Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Elnöki köszöntő

A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság 1992-ben alakult, és az eltelt három évtizedben az alapítók elkötelezettségének és kitartó munkájának köszönhetően egy sikeres, hazai és nemzetközi szinten is elismert szakmai közösséggé fejlődött. A tagság több mint 1400 főt számlál, amely önmagában is figyelemre méltó. Az elmúlt évek szakmai sikerei, tudományos eredményei a Társaságot komoly, véleményformáló fórummá alakították, így mind a szülészet-nőgyógyászat, mind a klinikai genetika területén meghatározó tényezővé vált. Az új Elnökség és annak Tanácsadó Testülete 2019 szeptemberében kapott bizalmat, azóta áttekintette és megfogalmazta céljait, állásfoglalásait. Az egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a több évtizede kialakult szakmai egységet és közösséget képviselje, erősítse és irányítsa. Nem gondolkodik másképp, mint az elődök, határozott szándékkal képviseli a Társaság Alapító Okiratában jól megfogalmazott érdekeit, és erősíteni kívánja annak egységét.

A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság célul tűzte ki, hogy

  • állást foglal a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika irányelveit illetően, és azokat országos szinten összehangolja,

  • elősegíti a graduális és postgraduális nemzetközi szintű képzést,

  • segíti az elméleti és gyakorlati felkészülést,

  • tagjainak szakmai tevékenységét támogatja, és felügyeletet gyakorol a szakmai színvonal felett

  • kapcsolatot teremt és ápol hasonló elkötelezettségű hazai és nemzetközi szervezetekkel

Véleményalkotásával bizonyos értelemben érdekvédelmi feladatot is betölt tagjai számára, hiszen az ultrahang-diagnosztikai tevékenységet szabályozó szakmai irányelvek elkészítésében is aktív szerepet játszik. A Társaság kizárólag ezen irányelvekben megfogalmazott ajánlások és szempontok szerint végzett vizsgálatokat fogadja el és javasolja finanszírozásra.
A Társaságnak meghatározó szerepe van szülészeti-nőgyógyászati ultrahangdiagnosztika fejlesztésében, a betegellátás színvonalának emelésében, a szakemberek oktatásában, továbbképzésében. A kidolgozott szakmai elvárások mentén jelentős szerepet vállal a szülészet-nőgyógyászati ultrahang diagnosztikai licencvizsga követelményeinek kidolgozásában, a képzőhelyek akkreditációjában, a képesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzésében. Kiemelt feladatának tekinti a szülészeti-nőgyógyászati szonográfusok képzésének támogatását. Az elmúlt 30 évben 15 nemzeti kongresszust tudhat maga mögött, melyek tudományos programja magas színvonalú képzést biztosított a tagok számára. Bízom benne, hogy rendezvényeink presztízse és továbbképző jellege a továbbiakban is megmarad, és lehetőséget kínál közösségünk megerősítéséhez.
Végül, de nem utolsó sorban fontos feladatunknak tekintjük nemzetközi szakmai fórumokhoz, társaságokhoz (ISUOG, FMF) fűződő kapcsolataink megerősítését, hogy továbbra is aktívan jelen lehessünk a világ tudományos életének vérkeringésében.
A Társaság elnökeként ígérem, hogy mindent megteszünk a fenti célok és elképzelések sikeres megvalósítása érdekében.

Győr, 2019. december 9.


Dr. Nagy Sándor Ph.D.
az MSZNUT elnöke



Hírek

Beszámoló a Magzati szívhibák méhen belüli szűrése c. tanfolyamról (Pécs, 2024.03.14.)

Március 14-én Pécsen, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán jártunk a “Magzati szívhibák méhen belüli szűrése” tanfolyam hatodik állomásaként.

16 orvos és szonográfus vett részt a Dr. Ladányi Anikó és Dr. Leipold Gergő által tartott oktatáson, amely délelőtt előadás, délután pedig gyakorlati formában zajlott Voluson E10 és Voluson Expert 20

ISUOG 2024 World Congress Budapest: kongresszusi pályázati lehetőség és felhívás absztrakt beadására

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Örömmel értesítünk minden tagtársunkat, hogy az MSZNUT és az MNT közös erőfeszítéseinek köszönhetően az ISUOG 2024. évi kongresszusa Budapesten kerül megrendezésre, 2024. szeptember 15-18-án.

A szervezésben az MNT és MSZNUT elnökei, valamint az MSZNUT vezetősége helyi szervezőbizottsággal

Papp Zoltán: A szülészet–nőgyógyászat tankönyve - Könyvajánló

Hetedik, frissített kiadás. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2023

Beszámoló a 2023. május 25-i 'Magzati szívhibák méhen belüli szűrése' tanfolyamról

Május 25-én Jahn Ferenc Kórház Szülészet- Nőgyógyászati osztályán jártunk a “Magzati szívhibák méhen belüli szűrése” tanfolyam ötödik állomásaként. 15 orvos és szonográfus vett részt a Dr. Ladányi Anikó és Dr. Leipold Gergő által tartott oktatáson, amely délelőtt előadás, délután pedig gyakorlati formában zajlott Voluson E10 és Voluson S10 Expert

Szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterképzési szak felvételi tájékoztató 2023-2024. Jelentkezési határidő: 2023.02.15.

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy hosszú előkészítő munkát követően az Oktatási Hivatal engedélyezte a Szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterképzési szak indítását a győri Széchenyi István Egyetemen.

A képzést az Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszéke végzi, azonban országos konszenzus

További hírek
Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31