Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Partnereink

Ezen az oldalon partnereink bemutatkozó anyagait, valamint szakterületünkhöz kapcsolódó szakmai információit helyeztük el.

A dokumentumok között termékismertetőket, alkalmazási előiratokat, kutatási eredményekről, szakmai újdonságokról szóló beszámolókat találnak a megfelelő jogosultsági szinttel rendelkező látogatóink.

Partnereink logóira kattintva felkereshetik önálló web oldalaikat is, ahol további részletes információkat olvashatnak tevékenységükről, termékeikről.

Fontos: A dokumentumokban szereplő információk NEM a Magyar Balneológiai Egyesület hivatalos álláspontját jelentik!

  • Büki Gyógyfürdő RT.

    Az MBE Pártoló tagja

    Bükfürdő - egy hely, ahol minden korosztályt európai színvonalú szolgáltatások, lebilincselő természeti környezet várnak.
    A fürdő szerencsés véletlennek köszönheti létét: a 20-as években megkezdett, majd az 50-es években folytatott kőolajkutató-fúrások eredményeként 1957-ben hatalmas vízoszlop tört a felszínre.
    Az első medence 1962-es átadása óta a Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és legkedveltebb gyógyfürdőjévé fejlődött. Egyedülálló összetételű gyógyvízéért, széles szolgáltatási skálájáért közel egymillió kül- és belföldi látogató keresi fel minden évben.
    A mozgásszervi, nőgyógyászati panaszokkal rendelkezőket gyógyulás, a tökéletes kikapcsolódásra vágyókat az exkluzív szolgáltatásokat nyújtó Rekreációs Park, a kicsinyeket gyermekmedencék, játszópark, az élményteli, illetve aktív kikapcsolódást keresőket fedett élményfürdő valamint sportprogramok, a kempingezés szerelmeseit a három csillagos minősítésű Termál Gyógykemping várja.

    A Büki Gyógyfürdő RT. elérhetősége:

    9740 Bükfürdő, Termál krt. 2.
    TEL +36 94/558-080, +36 94/358-023
    bgyrt@spabuk.hu

    Részletes bemutatkozó anyagukat magyar és angol nyelven az alábbi dokumentumokban olvashatja:

  • Harkányi Gyógyfürdő

    Az MBE pártoló tagja

    A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeiről. Harkányfürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a "Reumások Mekkája"-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdő kiépítését, amely ma már több mint egy millió vendéget fogad évente. Magától értetődően Harkány nem csak a mozgásszervi-, emésztőrendszeri -, és bőrproblémákkal érkezőket, hanem a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, minden korosztályt minden évszakban.

  • Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

    Az MBE pártoló tagja

    Kedves Látogató!
    Amennyiben gyógyulni, feltöltődni, kikapcsolódni szeretne, látogasson el az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe, ahol a gyógykezelések széles skáláját, wellness-fitness szolgáltatásokat kínálunk Önnek. A teljesen felújított fürdő a város szívében várja vendégeit. A magas ásványi anyag tartalmú alkáli-hidrogén-karbonátos jódos jellegű gyógyvíz mellett a Móra-Vitál Kht. orvosai, szakképzett asszisztensei, gyógytornászai, gyógymasszőrei biztosítják a fiziotherápia három fő elemét: a megelőzést, a gyógyítást és az utókezelést.

    A gyógyászati részlegen több mint ötven féle kezelést tudunk nyújtani. Célunk, hogy a fürdő a térség térd- és vállcentrumává váljon.

    Wellness részlegünkön különböző vízi és szárazföldi kondicionáló tormák mellett a szépségápolás minden területével kényeztetjük Önt.

    Jöjjön el hozzánk, pihenje ki a hétköznapok fáradalmait egy olyan fürdőben, ahol a magas színvonal előzékeny, udvarias kiszolgálással párosul.

    Bemutatkozó anyagunk magyar és angol nyelven a kapcsolódó dokumentumok között olvasható. Ugyanitt néhány képet is láthatnak fürdőnkről.

  • KIMEX.E.N.S. Hungary Kft.

    A KIMEX cég 1983 óta szerel fel Magyarországon orvostechnológiával kórházi fizioterápiás egységeket és gyógyidegenforgalmi projekteket, úgymint
    - gyógyszállókat;
    - gyógyfürdőket;
    - kórházi osztályokat;
    - magánklinikákat;
    - magánorvosi rendelőket stb.

    Cégünk a terápiás specifikációk készítését, telepítési rajzokat, a szerelést, az üzembehelyezést és 24 órás vevőszolgálatot is beleértve komplett szolgáltatáscsomagot tud nyújtani.

    Tevékenységünkről további részleteket Weboldalunkon olvashat.

  • Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

    Csak másfél órányira Budapesttől az M3-as autópályán!

    NYITVA TARTÁS:
    Gyógykomplexum:
    Egész évben naponta: 7.00 -18.00
    Strandfürdő:
    Május 1-től június 30-ig; szeptember hónapban naponta: 7.00 – 18.00
    Július 1-től augusztus 31-ig naponta: 7.00 – 19.00

    Egész évben üzemelő élménymedence, fedett uszoda, pezsgőfürdő, szauna, gyógymedencék.
    A strand területén körmedence élményelemekkel, hullámmedence, gyermekmedence, melegvizes ikermedence.
    Felnőtt belépőjegy 1100.- Ft, nyugdíjas belépőjegy 900.- Ft, ifjúsági belépőjegy (3-18 éves korig) 850.- Ft. Munkanapokon délután további kedvezmények.
    Kedvező ár, 25 főtől csoportos kedvezmények.
    Minősített gyógyvíz, összetétele: kalcium-, magnézium-hidrogénkarbonátos szabad szénsavat tartalmazó hévíz, kiemelkedően magas szulfidkén tartalommal.

    Gyógyhatás: alkalmas reumás megbetegedések, izületi gyulladások és kopások javítására, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére.
    A gyógyfürdők szerepe az egészségmegőrzésben, a gyógyításban és a rehabilitációban nagyon fontos. A Zsóry Gyógy és Strandfürdőben több mint 60 éve milliók gyógyulnak meg, vagy lelnek enyhülést panaszaikra.
    Szakorvosi háttér, többféle gyógyvizes kezelés várja a gyógyulni, pihenni vágyókat. Gyógymedencék, kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, gyógymasszázs, tangentor, vízitorna.

    E-mail: mezvgrt@t-online.hu
    vagy furdovezeto@zsoryfurdo.hu

    CÍM:
    H-3400 Mezőkövesd, Napfürdő út.2.
    Tel.: (36)49/412-844
    (36)49/500-264
    Fax.: (36)49/ 412-844

  • Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt.

    A világhírű hajdúszoboszlói gyógyvíz és a több évtizedes gyógyászati tapasztalat a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben garantálja a betegek fájdalmainak enyhülését.
    Hajdúszoboszlót a reumások Mekkájaként emlegetik. Az egész évben nyitva tartó Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben orvosi felügyelet mellett komplex kúracsomagok vehetők igénybe.
    Az Aqua-Palace fedett élményfürdő egyedi fürdőélményeket nyújt minden generáció számára. Különböző korokat és helyszíneket megidéző exkluzív élménymedencék, szaunavilág, baba- és családi medencék, szörf és sok-sok wellness-, fitness szolgáltatás várja látogatókat.
    A 30 hektáros parkban elterülő strandfürdőben 13 medence, köztük a „mediterrán tengerpart” felejthetetlen élményt nyújtanak. A strand területén belül található csúszdapark, az Aquapark, ahol 15 különböző óriáscsúszdát vehetnek igénybe a vendégek.

    A Hungarospa Thermal Hotel***superior nyugodt környezetben fekszik, közvetlen átjárás biztosított a fürdőkomplexumba. A szállodában 105 kétágyas klimatizált szoba, 3 apartman és 6 háromágyas szoba van.
    A Thermal Campingben 300 lakókocsiállás áram és ivóvíz csatlakozási lehetőséggel, valamint sátorhelyek a megfelelő kiszolgáló helyiségekkel egész évben várják a vendégeket.

    The Hungarospa Hajdúszoboszló is Europe’s largest spa complex.

    The Medicinal Spa with his famous thermal water offers recovering and refreshing. Hajdúszoboszló known as the rheumatic clients’ Mecca.The thermal bath is open all the year round. In the thermal bath complete therapy packages can be requested, besides medical supervision.
    In the Aqua-Palace experience bath exclusive adventure pools evoke different areas and different sites. Both parents and children will enjoy the children’s world. The water palace offers a broad selection of wellness and fitness services.
    In the open air spa here are 13 different pools and “Mediterranian pool”.
    Hungary’s first Aquapark can be found in the area of the spa, with 15 different giant slides.

    The Hungarospa Thermal Hotel***superior is located in a quiet environment with access to the bath complex. The hotel includes 105 double bed climatized rooms, 3 apartmans, 6 three-bed rooms.
    The Thermal Camping, open throughout the year, includes 300 van parking spot with electricity and water access and tent spaces with appropriate service units.

    Információ, szállásközvetítés Information, accomodation trade:

    Thermal Tourist
    4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3
    Tel: 36-52/558551
    e-mail: thermaltourist@hungarospa.hu

    http://www.hungarospa.hu


    Dokumentum címe
     
    Típus
     
    Publikálva
     
    Méret

    Publikus dokumentumok

    Presentation of the medicinal curing possibilities of the Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. 
    pdf
     2016.06.14. 0,201 Mb
    A Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. gyógyászatának bemutatása 
    pdf
     2016.06.14. 0,201 Mb
    The doctor replies - Medical Director Dr. Mihály Oláh is here to tell you why the Hajdúszoboszló Bath Complex may just be what the doctor ordered 
    pdf
     2016.06.14. 0,105 Mb
    Presentation of the medicinal curing possibilities of the Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. 
    pdf
     2014.09.18. 0,201 Mb
    Rendkívüli kedvezményes kezeléscsomagok a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben 
    jpg
     2014.09.18. 6,651 Mb
    Fénykép az első medencékről 
    JPG
     2007.06.01. 2,242 Mb
    Termál külső medencék 
    JPG
     2007.06.01. 1,449 Mb
    Aquapark minicsúszdák 
    JPG
     2007.06.01. 1,572 Mb
  • OMSZÖV-Medic Kft.

    Az Omszöv-Medic Kft, és elődje az Orvosi Műszer Szövetkezet 1952 óta azért dolgozik, hogy az egészségügyi intézmények műszer igényüket hazai forrásból, jó minőségben, ugyanakkor elérhető áron tudják kielégíteni.
    Az elmúlt évek során számos egészségügyi intézményt, ill. turisztikai-gyógyidegenforgalmi létesítményt szereltünk fel orvostechnológiával, úgymint:

    - Rendelőintézeteket,
    - Kórházakat, klinikákat,
    - Gyógyszálló hálózatokat,
    - Gyógy- és wellnessfürdőket,
    - Rekreációs központokat,
    - Rehabilitációs központokat,
    - Szanatóriumokat,
    - Magánfinanszírozású projekteket stb.

    Csakúgy, mint az elmúlt 56 évben, cégünk jelenleg is nagy hangsúlyt helyez a fizioterápiás készülékek fejlesztésére és gyártására, mely tevékenységünk egyik fő profilja. Termékeink és szolgáltatásaink minőséget az ISO 9001:2001 és ISO 13485:2002 minőségirányítási rendszerek, valamint a CE jelzet szavatolják. Termékpalettánkat és szolgáltatásainkat folyamatosan bővítjük, ezzel is biztosítva vevőinknek a minél teljesebb körű kiszolgálást.

    Cégünk tevékenyen részt vesz a hazai gyógy-idegenforgalmi projektek megvalósításában. Az ehhez kapcsolódó beruházásoknál vállaljuk komplett kezelőhelységek, gyógyászati egységek műszerparkjának szállítását és telepítését, ill. az ezzel összefüggő installációs tervek elkészítését.

    Főbb Gyógyászati termékeink:

    - Elektroterápa (Ultrahang, alacsony- és középfrekvenciás készülékek, vákuumterápiás készülék, kombinált elektroterápiás készülékek, TENS készülékek, elektroterápiás kezelőágy stb.)
    - Mágnesterápia
    - Hidroterápia (tangentoros gyógykád, elektroterápiás gyógykád, szénsavkád, kombinációs és medikai kádak, örvényfürdős gyógykád, szaturátor berendezés, négyrekeszes galvánkád, pillangókád stb.)
    - Iszapkeverők
    - Súlyfürdő berendezés
    - Betegemelők, masszázságyak
    - Infravörös lámpák stb.

    Termékeinkről és szolgáltatásainkról további információt a www.omszov-medic.hu internetes oldalon talál.

  • DIA-MED Kft.

    Egészségügyi és Gépészeti Berendezéseket Gyártó és Forgalmazó Kft.
    2040 Budaörs Bor u. 76.
    Telefon / Fax: 06 (23) 441-293
    Rádiótel.: 06 (20) 9349-740
    Web: www.dia-med.hu
    E-mail: dia-med@t-online.hu

    Valószínűleg Hippokratész előtt is megkísérelték már a gerinc megbetegedéseit húzással
    gyógykezelni. Az 1500-as években még alkalmazták Hippokratész trakciós készülékét, amelyen rögzített beteget a mellkasára, illetve a medencére hurkolt huzalok segítségével nyújtották.
    Dr. Moll Károly világviszonylatban elsőként alkalmazta a víz alatti trakcióra a súlyfürdőt, melyről első közleménye 1953-ban jelent meg.
    A különböző „helyreállításos” eljárások
    adták Moll főorvosnak azt az ötletet, hogy a Hévízi-tóban fürdés közben is alkalmazzon trakciót. Első kísérletei abból álltak, hogy egy erős hevederövre külön e célra készített súlyokat akasztott, miközben a beteg egy tutajon, vagy a korláton lógott a vízben hónaljánál
    fogva. A meleg vízben az izmok ellazulnak, a gerinc megnyúlik, és ennek következtébena porcsérv visszahúzódik, amit a testre nehezedő hidrosztatikai nyomás is elősegít.
    A trakciós kezelésekkel kapcsolatban számos újítás történt az elmúlt 50 év során, ám a lényeg ugyanaz maradt. A keményfa alkatrészeket felváltották a rozsdamentes acélok és műanyagok.
    Az objektív és szubjektív vizsgálatok azt mutatják, hogy a komplex terápiák eredményessége megközelíti a 60-80 százalékot. Ma a trakció időtartama súlyokkal 10-25 perc, súlyok
    nélkül 5-15 perc.
    A súlyfürdőket a Dia-Med kft gyártja és szereli fel a gyógymedencék erre a feladatra kiépített partjára. A súlyfürdő kocsik feladata a vízbe merült derékövek, súlyok, bokasúlyok rendezett tárolása, valamint mozgatása.

    Referenciáink:
    • Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehab. Szakkórház
    • AEK Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet
    • Pásztói Kórház
    • Túrkeve Gyógyfürdő
    • Püspökladány Gyógyfürdő
    • Mezőkövesdi Gyógyfürdő
    • Nyíregyházán Júlia Fürdő
    • Esztergom Vaszary Kolos Kórház
    • Berekfürdő
    • Hajdúböszörmény

    Kérem tekintsék meg referenciafilmünket a www.dia-med.hu honlapon.

    A súlyfürdőkről szóló dokumentumainkat megtekintheti itt:

  • Gyulai Várfürdő Kft.

    Gyulai Várfürdő Kft.
    H-5700 Gyula, Várkert u. 2.
    Tel: +36 66/561-350
    Fax: +36 66/561-060
    info@varfurdo.hu

    Az egykori Almássy kastély ősparkjában található Várfürdőben gyógyvizes medencék, szakorvosi ellátás, balneo- és fizikoterápiás kezelések, nyáron hullám- és csúszdás családi medence, gyermekpancsoló, vízi paradicsom, 25 és 50 m-es úszómedence, valamint teljes körű wellness-centrum biztosítja minden generáció pihenését, szórakozását, gyógyulását.

    További részletes információk a Gyulai Várfürdő Kft. honlapján, és az alábbi dokumentumban olvashatóak: www.varfurdo.hu

  • BTL Magyarország Kft.

    1154 Budapest, Pöltenberg Ernő u. 46 sz.
    GSM: +36 30 959 0406
    Tel./Fax.: +36 1 410 1345


    Web: www.btl-terapia.hu

    E-mail: btl@btlnet.hu

    További információkért kattintson a képre:

  • Agárdi Gyógy- és Termálfürdő

    Agárdi Gyógy- és Termálfürdő- Az igazi családi fürdő……


    Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő páratlan környezetben elhelyezkedő egészség-sziget. 1000 m mélyről feltörő 58Co-os, alkáli-, hidro-karbonátos, kloridos, szulfátos, kalcium- és fluortartalmú gyógyvize, elsősorban reumás panaszok, kopások, mozgásszervi megbetegedések, egyes nőgyógyászati rendellenességek és műtéti fájdalmak enyhítésére, megszüntetésére javasolt.


    Gyógyászat a nagyszülőknek, wellness és szauna a szülőknek, móka és kacagás többhelyszínes játszóterekkel a gyerekeknek…

    Szolgáltatásaink:
    - beltéri gyógymedence és kültéri termálmedence összesen 600m2 vízfelülettel
    - beltéri családi medence és egy szezonális több generációs élménymedence közel 650m2-en
    - fedett díjmentes játszóház, illetve szabadtéri játszótér a gyerkőcöknek 500m2-en
    - díjmentes animátor programok az egész család számára
    - baba-mama sarok
    - gőzkabinnal bővített szaunavilág, különleges szaunafelöntések
    - magas színvonalú balneo-, és fizikoterápiás gyógyászati kezelések
    - sport, és beauty szolgáltatások
    - minden igényt kielégítő vendéglátó egységek (melegkonyhás étterem, snack-bár, koktélbár, strandbüfék, stb..)
    - kemping szálláshely szolgáltatás (***)

    Elérhetőség:
    Agárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.
    2484 Agárd, Fürdő tér 1.
    Tel.: +36-22-579-230
    mail: info@agarditermal.hu
    www.agarditermal.hu

  • Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő

    Csodát tehet a győri gyógyvíz

    A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a történelmi belvárosra. Természetesen nem csak az aktív és passzív pihenést, szórakozást, kedvelőket várja a fürdő, hanem a gyógyulni vágyók, számára is számos szolgáltatást nyújt a nívódíjas fürdő.
    Az ellazulásról az élménymedencék mellett belső csúszda, vízibár és a kétszintes szaunakert (finn szaunákkal, gőzkabinnal, frigidáriummal, csobbanóval, jakuzzival, infra- és aromakabinnal, sókamrával) gondoskodik.

    Az európai színvonalú gyógyászati részleg naponta számos kezelésre kínál lehetőséget a gyógyulni vágyóknak. Dr. Nemes Tibor András reumatológia és fizioterápiás szakorvos reggel 9-től 16 óráig fogadja a betegeket a gyógyászati részleg földszintjén, a rendelésre beutaló nem szükséges.
    A kezelések a társadalombiztosító által támogatottak, így a páciensek mindössze a csökkentett önrészt kell megfizetniük, melyről a honlapon tájékozódhat. Évente két alkalommal tudják igénybe venni a 15 alkalmas 4 féle TB által támogatott kezeléseket.

    Igénybe vehető gyógyászati kezelések:
    • Medencefürdő
    • Kádfürdő
    • Iszappakolás
    • Súlyfürdő
    • Gyógymasszázs
    • Víz alatti vízsugármaszázs
    • Víz alatti csoportos gyógytorna
    • Komplex fürdőgyógyászati ellátás
    • 18 éves kor alatti csoportos gyógyúszás térítésmentes, TB által 100%-ig támogatott

    A győri gyógyvíz az Országos Közegészségügyi Intézet véleménye alapján „Alkáli-hidrogénkarbonátos és kloridos hévíz, mely jodidion-tartalmánál fogva a jódos gyógyvizek csoportjába sorolható.” A víz összetétele miatt a következő panaszokra rendkívül jó hatással van többek közt a kopásos csont- és izületi betegségekre, a krónikus gyulladásos ízületi- és izombántalmakra, idült gyulladásos nőgyógyászati betegségekre, Emésztőszervi megbetegedésekre és csökkent pajzsmirigyműködésre illetve a nem fertőző bőrbetegségekre egyaránt.

    Elérhetőség:

    Rába Quelle Kft.
    9025 Győr, Fürdő tér 1.
    Tel.: +36-96-514-900
    mail: info@gyortermal.hu
    www.rabaquelle.hu

  • Makói Hagymatikum Gyógyfürdő

    A makói Hagymatikum Fürdő mindössze húsz percre található Szegedtől, alig két órányi autóútra a fővárostól. A nevében és megjelenésében is megújult gyógyfürdő a termálvíz és a marosi gyógyiszap erejével ad enyhet a gyógyulni vágyóknak, egyedülállóan szép wellness részlegével pedig a kikapcsolódás élményét nyújtja a családoknak és a baráti társaságoknak. A Hagymatikum Fürdő épülete a világhírű organikus építész, Makovecz Imre legnagyobb megvalósult álma. Várjuk, visszavárjuk Makóra, ahol megmártózhat az élményekben!
    Makói Gyógyfürdő Kft. (6900 Makó, Marczibányi tér 6.)
    Tel: 62/511-220, Fax: 62/511-228
    E-mail: info@hagymatikum.hu
    Web: www.hagymatikum.hu


    Dokumentum címe
     
    Típus
     
    Publikálva
     
    Méret

    Publikus dokumentumok

    Makói Hagymatikum Gyógyfürdő bemutatkozása 
    pdf
     2014.10.02. 0,161 Mb
  • Parádfürdői Kórház

    Parádfürdői Állami Kórház, 3244 Parádfürdő, Kossuth L. utca 221.
    Tel: +36-36-544-800,
    Fax: +36-36-364-072,
    E-mail: korhaz@paradfurdo.hu
    Web: www.paradfurdo.hu

    A Parádfürdői Állami Kórház tiszta klímájú, gyönyörű hegyi környezetben, Észak-Magyarországon látja el feladatát. Magyarország egyik legismertebb rehabilitációs szakkórháza. A komoly történelmi múltra visszatekintő intézmény már a XVIII. században is kedvelt gyógyhely volt gyógyvizeinek köszönhetően.

    A Parádfürdői Állami Kórház három fő területen fejti ki gyógyító tevékenységét:

    - mozgásszervi,
    - gyomor-bélrendszeri és krónikus emésztőszervi,
    - nőgyógyászati


    betegségek gyógyításával foglalkozik és az ezt követő állapotok rehabilitációjában működik hatékonyan közre.

    Kiemelt gyógytényezőink, GYÓGYVIZEK és GYÓGYGÁZ (mofetta)

    1) Parádi Víz: kórházunk ivókúra céljából leggyakrabban alkalmazott gyógyvize, amit elsősorban emésztőrendszeri betegségek kezelésére használunk a gyógyszeres kezelések kiegészítéseként. Ez a gyógyvíz kúraszerűen alkalmazva elősegíti az emésztést, megszünteti a puffadást. Hatásos gyógymódja az idült gyomorhuruttal járó kellemetlen panaszoknak: nyomásérzés, teltségérzés, gyomortáji panaszok, étvágytalanság, rossz közérzet. A mozgásszervi, reumás betegségek kezelésében a gyógyvíz kéntartalma a kötőszövet, a porc és a csont felépítésére gyakorol előnyös hatást.

    2) Vasas-timsós gyógyvíz: Középe-Európában csak itt található, egyedülálló gyógyvíz. amely a kádfürdő formájában használt kezelési mód kórházunk Nőgyógyászati Osztályán. A következő problémákra ajánlott: meddőség különböző formái, IVF beavatkozások előtti felkészülés,
    kismedencei idült gyulladások, endometriosis, nőgyógyászati műtétek utáni állapotok, változókor okozta rendellenességek, inkontinencia, a nemiszervek süllyedéses helyzeti rendellenességei, egyéb krónikus alhasi fájdalmakkal járó betegségek.
    Számos emlékezetes gyógyulás, állapotjavulás és várva várt foganás történt e különleges timsós gyógyvíz hatására, melyet 2010-ben nyilvánítottak gyógyvízzé. 2015 májusától a kórház kiemelt jelentőségű intézménnyé vált a nőgyógyászati betegek gyógytényezőre alapozott ellátásának köszönhetően.

    3) Kórházunk szakmai irányításában a betegek rendelkezésre áll a természetes széndioxid gyógygázfürdő - a MOFETTA kezelés is. A szemközti Parádi Erzsébet Park hotelben, önköltséges formában és OEP finanszírozással is igénybe vehető. OEP finanszírozottan, szakorvosi javaslatra
    évente 2 x 15 kezelés történhet. Ez a gyógygázfürdő rendszeresen alkalmazva jelentősen hozzájárul az érbetegségek, és egyes reumatológiai kóresetek színvonalas ellátásához, rehabilitációjához.


    In beautiful natural surroundings Parádfürdő Hospital is one of the top rehabilitation hospitals in Hungary where a wide variety of locomotor, gastrointestinal, digestive and gynaecological conditions are treated by excellent rehabilitation professionals. Different kinds of natural medicinal waters are used, such as Parád Water in drinking courses, and the unique ferrous-alum water supporting women's fertility. Mofette - medicinal gas bath treatments are also employed in the high-qaulity care of vascular
    diseases. More details in the attachment below.

    További részletek a letölthető dokumentumokban olvashatóak:


    Dokumentum címe
     
    Típus
     
    Publikálva
     
    Méret

    Publikus dokumentumok

    A Parádfürdői Kórház bemutatkozása 
    pdf
     2018.02.13. 0,24 Mb
    A Parádfürdői Kórház plakátja 
    jpg
     2018.02.13. 0,796 Mb
    Parádfürdő Hospital English Summary - Nature and tradition 
    pdf
     2018.02.13. 0,319 Mb
    Természet és tradíció a gyógyításban 
    pdf
     2018.02.13. 0,274 Mb
    Mofetta kezelés Parádfürdőn a Mátrában 
    pdf
     2018.02.13. 0,412 Mb
  • Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő

    Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő
    3246 Mátraderecske, Mátyás király utca 19/a.
    Tel: +36 36 576 200
    Fax: +36 36 576 204
    E-mail: mofetta@mofetta.eu
    Web: www.mofetta.eu

    Jelenlegi ismereteink szerint a széndioxid gáz balneoterápiás alkalmazása 2000 éves múltra tekint vissza. A római kori orvoslásban, később a népi gyógyászatban felismerték a természetes széndioxid fürdők gyógyító és rekreációs hatását. Kezdetben természetes, később mesterségesen kialakított gödrökben (a római korban teátrum-szerűen kialakított medencékben) történtek a kezelések.
    A hatásmechanizmus ismertté válása és az utóbbi időkben ún. civilizációs betegségek leküzdésében elért gyógyeredmények ráirányították a figyelmet a CO2 gázfürdő kezelések jelentőségére. A gyógyászatban ma már méltó helyet tölt be a száraz CO2 gáz, mint fizioterápiás tényező. A természetes széndioxid szárazfürdőt Európában (Románia, Lengyelország, Olaszország, Ausztria) évszázadok óta alkalmazzák. A gáz összetételétől függően az indikációs kör változik, a magas kéntartalmú erdélyi mofettákat elsősorban reumatológiai, mozgásszervi betegségekben alkalmazzák, a döntően széndioxidot tartalmazó szárazfürdő az angiológiai betegségekre is kiváló hatású.

    Mátraderecske lakossága az évszázadok során megtanult együtt élni a gázszivárgással, azonban néhány ház pincéjében, mélyebb fekvésű helyiségekben több alkalommal fordult elő rosszullét, tömeges baromfipusztulás, három esetben haláleset. Lakossági bejelentések 1992-ben jelezték a gázszivárgás növekedését, mely miatt földtani, kémiai, fizikai, radiológiai és gyógyászati vizsgálatokat végeztek a jelenség tulajdonságainak megismerésére, illetőleg a gyógyászatban történő hasznosítására.
    Három év kutatómunka, tanulmányutak és engedélyezési eljárás után a kúraszerű gyógyítás 1995 júniusában, indult el a faházból megépített kísérleti gázfürdőben.
    A kezeléseket elindító egészségügyi stáb négy év alatt olyan vizsgálati eredményeket tudott felmutatni, ami alapján az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága a talajból természetes módon feláramló és gyógyászati célra foglalt széndioxid gázforrás gázát külső alkalmazásban gyógygázzá minősítette. A Mofetta és környéke 2017-ben gyógyhely minősítést kapott.
    2001-ben nyílt először pályázati lehetőség egy korszerű többfunkciós gyógyászati központ megépítésére. A gyógyító munka 2006 óta folyik az új épületben, amikortól a Gyógygázfürdő elnevezést is használhatjuk. Fő tevékenység a kúraszerű gázfürdőzés, de mellette belgyógyászati, diabetológiai és reumatológiai szakrendelés, fizikoterápiás kezelések, valamint vérvétel is működik.

    A mátraderecskei gyógygáz összetételét tekintve a 86,16 tf% CO2 mellett tartalmaz 1,61 tf%-ban oxigént (O2), 7,13 tf%-ban nitrogént (N2), és 5,11 tf%-ban metánt (CH4). Radon tartalma viszonylag magas, radioaktivitása / 222 Rn / 125 kBq/m-3.

    KEDVES LÁTOGATÓ!
    A több éves tapasztalat azt mutatja, hogy jó eredménnyel tudunk segíteni azoknak az embereknek, akik érrendszeri, magas vérnyomás, cukorbetegség érszövődményei, fekélyes és különböző reumatológiai betegségekben szenvednek. Az intézet vezetése és dolgozói mindent megtesznek azért, hogy ezt a páratlan kincset - a természetes úton feláramló széndioxidot, a MOFETTÁT – biztonságos és esztétikus környezetben vehessék igénybe a gyógyulni vágyók.
    Látogasson el erre a hangulatos Mátra aljai kis településre és használja ki természet adta csodálatos kincsünket!










    Dokumentum címe
     
    Típus
     
    Publikálva
     
    Méret

    Publikus dokumentumok

    Tájékoztató a széndioxid gyógygázfürdő kezelések OEP támogatással és támogatás nélkül történő igénybevételéről 
    pdf
     2020.10.13. 0,289 Mb
Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  •  
  •  
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  •  - Presentation of the medicinal curing possibilities of the Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt.
 - A Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. gyógyászatának bemutatása
 - The doctor replies - Medical Director Dr. Mihály Oláh is here to tell you why the Hajdúszoboszló Bath Complex may just be what the doctor ordered
 - Presentation of the medicinal curing possibilities of the Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.
 - Rendkívüli kedvezményes kezeléscsomagok a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben
 - Fénykép az első medencékről
 - Termál külső medencék
 - Aquapark minicsúszdák
  •  - Makói Hagymatikum Gyógyfürdő bemutatkozása
  •  - A Parádfürdői Kórház bemutatkozása
 - A Parádfürdői Kórház plakátja
 - Parádfürdő Hospital English Summary - Nature and tradition
 - Természet és tradíció a gyógyításban
 - Mofetta kezelés Parádfürdőn a Mátrában
  •  - Tájékoztató a széndioxid gyógygázfürdő kezelések OEP támogatással és támogatás nélkül történő igénybevételéről