Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Vendégeink!
Ebben az évben nekünk jutott a megtiszteltetés, hogy meghívjuk Önöket Siófokra a Magyar Hypertonia Társaság XXXI. Kongresszusára a Hotel Azúrba, szeptember 12–14. között. Ez a rendezvény Társaságunk ünnepe, egy olyan ünnep, melynek fényét az adja, hogy a hypertoniával foglalkozó gyógyító-kutató, vagy csak az iránta érdeklődő szakemberek összegyűlnek és megosztják egymással az ismereteiket. Az idei eseményt különösen izgatottan várjuk, hiszen lehetőséget nyújt számunkra, hogy együtt elmélyítsük tudásunkat, megosszuk legfrissebb kutatási eredményeinket és tapasztalatainkat a hypertonia területén. Újdonság pedig bőven várható. A 2023-as év a hypertonia vonatkozásában fontos megújulást hozott, hiszen júniusban Milánóban bemutatták, és azóta már publikálták is az Európai Hypertonia Társaság friss, önálló, nem együttműködésben készült legújabb szakmai ajánlását. Továbbá elkészült és kongresszusunk előtt nem sokkal látott napvilágot az Európai Kardiológus Társaság ypertonia Irányelve is.
Több szempontból rendhagyó kongresszusunk számos izgalmas előadást, műhelymunkát és interaktív szekciót kínál, amelyek segítségével elmélyíthetjük tudásunkat és együtt dolgozhatunk a hypertonia kezelésének legjobb gyakorlatainak kialakításán.
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal kollégák számára olyan tartalmakkal is bővítsük a kongresszus programját, ami segít nekik elmélyülni a hypertonia klasszikus felfogásában, ugyanakkor megtalálhatják azokat a kapcsolódási pontokat, melyekkel egyszerűbben és gyorsabban integrálhatják ismereteiket a napi gyakorlatba, legyen az betegellátás és/vagy tudományos munka.
Szeretnénk egy több évvel korábban már sikeres eseményt felújítani, melynek témája: „Hogyan írjunk és olvassunk cikkeket?” Ennek során vezető szakértő fogja megosztani bevált gyakorlatait és tippjeit a tudományos cikkek hatékonyó írásához és megértéséhez.
A megújulás és frissülés mellett fontos az értéket hordozó hagyományok ápolása is. Társaságunk éves összejöveteleinek egyik védjegyévé vált, hogy külföldi társ társaságok prominens személyiségei – többük már évek óta rendszeresen – megosztják ismereteiket velünk. A hagyománykövetés jegyében idén is várjuk portugál, horvát, cseh és szlovák barátainkat a magyar tenger mellé, csakúgy, mint az Európai Hypertonia Társaság néhány felelős tisztséget betöltő neves szakemberét.
Idén is vártunk szabad előadásokat, hiszen ezek a szekciók különleges jelentőséggel bírnak mindazok számára, akik aktívan részt vesznek a hypertonia kutatásában és kezelésében. Ne hagyják ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy részt vegyenek a szabad előadások szekcióiban, és osszák meg saját munkáikat a hypertonológusok közösségével!
Köszönjük mindenkinek, aki részt vesz ezen a kongresszuson, hogy hozzájárul a hypertonia területén végzett közös munkánk fejlődéséhez és előrehaladásához.
Kívánjuk, hogy minden résztvevő számára sikeres és inspiráló legyen a Kongresszus, és bízunk benne, az itt megosztott tudás és tapasztalatok új perspektívákat nyitnak meg előttünk a magasvérnyomás-betegség kezelésében és közben új kapcsolatokkal is gazdagodunk.
Üdvözlettel,
Dr. habil. Légrády Péter az MHT XXXI. Továbbképző Kongresszusának elnöke | Dr. Finta Ervin Ph.D. az MHT XXXI. Továbbképző Kongresszusának elnöke |
Prof. Dr. Járai Zoltán az MHT elnöke | Dr. habil. Nemcsik János az MHT főtitkára |