Összefoglalás: Célkitűzés. A szerzők áttekintik a radiosynoviorhesisben (RSO) alkalmazott radiológiai klasszifikációs rendszereket.
Metodológia. A radiológiai klasszifikációs rendszereket a 40-es években kezdték fejleszteni, így 1949-ben jelent meg a mai napig használt Steinbrocker (1949), majd a Kellgren-Lawrence (1956) beosztás. A későbbiekben megpróbáltak részletesebb értékelő rendszereket kidolgozni, így megjelent az Ahlböck (1963), Sharp (1971), Larsen (1977), majd az újra-gondolt Sharp (1985) és Larsen (1995). A bevált rendszereket tovább módosították: Genant (1998), van der Heijde (1989), Rau (1995), majd Ratingen (1998). Egyszerűsített fejlesztésként jelent meg a SENS (1999) és a SES (2000). A radiológiai értékelő rendszerek különböző szeropozitív és szeronegatív arthritiszek, osteoarthritisek felmérésére fejlesztődtek ki. Továbbra is erős viták tárgyát képezik, így folyamatosan jelennek meg új elemzések, mint a Wassenberg (2001), OARSI (2009), ARASHI (2013) vagy a Salaffi (2019). Eredmények: A konvencionális radiológiai felvételek továbbra is az elsődleges elemző módszert jelentik a degeneratív betegségek, arthritisek diagnosztizálására és a kezelések utánkövetésére. Sokkal előrehaladottabb diagnosztikus módszerek is megjelentek (pl. mágneses rezonancia, computer tomográfia, ultrahang vagy nukleáris szcintigráfia), és kétségtelen, hogy a lágyrészek megítélésére ezek az eljárások alkalmasabbak, de ugyanakkor költségesebbek, nem mindig hozzáférhetők. Így, a krónikus synovitisek radiokolloidos kezeléseiben a hagyományos radiológiai felvételek továbbra is elsőként alkalmazható módszert jelentenek. Segítségükkel megerősíthető a diagnózis, és lemérhető a kezelések hosszú-távú hatása. Következtetések. Annak ellenére, hogy a 40-es évekről folyamatosan jelentek meg radiológiai táblázatok, az új skálák olykor túl részletesnek bizonyultak (pl. 100-300 pontosak), és idő hiányában a radiosynoviorthesisre továbbra is a Steinbrocker (rheumatoid arthritis) és a Kellgren-Lawrence (osteoarthritis) skálát használják a radiációs synovectomiát alkalmazó centrumok. Objective : Authors make an overview of the radiographic scoring classifications for the evaluation of the patients prepared for radiosynoviorthesis (RSO, radiation synovectomy), making a short historical overview. Subjects and Methods : radiographic scoring methods were developed starting from the classical Steinbrocker (1949) and Kellgren-Lawrence (1956) classification, stepping through Ahlböck (1963), Sharp (1971), Larsen (1977, 1995), Sharp (1985), Genant
(1998) to Van der Heijde (1989), Rau (1995), and Ratingen (1998); reaching the Simplified Erosion and Narrowing Score (SENS, 1999), and finally the Short Erosion Scale (SES, 2000). These scores were developed for the evaluation of different seropositive and seronegative degenerative arthritides, and the development still continues (i.e. Wassenberg 2001, ARASHI
2013, Salafi 2019, etc.). High patient number radiosynoviorthesis studies were reviewed, to evaluate the applied radiographic classification scales.
Results: Conventional radiography (plain radiographs, X-rays) remain the most widely used imaging technique for diagnosing and monitoring the progression of degenerative, chronic arthropathies. More advanced imaging techniques (e.g. magnetic resonance, computed tomography, ultrasound, and nuclear scintigraphy) are also used in rheumatology
studies, considering that these are better in the evaluation of the soft-tissue inflammations, however are more costly and some of them expose the patient to higher doses of radiation. Plain films remain an easy to generate, available, relatively inexpensive ways to provide a reliable diagnosis of the arthritides, and to make comparison with the baseline status; respective
to gain information regarding the effect of the administered treatments. These plain films provide features that are specific to the respective disease (i.e. rheumatoid arthritis, osteoarthritis, seronegative/positive arthritides), making a substantial support for the differential diagnosis. C o n c l u s i o n : Scores were developed beginning from end-of-the 40s, but the new scales appeared with too much details of the abnormalities, reaching total scores of over than 100-300 units. These were considered too detailed, and due to time constrains the Steinbrocker’s (for rheumatoid arthritis), and Kellgren-Lawrence (for osteoarthrosis) are still used by the radiation synovectomy centres. |
Összefoglalás: Az Uzsoki Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztályán 2003 óta 773 radiosynovectomiát végeztünk.
Az utánvizsgálatok 81%-os hatékonyságot igazoltak. Közleményünkben az eredménytelen beavatkozások lehetséges okait tárgyaljuk. 38 beteg 38 különböző ízületében (csípő-, térd- és bokaízületek) végeztünk a terápiás algoritmus második lépéseként arthroscopos, sebészi synovectomiát, négyet csípőízületben, huszonnyolcat térdízületben, hatot bokaízületben. Az így eltávolított synovialis membránból ízületenként szövettani vizsgálatokat végeztünk. Ezek a vizsgálatok azt igazolták, hogy kivétel nélkül, minden vizsgált ízületben gyulladt synovialis membrán maradt vissza, tehát továbbra is fennállt a synovitis az RSO után.
773 radiosynoviortheses were performed at the Orthopaedic-Trauma Department of Uzsoki Hospital since 2003.
The follow-up examinations proved 81% success rate. Authors analyse the possible reasons of ineffective procedures.
We performed 38 arthroscopies in different joints (6 hips, 28 knees and 6 ankles) in 38 patients after ineffective radiosynoviortheses. This procedure was the second step according to the therapeutic protocol.
Histological examinations were carried out from the surgically removed synovial membranes. These examinations revealed that, all of the synovial samples were inflamed, meaning that synovitis is still existed in all of the treated joints after ineffective radiosynovectomy. |
