ÖSSZEFOGLALÁS A hypertonia által kialakult agyi vascularis károsodások elsősorban kognitív diszfunkcióban nyilvánulnak meg, amelynek hátterében az agyszövet hipoperfúziója, ischaemiás vagy vérzéses stroke, illetve a fehérállomány sérülése áll. A magas vérnyomás nemcsak a vascularis hátterű agyi károsodást – demenciát – eredményezheti, hanem a klasszikus, géneredetű Alzheimer-kór kialakulását, progresszióját is elősegítheti. Az idős és az igen idős életszakaszban a vérnyomás fokozatosan emelkedik és a hypertonia gyakorisága – leginkább mint izolált szisztolés hypertonia – 50-70%-ot is elér. A magas vérnyomás dominánsan vagy teljes értékűen már nemcsak a kiserek keringési ellenállásának növekedését, hanem – a szervezet öregedésének részeként – a nagyerek rugalmatlanságát (stiffness) is jelenti. Ezzel párhuzamosan a demencia gyakorisága az életkor előrehaladásával együtt ugrásszerűen, a 65 év feletti életkor 5-6%-áról a 85–90 éves életszakaszban 20%-ra, majd e felett 40% fölé emelkedik. A magas vérnyomás és a demencia viszonya a fiatalkortól az igen idős életkorig terjedő életszakaszokban az aktuális életkor függvényében módosulhat. Az igen idős életszakaszban mind az érállapot, mind az agyfunkció romlásában egyre meghatározóbb a hypertonián kívül egyéb kóros tényezők individuálisan változó befolyása. Ebben a késői életszakaszban az éröregedés előrehaladt mértéke és a nutritív véráramlás gyakran magasabb perfúziós nyomást igényel és a nem kellően átgondolt mérvű vérnyomáscsökkentés inkább károsító, mintsem protektív befolyást eredményezhet az agy állapotára, funkciójára. A SPRINT MIND az intenzív vérnyomás - csökkentéssel nem oldotta meg a kérdést, sőt jogosan feltehetjük, hogy inkább a 130–140 Hgmm SBP a legkedvezőbb a demencia szempontjából. A DBP 70 Hgmm alatti értéke mindenképpen kedvezőtlen.

ÖSSZEFOGLALÁS A legnagyobb terápiás kihívást a hypertonia társulása ISZB-vel, diabetessel és krónikus vesebetegséggel jelenti, mert ezen társulások jelentősen növelik a halálozást és rontják az életkilátásokat. A klinikus számára fontos tisztázni az egyes társulások prediktív tényezőit a sikeres prevenció érdekében vagy a progresszió meg - akadályozásában. A Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatbázisa alapján 35–64 év közötti életkorú és hypertonia betegségben szenvedő 11 137 férfi és 11 112 nô társbetegségeit (ISZB, diabetes, KVB) elemeztük azon célból, hogy értékelni tudjuk egyes kockázati tényezők prediktív értékét a társbetegségek vonatkozásában. Az egyes változók prediktív súlyát, egy- és többváltozós stepwise logisztikus regresszióval elemeztük, az Odds ratio (OR, esélyhányados) értékét közöltük. A 35–64 év közötti hypertoniás betegek esetében (férfi/nő) ISZB 41,6%/35,8%-ban, diabetes 27,1%/23%-ban és KVB 16,2%/33,8%-ban fordult elő. Az ISZB kialakulásának esélye a legnagyobb azon hypertoniás egyéneknél (férfi/nő), akik cukorbetegek (OR 1,3/1,48), nagy a haskörfogatuk (OR 1,22/1,21), dohányoznak (OR 1,50/1,51) és vérnyomásuk nincs megfelelően beállítva (>140 Hgmm) (OR 1,23/1,29). A 2-es típusú diabetes domináns prediktív tényezői az elhízás (zsigeri obesitas) (OR 1,46/1,49), az alacsony HDLkoleszterin- (OR 1,32/1,35) és a magas trigliceridszint (OR 1,20/1,42); nőknél a kóros húgysavszint is magas esélyhányadost mutatott (OR 1,39). Krónikus vesebetegség kialakulására hypertoniában akkor van jelentős mértékű esély, ha kóros a húgysavszint (OR 1,73/1,46) és nem megfelelő a magas vérnyomás kezelése (OR 1,43/1,19). Nőknél a kóros trigliceridszint (OR 1,81) is nagyobb esélyt jelzett.

ÖSSZEFOGLALÁS Az elhízás komplex kezelésének egyik eleme a gyógyszeres terápia. Az Egyesült Államokban számos testtömeg - csökkentő készítmény érhető el, amelyek egyike az 5-HT2c-agonista lorkaszerin. A korábbi nem szelektív szerotoninerg szerekkel (fenfluramin, dexfenfluramin) kapcsolatos kudarcok után nagy várakozás és még több kérdés övezte a lorkaszerin forgalomba kerülését, amely számos fázis III vizsgálatban bizonyította effekti - vitását és biztonságosságát. Tekintettel arra, hogy a lorkaszerin az 5-HT2c-receptorok szelektív agonistája, ezért mentes a korábbi nem szelektív készítmények valvulopathiát, illetve pulmonalis hypertoniát okozó hatásaitól. A nemrégiben publikált CAMELLIATIMI 61 vizsgálat eredményei igazolták a lorkaszerin cardiovascularis biztonságosságát.

ÖSSZEFOGLALÁS A szerző áttekinti azokat a farmakodinamikai effektusokat, amelyek által a β-blokkolók a szisztolés és a diasztolés funkciót befolyásolhatják. Rámutat arra, hogy bár a hatásösszetevők didaktikailag szétválaszthatók, érdemes átlátni azok interdependenciáját. Elemzi, hogy a hemodinamikai helyzet miként befolyásolja, hogy egy komplex hatásmechanizmusnak melyik eleme jut érvényre, és miért. Foglalkozik azzal a problémakörrel is, hogy milyen klinikai szituációban mely hatások kívántak, és melyek célszerűtlenek. Kiemelten taglalja továbbá, hogy a β-blokád legnagyobb veszélyét, a negatív inotropiát hogyan tudjuk antagonizálni, illetve hemodinamikai következményeivel szemben milyen lehetőségeink vannak.