Ha kifogásokat keres a munkahét kezdőnapja miatt, akkor hozunk néhány érvet
A Brit Kardiovaszkuláris Társaság éves konferenciáján hangzott el, hogy mind az Ír Köztársaságban, mind Észak-Írországban átlagosan több mint 10 ezer ST-elevációs miokardiális infarktus miatti kórházi felvétel történik hétfőnként. A tanulmány vezető szerzője, dr. Jack Laffan a Belfasti Egészségügyi és Szociális Tanács munkatársa kijelentette a közleményében a következőt: „Erős statisztikai összefüggést találtunk a munkahét kezdete és az ST-elevációs miokardiális infarktus előfordulása között. Ezt korábban is leírták már, de mégis maradt számtalan feltárandó kérdés. Az ok valószínűleg sokrétű, azonban a korábbi kutatásokkal összhangban az okot közül ki kell emelni a cirkadián ritmust.”
Ahogy dr. Laffan megjegyzete: a hétfői szomorúságról és annak következményeiről már korábban is írtak, ám a kapcsolat pontos természete feltáratlan. Ha mindennek egyszerűen csak a munka miatti stressz volna az oka, akkor a többi munkanapnak is ugyanilyen veszélyesnek kellene lennie. Lehetséges, hogy ugyanaz a jelenség áll a háttérben, amiért a nyári időszámításra való áttérés idején is több szívinfarktusos esetet tartanak nyilván. A hétvégi pihenés hasonlít arra az állapotra, mikor egy másik időzónába lépünk át, és a munka miatti életritmusba való visszazökkenés halálos is lehet.
A lelkiállapotunk okozhat hétfői szívrohamot?
Másrészt viszont – ahogy a vasárnapi kicsúcsosodásból kiderül – a fenyegetettség inkább pszichológiai okokra vezethető vissza: a következő héttel való szembenézés minősül a legnagyobb veszélyforrásnak. Ez aligha minősül újdonságnak, hisz a legtöbb ember nem szereti a hétfőt. Ám – ahogy fentebb említettük is – korábbi kutatások olyan okokat is feltártak, amelyek ellentétben állnak a legfrissebb megfigyelésekkel. Mindenesetre az összefüggés több mint véletlen. „Az Egyesült Királyságban minden öt percben felvesznek egy embert a kórházba életveszélyes szívinfarktus miatt, tehát nagyon is életszerű, hogy pontosan megértsük, hogy hogyan és miért történnek ezek a szívinfarktusos esetek” – hívta fel a figyelmet Nilesh Samani, a Brit Szív Alapítvány professzora.
„Ez a tanulmány újabb pontos tudományos eredményekkel bővíti a rendkívül veszélyes szívinfarktus időzítéséről való ismereteinket, és most jutottunk el odáig, hogy elemezzük a hét egyes napjait, és kiderítsük, miért fordulnak elő bizonyos napokon gyakrabban ezek az események. Ha ezt feltárjuk, akkor hozzásegítjük az orvosokat ahhoz, hogy jobban megértsék ezt a halálos állapotot, és ezzel a jövőben még több életet mentsenek meg.”