Magyar Belgyógyász Társaság Magyar Belgyógyász Társaság Észak-kelet Magyarországi Szakcsoportjának 2019. évi Kongresszusát és VI. Szakdolgozói Ülése (Debrecen, 2019. november 15-16.)
Rendezvény kezdete: 2019.11.15.Rendezvény vége: 2019.11.16. Helyszín: Debrecen, Hotel Divinus A rendezvény Web oldala: http://belklinika.com/ekmbt2019/ Rendezvény kezdete: 2019.11.15. péntek 9.00 óra
Rendezvény vége: 2019.11.16. szombat 13.00 óra
Helyszín: Hotel Divinus, Debrecen
A Magyar Belgyógyász Társaság Észak-kelet Magyarországi Szakcsoportjának 2019. évi Kongresszusát és VI. Szakdolgozói Ülését a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Belgyógyászati Osztálya szervezésében rendezzük meg 2019. november 15-16-án Debrecenben a Hotel Divinusban.
A kongresszus tudományos programja a hagyományoknak megfelelően a belgyógyászat egészét felöleli, előtérbe helyezve a mindenkori aktualitásokat, lehetőséget adva arra, hogy az egyre jobban specializálódó szakterületek művelői rátekintést kapjanak a belgyógyászat széles területeire. A továbbképzés hasznos szakmai tapasztalat lehet a belgyógyász, háziorvos szakorvosoknak és az érdeklődő, határterületen dolgozó kollégáknak is. Terveink szerint, a korábbiakhoz hasonlóan, ez évben is csatlakozik kongresszusunkhoz a Szakdolgozók Ülése, immár hatodik alkalommal.
További részletek és az ONLINE regisztráció a kongresszus weboldalán http://belklinika.com/ekmbt2019/ található.
Magyar Sebész Társaság Merre tovább májsebészet? Tudományos fórumok az Uzsoki utcai Kórházban (2019.11.15.)
Rendezvény kezdete: 2019.11.15.Rendezvény vége: 2019.11.15. Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/UZSOKI19/Koszonto Helyszín: Uzsoki utcai Kórház - Tanterem
1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41;
www.uzsoki.hu
Az értesítő letölthető ide kattintva
További részletek és regisztráció: a rendezvény weboldalán
Akkreditáció:
A tanfolyamot a Semmelweis Egyetem a SE-TK/2019.II/00247
számon akkreditálta, orvosoknak szabadon választható, 16 pont
adható. Szakképesítések melyhez szakma szerint elszámolható:
1. gastroenterológia, 2. sebészet.
TISZTELT KOLLÉGÁK!
A sebészetben minden szakterületen folyamatos a fejlődés, azonban a májsebészetben ez még fokozottabban és intenzívebben tetten érhető. Egyre több kiterjesztett, összetett rezekciós műtéteket végzünk, miközben kiemelkedően hangsúlyos a betegbiztonság. A májsebészet célja továbbra is a lehető legkisebb szövődménnyel történő kuratív célú ellátás biztosítása. A leghatékonyabb kezelés a májdaganatok esetén bizonyítottan a sebészi ellátás, azonban kérdés, hogy a jövőben mi várható. Rohamosan fejlődnek az egyéb onkológiai gyógyszeres vagy éppen ablatív eljárások is, és egyre nagyobb teret követelnek maguknak a kezelési algoritmusokból.
Magyarországon a májsebészettel intenzíven és specializáltan foglalkozó központokban az irodalmi közlések és kongresszusi beszámolók igazolják, hogy van igény, tudás és gyakorlat a nemzetközi szintű májsebészeti ellátásra.
A tudományos fórum célja a májsebészetben jelenleg elérhető és megfelelő szervezéssel meg is valósítható technikák és újdonságok valamint a jövő lehetőségeinek megvitatása.
Mindenkit szeretettel várunk az Uzsokiban!
Dr. Dede Kristóf, Dr. Bursics Attila
Magyar Pszichiátriai Társaság A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XII. kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2019.11.15.Rendezvény vége: 2019.11.16. Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49., Hotel Residence A kongresszuson áttekintjük az alvásmedicina legfontosabb területeinek újdonságait. Kételykergető szekciókat szervezünk azzal a céllal, hogy néhány, alvászavarok terápiájaként használatos eljárások alkalmazhatóságáról, hatásosságáról kialakult, sokszor téves képet eloszlassuk. Kiemelt témája a kongresszusnak a légsínterápiás eszközök megfelelő, hatásos használatának elfogadtatása, elősegítése, mellyel a szív és érrendszeri, agyi érbetegségek prevenciójához, az elalvásos közlekedési balesetek számának csökkentéséhez is hozzájárulhatunk. Ezek mellett számos új, érdeklődésre számot tartó téma kerül terítékre.
A fő témakörök a következők:
- hiperónia és OSAS kapcsolata, CPAP terápia hatása a magasvérnyomásra,
- az ASV-BiPAP terápia háttere, gyakorlata,
- újdonságok a hazai alváskutatásban,
- alvászavarok immunológiai és igazságügyi orvostani vonatkozásai,
- az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai,
- a CPAP terápia elfogadásának (compliance) javítási lehetőségei.
Akkreditáció: minősített, szakma szerinti 10 pont, szakdolgozóknak 4 pont
További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Pszichiátriai Társaság Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2019.11.14.Rendezvény vége: 2019.11.15. Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.
Szervező: Convention Budapest Kft.
Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde
Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt
Magyar Nephrologiai Társaság 5th Austrian Symposium on Dialysis Access and Central Venous Catheters
Rendezvény kezdete: 2025.12.05.Rendezvény vége: 2025.12.06. Helyszín: Vienna, We want to get your attention to the Austrian Symposium on Dialysis Access and Central Venous Catheters which will take place for the 5th time in Vienna 5th-6th of December 2025. It is an interdisciplinary, multiprofessional meeting where all dialysis-relevant stakeholders (nephrology, shunt surgery, dialysis care, radiology, patients, industry) meet. It is therefore an unprecedented opportunity to get to know state of the art treatment/diagnostic methods as well as innovations on this field. After all 4 previous symposia were very well received with over 200 participants each, we have decided to continue organizing this meeting. This year, we also decided to open the symposium to more neighboring countries besides Germany, Italy and Switzerland to give more colleagues the opportunity to be part of this meeting as a multiprofessional access platform with excellent international speakers and many training programs. This is one of the very few meetings worldwide offering such masterclasses. The website with the program and online-registration are already open: http://www.dialysezugang.at The proven concept of the 2-day conference will be retained: The scientific sessions with lectures by world-renowned experts will take place on the first day (05.12.2025) at the Hotel DoubleTree by Hilton Vienna Schönbrunn . On the second day of the congress (December 6, 2025), we will offer several master classes/“hands-on” workshops on various topics, which will take place either in the congress hotel or at the Anatomical Institute of the Medical University of Vienna , as these are courses on human specimens. To be in Vienna during the Advent season will be even more special due to our venue location next to Schönbrunn allowing visits at the beautiful Christmas market before or after the meeting. Please be aware that most of the talks on the 1st day are in German (see program), but the workshops and masterclasses are mainly independent of language - based on their training/hands-on character and our international tutors. Slots are limited on both days and will be allocated on a first-come-first-served basis. We look forward to an exciting meeting! Gürkan Sengölge & Sebastian Roka
doki.NET International Conference on Cardiology and Cardio Care
Rendezvény kezdete: 2025.11.28.Rendezvény vége: 2025.11.29. Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Érsebészet, Gyermekgyógyászat, Nukleáris Medicina, Transzplantációs medicina
Tudományos információ: Jessica Rawson Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 Tel: 6694993828 E-mail: cardiocare@scientexconferences.org Szervező: Jessica Rawson Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 Tel: 6694993828 E-mail: cardiocare@scientexconferences.org Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Du Verger Roissy En France A rendezvény Web oldala: https://www.cardiocare.scientexconference.com/ Scientex Conferences is pleased to welcome all distinguished professionals in the fields of Cardiology and Cardiovascular Care to the International Conference on Cardiology and Cardio Care, set to take place on November 28-29, 2025, in the vibrant city of Paris, France. This premier event serves as a vital gathering for experts, researchers, and practitioners in cardiology, offering a platform to exchange groundbreaking research, innovative practices, and the latest advancements in cardiovascular health.
The event, themed "Cutting-Edge Cardiovascular Solutions: New Horizons in Cardiology and Cardiovascular Care," brings together leading experts, researchers, and healthcare professionals to share groundbreaking advancements, innovative solutions, and clinical insights in the field of cardiology. Connect with peers, explore the latest trends, and contribute to shaping the future of cardiovascular health.
doki.NET 5th International Conference on Cardiology
Rendezvény kezdete: 2025.11.28.Rendezvény vége: 2025.11.29. Szakterület(ek): Kardiológia
Tudományos információ: Beaula Gabriella Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Tel: 19292245068 E-mail: heart@scientexevents.com Szervező: Beaula Gabriella Munkahely neve: Scientex Conferences Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Tel: 19292245068 E-mail: heart@scientexevents.com Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Allée Du Verger Roissy En France A rendezvény Web oldala: https://www.heart.scientexconference.com/ Join us at the 5th International Conference on Cardiology, a global platform for leading cardiologists, researchers, and healthcare professionals to discuss groundbreaking advancements in heart care and research.
Theme: "Exploring New Horizons in Cardiology and Research"
Why Attend?
• Expert Speakers: Gain insights from global pioneers and thought leaders in cardiology and cardiovascular research.
• Innovative Research: Explore topics such as advanced imaging techniques, AI in cardiology, and cutting-edge treatments for cardiovascular diseases.
• Networking Opportunities: Connect with global leaders, collaborate with peers, and gain fresh perspectives.
Key Highlights:
• Exclusive Sessions and Panel discussions on the latest innovations in Cardiology
• Lectures by the active Investigators
• Keynote forums by Renowned Speakers
• Speaker Forum
• Poster Sessions on latest Innovations in all the relevant Areas
• Panel discussions and interactive sessions.
• Open Innovation Challenges
• Poster Sessions on every career stage
• Young Research Forum
• Post-Doctoral Career Development Session
• B2B Meetings
• Global Networking with 50+ Countries
• Novel techniques to benefit your research
• Best platform for Global business and Networking opportunities
• Excellent platform to showcase the latest products in Cardiology and affiliates
Conference Link: https://www.heart.scientexconference.com/
Conference Brochure Link: https://www.heart.scientexconference.com/brochure
Check the Scientific Program: https://www.heart.scientexconference.com/scientificprogram
Magyar Dermatológiai Társulat ICAMP World Congress Milan (2025.11.27-29.)
Rendezvény kezdete: 2025.11.27.Rendezvény vége: 2025.11.29. Helyszín: Italy, Milan, UNAHOTELS Expo Fiera A rendezvény Web oldala: https://iwcm-congress.com/ Official Congress of Italian Association of Aesthetic Medicine In 2025, the Congress will take place from November 27th to 29th at UNAHOTELS Expo Fiera in Milan, Italy. What’s new in 2025: 3 Focus Macro Areas: Aesthetic Medicine P r a c t i c a l c h a l l e n g e s V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s Dermato Cosmetology V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s Plastic and Cosmetic Surgery V i d e o c h a l l e n g e s P a n e l e x p e r t s F r e e c o m m u n i c a t i o n s English-Italian Simultaneous translation