|
Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság |
|
Változások a női meddőség hátterében álló kórképek megítélésében, kezelésében (Országos Orvos és Közönségtalálkozó és Workshop |
Rendezvény kezdete: 2010.11.20. | Rendezvény vége: 2010.11.20. |
Szakterület(ek): Endokrinológia, anyagcsere betegségek |
Helyszín: Budapest, XI., Etele út 51., Kelenföld Missziós Központ Épülete |
A PCOS Szívügy Alapítvány 2010. november 20-án Országos Orvos és Közönségtalálkozót és Workshopot rendez a PCOS-ban érintett sorstársaknak és orvosaiknak, "Változások a női meddőség hátterében álló kórképek megítélésében, kezelésében" címmel.
A találkozón szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy az előadó és meghívott egészségügyben tevékenykedő kollégák helyben egymással tapasztalatot is cserélhessenek.
Ezért a Közönségtalálkozó orvosi jellegű előadásait követően zártkörű workshopra kerül sor, melynek során a különböző szakterületekről meghívott szakemberek - bizonyos tematika mentén, moderátor vezetésével - multidiszciplináris jellegű szakmai beszélgetést folytathatnak egymással. Ettől az eseménytől azt reméljük, hogy a meghívottak között későbbi együttműködést is elősegítő párbeszéd indul meg a témában.
Az Orvos- Páciens Találkozó és Workshop helyszíne: Kelenföld Missziós Központ Épülete (Budapest, XI.kerület Etele út 51.).
Időpontja: 2010. november 20. szombat, 10.00 – 16.00
Workshop időpontja: 14.00 – 16.00
Kérjük, hogy részvételi szándékát visszajelezni szíveskedjen a következő elérhetőségeken november 12-éig: pcos@pco-szindroma.hu (Szeibert Anikó alapítványi programigazgató),
telefonszám: 06 20 481 0420
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban. |
|
|
 |
|
Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Továbbképzési Napja |
Rendezvény kezdete: 2010.11.19. | Rendezvény vége: 2010.11.19. |
Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a, az MPT székhelyén |
Új utak a dinamikus pszichoterápia elméletében és gyakorlatában10:00 – 16:30 között a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén
12 CME-pont
Harmatta János, PhD, ECP: Bevezető
Bagotai Tamás, ECP: Interjútípusok különböző célkitűzések esetén a pszichodinamikus pszichoterápia indikációjához
Pető Katalin: Adaptív indikáció a modern pszichoanalitikus elméletek tükrében.
(Tárgykapcsolat elmélet, szelfpszichológia, mentalizációs elmélet borderline és nárcisztikus betegek kezelésében)
Mészáros Judit, PhD: Kapcsolati dinamika változása a rövid dinamikus pszichoterápiában és az ellenállások kezelése
Bokor László, ECP: Áttételközpontú pszichoterápia (Kernberg, TFP)
Lőrincz Zsuzsa: Specifikus viszontáttételi reakciók a határeseti betegek kezelésében
Juhász Angéla: Levenson: Rövid dinamikus pszichoterápia
Flaskay Gábor: Mentalizációs technikák. Régi és új elemek a mentalizációs technikában
Harmatta János, PhD, ECP: Magasabb szintű személyiségzavarok pszichoterápiája
Részvételi díj: 4000 Ft a helyszínen. |
|
|
 |
|
Magyar Tüdőgyógyász Társaság |
|
The 3-rd Congress of UNION, European Region |
Rendezvény kezdete: 2004.06.22. | Rendezvény vége: 2004.06.26. |
E-mail: gbmigliori@fsm.it |
Helyszín: Moscow |
The 3-rd Congress of International Union against Tuberculosis and Lung Diseases (UNION), European Region, including the 14-th National Congress on Lung Diseases will take place in Moscow on 22-26 June, 2004. About 4,000 participants from Europe, Russia and other countries are expected.
Abstract submission deadline: February 2, 2004
Early-bird registration: March 15, 2004
Deadline for hotel registration: February 15, 2004
The official language of the Congress is English.
Russian translation will be provided.
Programme and registration information: http://congress.pulmonology.ru/cng-04/index-e.htm |
|
|
 |