a megjelenők feltehetik kérdéseiket a szakma vezető szakértőinek és tapasztalatot cserélhetnek betegtársaikkal is, ezzel első kézből szerezve információkat a betegség természetéről, gyógymódjairól, illetve a vele való együttélés különféle technikáiról.
A találkozó első szakmai előadását Prof. Dr. Poór Gyula, a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnöke tartja, aki a reumás sokízületi gyulladás eredetéről, a betegség folyamatáról, annak az életminőségre gyakorolt hatásáról, illetve kezelési lehetőségeiről fog beszélni. Ezt követően Dr. Cseuz Regina, a Benevita Alapítvány Reumatoid Artritisz Betegklubjának elnöke tart előadást „Hogyan lehet megbirkózni a betegséggel?” címmel. Ezután két artritiszes beteg mutatja be saját tapasztalatán keresztül, hogy a mindennapok során miként lehet a betegséggel teljes életet élve együtt élni. A páciensek előadásait követően Dr. Ortutay Judit, a Magyar Reumabetegek Egyesületének elnöke beszél a beteggondozásról, a gondozási hálózatról, a betegmozgalomról, illetve a betegklubokról. Végül, de nem utolsó sorban, Ungár Anikó művésznő tart egy mintegy húsz perces bűvészbemutatót az érdeklődők számára.
Az előadásokat követően a résztvevők büféasztaloknál beszélgethetnek egymással és folytathatnak kötetlen információcserét betegségük, kapcsolódó problémáik és az azok megoldását segítő ötleteikről, tapasztalataikról.
A rendezvényre a belépés ingyenes, érdeklődni lehet a 06-30 652-3021 és a 06-1 339-8568 telefonszámokon.
A rendezvény megközelíthető a 2-es metró, 47-es, 49-es villamos, fekete 7-es busz Astoria megállóhelyétől.
Az előadás részletes programja letölthető a kapcsolódó dokumentumban. Kapcsolódó dokumentumok (1)

Magyar Menopausa Társaság MAKÓ 49. Klubnapja
Rendezvény kezdete: 2009.02.28.Rendezvény vége: 2009.02.28. Helyszín: Budapest, III., Lajos u. 46., Régi Sípos Halászkert Vendéglő emeleti terme Tisztelettel meghívjuk a MAKÓ 49. Klubnapjára, melyet a kétoldali oophorectomia klinikai és psychés következményei címmel szerveztünk.
Időpont: 2009. február 28. délelőtt 10.00 óra
Helyszín: Óbuda. a Régi Sípos Halászkert Vendéglő emeleti terme (III. Lajos utca 46.)
Moderátor:
Tiba János osztályvezető főorvos, orvostudomány kandidátusa (Uzsoki u. Kórház, Budapest)
Gőcze Péter egyetemi tanár, MTA doktor (Női Klinika, Pécs Tudományegyetem)
Paradigma váltás a hysterectomia kapcsán preventív javallat alapján végzett kétoldali oophorectomia indicatiojában. Kállai János (PhD, habil. Pécsi Tudományegyetem BTK Pszichológiai Intézet):
A menopausa pszichológiai kontextusa Beszélgetés és vita
Tesztírás, utó-akkreditációs pontokért.
Rendezvényünket hagyományosan társas ebéd követi.
A meghívó elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Magyar Nephrologiai Társaság Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték
Rendezvény kezdete: 2009.02.27.Rendezvény vége: 2009.02.27. Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Nephrologia
Tudományos információ: Dr. Balla György Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel: 06-52-414-992 Fax: 06-52-414-992 E-mail: balla@dote.hu Szervező: Dr. Balla György Munkahely neve: DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel: 06-52-414-992 Fax: 06-52-414-992 E-mail: balla@dote.hu Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Magyar Pszichiátriai Társaság International Conference on Infectious Disease
Rendezvény kezdete: 2024.03.06.Rendezvény vége: 2024.03.07. Tudományos információ: Zeenat Zeenat Williams Munkahely neve: Scitechseries Címe: India, London, London, UK Tel: 04420458748 E-mail: williamszeenat96@gmail.com Szervező: Zeenat Zeenat Williams Címe: UK, London, London, UK Tel: 04420458748 E-mail: williamszeenat96@gmail.com Helyszín: UK, 71-75 London, London, UK, Scitechseries Publishing Limited A rendezvény Web oldala: https://www.scitechseries.com/infectious-disease Join us at the “International Conference on Infectious Diseases”, held in London, UK on March 06-07, 2024, under the theme "Advancing breakthroughs in the field of Infectious Diseases," organized by Scitechseries. This HYBRID EVENT allows you to participate as In-person in London, UK or Virtually from your home or workplace.
This event offers a prime platform for scientists, researchers, and industry representatives to converge, exchange ideas, and showcase their research.
As a speaker, you'll engage with global experts, enhancing your reputation in Infectious diseases Access workshops, and Q&A discussions, gaining insights from fellow thought leaders. Present workshops for in-depth discussions or engage in panel debates.
By participating you will unlock benefits like real networking, collaborating face-to-face with international experts, discussing cutting-edge challenges, technologies, and research across scientific domains. Elevate your profile, expand your knowledge, and make meaningful connections in the field.

Magyar Dermatológiai Társulat 7. Melanoma Világkongresszus - 5. EADO Kongresszus
Rendezvény kezdete: 2009.05.12.Rendezvény vége: 2009.05.16. Tudományos információ: Hubert Pehamberger, MD; Rainer Kunstfeld, MD Címe: Waehringer Guertel 18–20, 1090 Vienna, Austria Munkahely neve: Congress Partner GmbH / MCI Címe: Wilhelminenstr. 80–82, 1160 Vienna, Austria Tel: 0043 (0)1 406 22 35 Fax: 0043 (0)1 406 31 28 E-mail: Congress@worldmelanoma2009.com Helyszín: Ausztria / Austria, Bécs /Vienna, A rendezvény Web oldala: http://www.worldmelanoma2009.com